"Mi tehát a keresztyén ember útja a világban. Követnie kell Mesterét - így tenni, amit Ő - minden dologban. Harcolt jogaiért, törvénykezett, megpróbált "rendet teremteni" a világban, beleavatkozott közigazgatási vagy politikai ügyekbe, politikus volt, kardot rántott, vállalt bírói vagy igazságtevő tisztséget, amikor felkérték, hogy döntsön egy osztozkodási ügyben, nem volt-e egész élete teljes önmegadás az első perctől az utolsóig, nem engedett-e szüntelenül, egészen a keresztig, ahol áldozatul adta még drága életét is?
Felelj ezekre szíved mélyén, keresztyén olvasó és válaszod megtermi gyümölcsét gyakorlati életedben. Remélem, hogy az imént olvasott gondolatsor segít az 5Móz 13,9-10 és hozzá hasonló igeszakaszok megértésében. Minden tekintetben éppúgy ellene vagyunk a bálványimádásnak és éppúgy el akarunk szakadni a gonosz minden fajtájától, mint a régi Izrael, csak a módszereink mások. A Gyülekezet is parancsot kapott, hogy álljon ellen a gonosznak és a gonosztevőknek, de nem úgy, mint a régi Izrael, nem olyan módszerekkel. Nem tartozik kötelességei közé, hogy megkövezze a bálványimádókat, vagy megégesse a boszorkányokat. A római egyház ezen a nyomon jár, sőt a protestánsok is (a protestantizmus szégyenére) követték példáját. (Servet Mihály /Szervét Mihály/ 1553-ban történt megégetése teológiai elvei miatt, égető szégyenfolt a reformáción és azon az emberen, aki ezt a keresztyénietlen eljárást jóváhagyta. Kétségkívül Servet tételei alapvetően és végzetesen tévesek voltak - az ariánusok istenkáromló elvét vallotta; de akár Servet, akár más elégetése pusztán hamis tanítása miatt, kiáltó bűn volt a Szent Szellem, az emberi szellem és az evangélium elvei ellen, szánalmas gyümölcse annak, hogy teljes tudatlanságban voltak a judaizmus és a keresztyénség közti különbség felől.)
A Gyülekezet nem hivatott arra, hogy a "kardot" használja, sőt tilos azt használnia. Ha mégis teszi, megtagadja elhivatását, jellegét és misszióját. Amikor Péter vakbuzgóságában kardot rántott Mestere védelmére, Jézus tüstént leállította és egyszersmind kiigazította tévedését: "Tedd hüvelyébe kardodat, mert akik fegyvert fognak, fegyver által kell elveszniük" - s miután így lecsendesítette jóakaratú, de tévelygő szolgáját, kegyelmes érintésével meggyógyította az ejtett sebet. Az apostol pedig így szólt:
"Mert a mi hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Isten szolgálatában erősségek lerontására. Ezekkel rontunk le okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak" (2Kor 10,4-5).
Gyakorlati életében a keresztyénség teljesen letért erről az útról. Összeházasodott a világgal és teljesen földi és evilági módszerrel igyekezett előmozdítani Krisztus ügyét. Tudatlanságában úgy akarta fenntartani a keresztyén hitet, hogy közben szégyenletesen megtagadta a keresztyén életgyakorlatot. Az egyháztörténelem lapjait bemocskolják az eretnekégetések. Mindez annak a következménye volt, hogy úgy vélték, a keresztyénség Izrael helyét foglalja el és annak elvei szerint kell élnie. (Az egy dolog, hogy a keresztyénség tanuljon Izráel történetéből és más, hogy átvegye Izrael helyét, Izrael elvei szerint cselekedjék és az Izraelnek szóló ígéret beteljesedését várja. Az előbbi a keresztyénség kötelessége és előjoga; az utóbbi végzetes félreértés a keresztyénség részéről.) Ezzel teljesen hitelét vesztette a tanúságtétele, elvesztette szellemi és mennyei jellegét, és olyan útra tért, amelynek vége a Jelenések 17. és 18. fejezetében van megírva. Aki olvassa, értse meg!"
C. H. Mackintosh, Elmélkedések Mózes 4. 5. könyvéről
406-407. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése