"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. augusztus 4., vasárnap

Isten királysága - ember módon? - 6. rész



Kaptunk egy hírlevelet a Zúgó Széltől (2004-ben). Teljes mértékben az ébredésről szólt. Kiadványokat is hirdetett, amelyekről rövid leírások voltak, ezek alapján írtam a következőket.
Lehet nem teljesen megalapozott a bírálatom, mivel egyet sem hallgattam meg, vagy olvastam, de eleget már másoktól ahhoz, hogy tudjam mit, milyen ízzel, akarással, vágyakkal készítették azokat.
Tudom, hogy őszinte segítés az alapjuk, de tévelygést, rossz útra való terelést látok bennük.
Isten legyen bírám. Én egy zárt szobában három éve elmélkedem ezekről, minden külső ráhatás nélkül. Tudom, hogy szívem tiszta, és tudom, hogy meggyőződésem igazságkeresésből született.
Mert izzik, ég a szívem Istenért és az Ő népéért. Jó lehet nem vagyok pulpituson, de ott vagyok Isten előtt, és hiszem, hogy imáim, jó illat az Ő oltárán.
Isten áldjon meg minket bölcsességgel, tiszta látással. Segítsen meg minket Isten!

„Isten Királysága megvalósulhasson a környezetünkben” – Zúgó Szél

Dán. 5.21
"Száműzték az emberek közül, és csak annyi értelme maradt, mint az állatoknak. A vadszamarak között tanyázott, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg el nem ismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek királysága fölött, és ő azt ülteti trónra, akit akar."

Dán. 6.27,28
"Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.
Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából."

Nekem olyan Istenem van, aki önmaga cselekszi meg és hozza létre királyságát, nincs szüksége asszisztensekre.
Isten királysága itt a szívünkben él, ha megtértünk és újjászülettünk. Az nem terjeszthető ki földi országra. Ellenben lesz majd a Földön Isten királysága, de az teljes mértékben mennyei lesz, Istentől száll majd alá, ahhoz ember keze nem érhet, és ezért lesz tökéletes és jó, örökké való.
Mi itt a Földön, csak por és hamu vagyunk, életünk múló pillanat mit adhatnánk mi Istennek, azon kívül, hogy tesszük a dolgunkat, hirdetjük az Igét, embereket vezetünk Krisztushoz.
Nem e eltévelyedés a földi Isten királyságot áhítani és azt megteremteni. Hiszen nincs a Földön nekünk helyünk, e világ kivet magából, csak vágó juhoknak tekintenek bennünket. Aki azt hiszi, hogy győzedelmeskedhet a világon, és megteremthet valamit politikai módon az Isten királyságból, súlyos tévedésben van, nem ismerte fel helyzetét a világban.

Jn. 16.33
„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”

Most még jó dolgunk van, de még meddig? Ne a földi dicsőség után vágyakozzunk, mert ahogy az idő telik úgy közeleg a világ vége. Ne a Földön való Isten királyság megteremtésére törekedjünk, mert az sose lesz tökéletes, mert emberek akaratából születik, hanem a mennyei után vágyjunk, amely Istentől való, és tökéletes lesz, mert abban ember keze nem lesz.

„Vincent testvér részletes igetanulmányt akar levezetni arról, hogy a Biblia mennyit és mit mond a Királyságról. Külön beszél majd az Ószövetségről, Jézus tanításairól és a levelekről. Külön kitér az Apostolok Cselekedeteire és a Jelenésekre is. A jegyzet utal egy politikai szemináriumra is: Vincent testvér el fogja mondani, hányféle kormányzati módszer működik az emberi társadalmakban, mindegyiket definiálja, mindegyiknek elmondja a hátrányait, és végül levonja a következtetést, hogy a Királyság a megoldás.”

Hittel teli városhódítók (ez a három részes tanítás azt vázolja fel, hogy hogyan telhet meg az egyház hittel arra, hogy Isten számára hittel elfoglalja a települést, ahol működik. Hiszen az a küldetésünk, hogy a társadalmat Isten Királyságává tegyük.) 560.- Ft.

Valóban a Királyság lesz a megoldás, de lerángathatjuk-e Jézus Krisztust a Mennyből, hogy legyen már király, vagy addig is valaki alkalmast ültetünk oda? Hogyan tehetjük a társadalmat Isten Királyságává Isten nélkül?


„Isten Királysága előmozdításához is pénz kell.”

Valóban??????????????????
Szomorú lenne, ha Istennek a mi pénzünkre lenne szüksége.

„Mi a különbség aközött, amikor „csak” csodák történnek és egyéni életek változnak meg, ill. aközött, amikor a Királyság működése már a szellemi fejedelemségek uralmát is megdönti? Milyen határvonalat kell átlépnünk, ha meg akarjuk élni Isten Királyságának a teljességét?”

Itt a Földön nem lehet meg élni Isten Királyságának teljességét. Csak Isten kegyelméből történő csodák történhetnek és csak egyéni életek változhatnak meg Isten kegyelméből és csak a mi hitünk győzheti le a világot, és diadalmaskodhat a Sátán felett.  A mi személyes hitünk, győz és juthat teljességre ebben a világban. Erre épített társadalmi rendszer NEM!

Én Istenben bízok, legyen meg az Ő akarata! És amit akar, amit kér megteszem, de Biblia ellenesen nem cselekszem, önmagamtól Királyságot nem szervezek.
Íme végérvényes lett szakításom a pünkösdi karizmatikusokkal, Istenem segíts, hogy megtaláljam a gyülekezetet ahová vársz. Istenem segíts meg minket, hogy szolgálhassunk Neked, erővel azoknak, akinek kell. Istenem küldj, és mi megyünk, de szólj a te szolgádhoz, mert a te szolgád hallja, amit mondasz, csak szólj!

2004. augusztus 26.


Bogi


Nincsenek megjegyzések: