"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. augusztus 27., kedd

Aktív figyelem






Egy kis sünivel


A lila ruhás hölgy.

Egy kis sünit találtunk.


Kiderült, hogy ketten vannak.


Azért volt jó ezt látni, mert a szomszéd kutyája előzőleg egy egész éjjelen át birkózott egy kis sünivel, a szájában. Azt hittük megette. De nem, itt vannak a kertünkben. Legalábbis kettő biztosan. Testvérek.


2013. augusztus 25., vasárnap

A kút




A fügefám negyedszer hoz idén gyümölcsöt...

Tavaly éppen, hogy kipusztult.

Köszönöm Uram.
Köszönöm Bertalan - Nátánáel.

---

Kút is kell


Apukámmal megbeszéltük, hogy kiássuk a kutat... az udvar közepén.
Nem lett volna szabad annak idején betemetnie...

Azt hiszem családi ügy lesz, kiássuk a kutat...

A kútásásról eszembejutott Ábrahám.
Majd írok bejegyzést erről...
Először ezt írtam, az eskü kútjáról,...
http://testveremnek.blogspot.hu/2013/03/egy-forras-fakad.html

de szeretnék még írni róla. Mert én úgy emlékszem, azt a kutat először Ábrahám találta...

http://testveremnek.blogspot.hu/2013/04/kut-melyen.html
http://testveremnek.blogspot.hu/2013/04/jozsef-egyiptomban.html



"Mindazokat a kutakat, amelyeket apjának, 
Ábrahámnak az idejében apja szolgái ástak, 
betömték a filiszteusok, és teleszórták földdel. 

Abímelek ekkor így szólt Izsákhoz: 
Menj el tőlünk, 
mert sokkal hatalmasabb lettél, mint mi! 

El is ment onnan Izsák, és Gerár völgyében ütött tábort, és ott lakott. 
Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat
amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, 
de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek; 
és ugyanúgy nevezte el azokat, 
ahogyan apja nevezte őket."
 1Móz 26,15-18

Mi van akkor, ha ...



Olyan sok mindent szeretnék mondani.

Például, hogy arra még nem gondoltam, hogy a Hold elhagyhatná a Föld körüli pályáját. Vagy valami hasonló. Mintahogy azt az álmomban láttam.
Hogy először egész közeljött a Hold, aztán a Nap pedig visszafelé ment Keletnek. Majd a Nap megállt, és mintha letakarták volna. A Hold pedig eltűnt.

Még nem gondoltam arra, hogy mi lenne, ha a Holdat valami kiütné a pályájáról, és a Föld megbillenve elindulna távolabb a Naptól, megállva forgásában is.

Valószínűleg, ha egy pillanatra közel jönne a Hold, majd kirepülünk a Nap-körüli pályánkról, Földünkről nézve távolodni fog a Nap, vagyis kisebb lesz, ha a Föld pedig már nem forog, akkor egy bizonyos ponton marad minden Földről látható látószögből. Számomra ez tehát DK-i irány volt.

Csak mert találtam egy kis filmet erről, nem hallgattam meg, csak néztem a képeket...
nem is érdekel, csak maga az elmélet, hogy mi van akkor, ha...
ha egyszer tényleg igaz lesz?



Jaj mi van akkor, ha minden bűnünk ránk szakad?

Amikor az álmot álmodtam, nagyon megrémültem.
De... már három éve nézem az eget... sok furcsaságot is látok... de nem értek hozzá,... majd azt hiszem jobban odafigyelek és statisztikát írok, hogy kiszámítsam magamnak...
Látod, mégse három hét lett a Holdból, hanem három év... a barátságunk is örök maradt.

.. apropo arra gondoltam, hogy a Nap elhagyása nem biztos, hogy napok, lehet hogy évek alatt történne meg...
Ebbe pedig simán belefér a három és fél év egyszer, aztán még egyszer... ahogy a Biblia írja az utolsó órára...
Vagyis az az utolsó hét év.

Ez alatt az idő alatt tényleg számos katasztrófa belefér, amitől az emberek igen komolyan megrémülhetnek ...
de mi, akik hiszünk Jézusban, egészen felkészültek leszünk. Mert, felkészít Ő.

Ma találkoztam egy régi ismerősünkkel, katolikus, Zsófival.
kicsit meséltem neki... az álmaimról, magamról, hogy mi történt velem stb...
Persze aztán este még Dalidáék is eljöttek, hogy a katolikus napom teljes legyen.

Beszéltem Taddeusról, és hogy annyi álmot kaptam az Úrtól...

Mondtam neki az egyiket... Mondtam, hogy Taddeus minden attributuma itt van a házamban...
Bot.
Együtt gondolkoztunk azon, - komolyan gondolkoztunk együtt :) - hogy mit jelenthet, hogy visszakapom a botom?
De annak az álmomnak volt folytatása... arra már nem volt időm, hogy elmeséljem...
Kicsit várnom kell... le fogom írni. A teljes álmom és a folytatást is. Meg, hogy hányszor volt ezen a nyáron bot a kezemben, arról ne is beszéljünk...

Néha azon gondolkozom, kell-e ez a blog...?

Aztán arra jövök rá.. amikor együtt imádkozunk, hogy, olyan jó veled.

Hogy jó az Úrral.

Hogy hányszor mondták nekem is, milyen jó veled.... főleg, ha együtt imádkozunk.

oh, fel kell hívnom a debreceni református barátnőmet, Annát, láttam tegnapelőtt telefonon keresett...
Látod azt se tudom, hol a telefonom... lehet te is kerestél... már.
Rohannak a napok...

nagyon rohannak a napok... szeretném megállítani.

Mindent elfelejtek, annyi minden történik velem, kapok újat, ... pedig változom is... az emberek ha hozzám jönnek, találkozom velük.. és én bennem fáradt szeretet... mondják menjek... menjek hozzájuk... de hát nézd hogy rohannak a napok... veled is alig vagyok.
Milyen döbbenten álltam, ahogy mondta ismerősöm, hiányzom neki.
- Hiányzom? Hogy-hogy? - kérdeztem.
- Hát nem tudom, úgy a lényed?!
- Dehát már legalább három éve, hogy nem dolgozunk együtt... alig találkozunk.
- Igen - mondta - mégis, hiányzol.
Tudom, hogy legszívesebben most is belémkarolt volna, mint akkor, de most csak hagytam, hogy szóljon... elindultunk az Ölelés utcán... a Mező utca felé. Hiányzom.

Hogy hiányozhatom?
hogy elpasszoljam az ügyet, felnéztem az Égre,
- mostanában, az Eget kémlelem.
- azt én is szoktam - válaszolta.
És még másfél órát beszélgettünk akkor.

És akkor az én hűséges régi barátaim? Akikkel már évek óta nem foglalkozom... Márti? ... - Oh most milyen nagyot sóhajtottam, őket is meg kell látogatni, menni, menni kell. Annyi dolgom van, és olyan kevés az idő... és még a felét se mondtam el annak, amit muszáj lesz még elmondanom... itt a blogomon.


"Recseg, ropog a föld, darabokra törik a föld, inogva reng a föld! 
Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó! 
Ránehezedik vétke, 
és elesik, nem is kel föl többé."
Ézs 24,19-20


"Elpirul a sápadt hold, szégyenkezik az izzó nap, 
mert a Seregek URa lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben, 
és vénei előtt ragyog dicsősége."
Ézs 24,23


2013. augusztus 20., kedd

Igen! 2013. 08. 20.


Gratulálok Egerszegi Krisztinának!

Annyira jó érzéssel töltött el, hogy hallottam, kitüntették!
http://www.origo.hu/itthon/20130820-kituntettek-egerszegi-krisztinat.html

És íme az álmom valóság lett, akkor, amikor nem volt víz, mégis, felemeltem őt!
Isten áldja meg!

Álmom Krisztával:
http://testveremnek.blogspot.hu/2013/06/furcsat-almodtam-2013-06-06.html
És, még aznap, hogy az álmomon gondolkoztam:
http://testveremnek.blogspot.hu/2013/06/olimpiai-bajnok.html


Talán úgy tűnik nem is idetartozik, de mégis:
Ma voltam pecázni, a vízparton, de halat nem fogtam. Nagyon alacsony volt a vízállás.

Ellenben, ... észrevettem egy kis fecskét, ahogy a vízben verdesett, odaszaladtam a merítőhálóval és kimentettem.
Letettem a földre, magunkhoz, és hagytuk szárítkozni.
Néha odamentem hozzá, bátorítottam, olyan kedves kicsi kis állat.
Megsimogattam, és mondtam, hogy nem lesz semmi baj, ... pedig már-már azt hittük vége lesz.
Sok vizet nyelhetett. Sokkot kapott.
S mondtam neked: Ő még kicsi! Olyan kicsi.

A fecskerajból eshetett bele a vízbe, ahogy közelébe mentek, inni.

Három óra múlva, gondoltam kézbe veszem, arrébb viszem, mert láttuk, hogy szülei a közelünkben várakoznak rá.
A tenyeremben volt.

Oh milyen szép jelenet volt, ahogy vittem óvatosan tenyeremben.
Te mellettem álltál.

Nem is gondoltuk volna, hogy egyszer csak, ... elindul.
Elrepült a kezemről... épp a víz felé, azt hittem még nincs annyi ereje, és újra beleesik, de két méterrel a vízfelszíne felett repülve, egy nagy kanyart tett és elment az erdő felé. Repült!
Gyönyörű, meghitt látvány volt.
Igazából erről kellett volna egy kis videot készíteni.

Ezután elmeséltem neked, hogy volt egyszer egy rigó család az udvarunkon a fűzfán.
Az egyik kicsi nem tudott megtanulni repülni és kiesett /vagy szülei kilökték/ a fészekből...
én vettem gondozásba, etettem és vállamra téve napokig tanítottam, hogy megtanuljon repülni.
/Bizony anyukája mindig figyelte/
A telken hosszában elkezdtem futni, a vállamon ott volt ő, együtt futottunk.
Vártam, de sokáig nem merte megpróbálni a repülést, ragaszkodott a vállamhoz.
Aztán egyszer megpróbálta, elrugaszkodott a vállamról, kb. 10 méter hosszan repült a földfelszín felett, már féltem is, végleg elmegy, de repülőútja végén leesett.
Odamentem hozzá.
Kezembe vettem, és hagytam, hogy pihenjen.
Másnap újra és megint másnap újra próbáltuk a repülést.
Napokig így ment.
Végül jó barátok lettünk. Vállamról nem tudott elmenni.

Kukacokat szedtem neki a kertből, azzal etettem.

Aztán egy nap reggelén meghalt.
Nem értettem miért.
Unokatestvérem jött, és mondta, hogy lehet, hogy miatta, mert tegnap este a szomszédból, hozott neki szép kövér kukacokat, jót akart adni neki, de sajnos csak ma tudta meg, hogy nem rég műtrágyázott a szomszéd, annyira bánta....

és képzeld, miután elmeséltem ezt neked, hogy mennyire bánta unokatestvérem... annak idején, hogy talán miatta halt meg a kisrigóm, akit meg akartam tanítani repülni ... egyszer csak megjelent az unokatestvérem a tóparton...
soha nem jött utánam, soha nem mentünk együtt horgászni, és most egyszer csak ott volt.
Ez ugyanakkor csoda volt, minthogy az a kis fecske az előbb elrepült a kezemből.
Rögtön el is meséltem neki a történetemet örömmel!

Olyan gyönyörű volt ez a mai nap.
Nem gond, hogy nem fogtam semmit a horgászbotommal!

 Annyi, annyi minden más örömöt kaptam és adtam ma!


Ő az!

Elrepült!
Végül sikerült!
A kismadár elrepült a tenyeremből.

2013. augusztus 18., vasárnap

Mai top - 2013. 08. 18.



Ma ezt olvasták a legtöbbször, a blogomon.

http://testveremnek.blogspot.hu/2012/06/latas-vegidokrol.html

Tommy Hicks prófécia

Sóhaj.
Tetszett, nekem is, újra.

Mindig gondolkozom, hogy vajon Carrol Hicks rokona lehetett-e? Neki country keresztény zenéi vannak, egy kazettát turiztunk ki annak idején még tíz éve, és írtunk neki Amerikába, hogy megköszönjük neki a zenét.  Mi ilyenekre is képesek voltunk. :) És meglepetésünkre visszaírt, sőt még a többi kazettáját is elküldte, sőt másodszorra még egy Bibliát is küldött ajándékba. Annyira őrültünk neki. (Hát az ő zenéjét még nem láttam az interneten, lehet töltök majd fel. Csak kazetta-lejátszónk már nincs. .. Érdekes lesz.)
Hasonló tapasztalatunk van M. Sklar hegedűművésszel. Ő vele személyesen beszélhettünk Budapesten, amikor itt koncertezett, vele is csak azért, hogy megköszönjük szolgálatát, mert mi sokat hallgattuk gyönyörű művészetét. Áldott beszélgetésünk volt. Aztán megölelt minket. Később a felesége írt nekünk, - címünk benne volt a noteszében - hogy imádkozzunk a férjéért, mert mostanában nincs jól. Imádkoztunk. ... sóhaj.
Azóta nem tudom hogyan történt vele, remélem jól van.
Ha valaki nem ismerné zenéjét, egy példa: http://www.youtube.com/watch?v=fJxUSpjqJ8o


"Számunkra ez különösnek és csodálatosnak tűnhet, 
azonban ez a kezdete az utolsó idős szolgálatoknak. 
Isten a senkiket, az ismeretleneket és jelentékteleneket fogja használni. "



Forgetting All My Troubles - másodszor


Már egyszer feltettem...
de hát, jó...







2013. augusztus 17., szombat

A professzorért


Már rég írtam.

Akartam.
De a professzor keresésem nagyon lefoglal.

Most épp zenét hallgatok, arra gondoltam, hogy a világon a legnagyobb fájdalom az lesz, amikor a Zsidó nép felismeri, hogy Jézusban az Ő Urukat és Messiásukat feszítették keresztre. Hogy végig mekkora megtévesztés áldozatai voltak. Ez a világon a legnagyobb fájdalom lesz.

Egyébként az álom-bogozgatás igen lefoglal és le is fáraszt persze.

Szépen haladok benne. Mintha térképet is kaptam volna hozzá... és ez nem is vicc.

Nem értem miért ilyen rejtélyesen szól hozzám az ÚR.
Kódnyelven.
/"... tudom, hogy mások is olvasnak, ezért nem írhatok le mindent,
figyelj a szavakra."/

Ugye, azért muris - főleg számomra - mert egy olyan embernek küldi ezeket az álmokat, akinek tényleg ki kell kutatnia mindent, ahhoz, hogy megértse. Valójában tehát tanulás részemről.
Nem is maga az isteni üzenet, megértésnek folyamata, hanem, az a sok információ, ami mellesleg hozzáadódik a keresgélésem közben, hihetetlen nagy tudásanyagot ad nekem.
Igazából nem értem mi szükség lenne ennyi tudásra, a hithez, vagy a Krisztus követésemhez.
De azt megértettem, hogy fricskát ad ezzel a tudós embereknek, hogy olyan embert tanít Ő, aki igazán képzetlen minden területen. :)

Most például kicsikét James Maxwell után kell kutatnom. Hát, ha valami, akkor a fizika és a matematika tényleg távol áll tőlem. Még a humán dolgokkal, mint a filozófiával, és a teológiával csak megbirkóztam.
Azt hiszem, ... Maxwellnél csak azt kell megnéznünk, hogy mélyen ISTEN HÍVŐ VOLT. Hogy neki ez mennyire fontos volt: hitt Istenben!
Azt hiszem ez lesz az üzenet annak a professzornak.

Maxwellnek nem volt fia.
Az ő gyermeke a tudomány maga volt.

Jakab fia ellenben, a Bibliában: Taddeus, vagy Lebbeus. Aki kiküldött engem.
Neve jelentése: Bátor, Merész.

10.
Júdás: (Júda görög alakja: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás, bizonyságtevő)
(Szent Júdás, nem az Iskáriótes)
Apostol, Jakab fia, Lebbeusnak és Taddeusnak is hívják. (Jelentése: bátor szívű, elszánt, merész)
Lásd még: Júdás apostolról
Bottal verték agyon, vagy lenyilazták.
Katolikus ünnepe: október 28.
Névnap: július 26.
Jelképei:
- fejsze,
- alabárd,
- kard v. kő,
- bot (részben vándorlásaira, részben vértanúságára utalva), nyílvessző?
- könyv,
- arc (Krisztus képmása) képen v. lepelen. (Nem emberi kéz által készített Krisztus arcképmás)
http://testveremnek.blogspot.hu/2013/07/apostolok.html

Szent Júdás minden attributuma tehát kipipálva nálam.
Megértettem. Jakab fia, Taddeus elküldött horgászni és a kezembe nyomta a botot. Az ötödiket. Össze kell raknom.

De ki a professzor?

Egy professzort kell kifognom.
Egy folyóparton. Öbölszerű kanyarulat volt.
Nem tudtam, hogy a folyópart, angolul: bank .

folyóparti professzor: bank of professor
                               riverside of professor

bank ige jelentése, kanyarban bedönt.

A folyóban, ahol régen hajók voltak, alig volt víz. Bank, Bank, Bank
A folyó: mocsár.

De mi köze mindehhez az elektromágnesességnek? Egy másik valóságnak?
Vagy mi köze a fényképészetnek? A színes képeknek?

helikopter
6-6-9
kék
evakuáció



És a fehér skodának?

Tessék:



A fehér skoda itt van, amit te álmodtál, ezzel megyünk, kifogni a professzort?

Azt mondtam: de hol van a fehér skoda a mi életünkben?

Tessék, megvan, itt van:



A szőlőt meghagytam a háttérben


De hová? Hová megyünk horgászni? És miért siessünk? És ki az a professzor?

Áh!
Feladom.
Az Úr miért a leghülyébb embert választotta ki a Földön?

---

Levelek, kicsi barna bőrtáskában összehajtogatva:
Üzenete: "Nem írhatok le mindent, tudom, hogy mások is olvasnak, figyelj a szavakra."


2013. augusztus 8., csütörtök

Vendégségben



Emlékezem Istenem!

Soha nem felejtelek el!
Áldott legyen a Te neved!

És mégis Forrás fakad a Pusztában, meglátod Testvérem! Győzni fogunk, mert Jézussal győztünk! Örökre.

Nem maradt más hátra: most már csak szeressük egymást! 

Ennyi elég lesz!



Éljen, éljen


Új album szeptemberben.








2013. augusztus 7., szerda

Fejvakarás


2013. augusztus 7., szerda 15:20
Barack Obama amerikai elnök lemondja a Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvába tervezett szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozóját - közölte szerdán a Fehér Ház.


Javaslatom:
- beszélgessenek skype-n.    

---

Jaj nem lehetett kommentálnom ezt a hírt, azért írom ide.



A Valóság.



Tegnap este - elalvás előtt - nézegettem egy-két cikket...

Arra gondoltam, hogy megtévesztésig hasonló ahhoz, amiről én beszélek.
Túl sokan mondják, hogy ki kell jönni Babilónból, menjünk az utcára Igét hirdetni, hagyjuk a pénzt, stb.

Európa utcáin megjelennek a csodák.
Betegekre teszik a kezeiket és ők meggyógyulnak.
Felszólítanak, hogy hagyjuk el a gyülekezeteket, egyházakat stb.

Egy kicsit megálltam, hiszen néhány napja azt írtam, ('Apostoli mozgalomról - archive' címke alatt) lehetetlenség, hogy Európában belülről ébredés induljon.
És ezt még mindig tartom.

Testvérem Angliában azt mondta, hogy tetszene nekem az a hely, mert minden utcasarkon hirdeti valaki az Igét.

Magyarországon nem lehet.
Még fényképezni sem lehet nyilvánosan köztereken, nemhogy kamerázni! Volt, hogy odajöttek hozzánk, hivatalos közegek, hogy fejezzük be.

Vagy Magyarországgal van a baj, és itt valójában üldözik már a keresztényeket, és azokat, akik fényképezni szeretnének. Vagy mégis lehet itt is, ahogy külföldön, vagy hazugság történik az egész világon, egy nagy átverés, ezzel az 'irány ki Babilónból új mozgalommal'.

Az apostolsági mozgalommal kapcsolatban, mintahogy a Pusztában címke alatt tényeket írtam.
Ez a kétségtelen valóság, hogy a keresztény egyházak nem hajlandók közösséget gyakorolni a keresztény hitű emberekkel csak akkor, ha belemerítkeznek az ő dogmájukba, és megtagad minden más keresztényt.
Kétségtelen valóság, az, ami történik a gyülekezetekben, hogy a függöny szakadozottan lógni fog az ablakokon. Simán belátunk rajta és megértjük, hol van itt Jézus Krisztus?

Az én kritikám arról szólt, hogy gyülekezetekben maradva, nincs és nem is lehet egység a keresztények között, amire Jézus felszólított. A bűntelen élet Krisztusban alapelv mentén, saját köreinken belül maradva csak az úrvacsora tárgya körül forogtam. Természetesen érintve visszásságokat is, mégis, központi témám, hogy a testvérek - az Atya kiválasztott gyermekei - tudnak és akarnak egymással úrvacsorai és egyéb közösséget gyakorolni egymással, és nem akadály az esetleges - aktuálisan - fennálló egyházügyi dogma, mert azon túllátnak a Szeretetben - az Atyával lévő közös - közösségük által.

A Biblia alapján a közösség gyakorlására - a mi hitünk alapján - csak bűn lehet az akadály.

Ellenben látok az egyházakon belül egy olyan tendenciát, amely a hatalommal való megalkudásáért cserébe felülről kényszerített közösségi szabályokat vezetne be. A keresztény közösség életébe, vagyis pontosítok Krisztus Testébe. Ez önmagában lehetetlen. Krisztus Testébe ugyanis semmilyen gonosz, sátáni erő nem tud behatolni, befolyásolni. Ezért kettéválasztódik a kereszténység. Lesznek és vannak az intézményesített egyházak, akik a bűnnel megalkudva olyan fundamentális elveket fognak elhagyni, mint, a most nagyon aktuális család-nemiség, szexuális orientáció a teremtésben eredeti Isteni alapokra lefektetett kérdése. Akik a világgal való megalkuvást választják, mindenképpen jól fognak járni, mert az ördög mindig megfizeti - látszatra és egy időre - szolgáit, de erősen veszélyeztetik az örökéletüket és jutalmukat, amit a Mennyekben lévő Királytól kapnának.

Nagyon erős a kényszerítő erő. Nagyon erős a megfélemlítés, és nagyon erős a hatalom, amivel szemben vállalni kellene igaz értékeinket, amit Jézus Krisztustól vettünk át, amikor a Bibliát olvastuk, megértettük.

Ide másolok egy mai hírt, hogy látható legyen mire gondolok:


WASHINGTON | Barack Obama amerikai elnök kedd este (2013. 08. 06.) bírálta azokat az államokat, amelyek törvényei diszkriminálják a homoszexuálisokat. Oroszország a múlt héten fogadott el egy törvényt, amely egyebek közt tiltja a "melegpropagandát".  
"Nem tudom tolerálni azokat az országokat, amelyekben a melegeket, leszbikusokat és transzneműeket hátrányos megkülönböztetés éri, amelyekben megfélemlíteni próbálják őket" - válaszolta egy kérdésre Barack Obama Jay Leno késő esti talkshow-jában.
   A műsorvezető kérdése a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az előző héten aláírt törvényre vonatkozott, azonban Obama hozzátette, hogy Oroszország nem egyedi eset, számos más, főleg afrikai országban is üldözik a melegeket és a leszbikusokat. Ugandában például jelenleg is illegális a homoszexualitás, és egy törvénytervezet azt bizonyos "súlyos" esetekben akár halálbüntetéssel is sújtaná.
   "Függetlenül attól, hogy nemi, faji, vagy vallási alapon, esetleg szexuális irányultsága alapján ér valakit diszkrimináció, az minden esetben megsérti azt az erkölcsi alapot, amelyet minden országnak tiszteletben kellene tartania" - fejtette ki véleményét az amerikai elnök.
   Oroszországban júniusban fogadták el a homoszexuális "propagandát" tiltó törvényt, amely bírálói szerint gyakorlatilag megfosztja a gyülekezés jogától a melegeket és leszbikusokat, és lehetőséget nyújt arra, hogy bárkit bíróság elé állítsanak, ha nyilvánosan támogatásáról biztosítja a homoszexuális embereket. Emellett azt is megtiltották az azonos nemű pároknak, hogy orosz gyerekeket fogadjanak örökbe.

---

Én egy olyan csoporthoz szóltam, szólok, akik keresztül mentek azon, hogy jó, igaz, és erkölcsös, bűntelen életükért üldözték őket, megszégyenítették őket, és kirekesztették őket, először is keresztény egyházakból. Akik nem követtek el, sem a Biblia értelmében, sem társadalmilag bűnt, sőt akik nem homoszexuálisak, hanem családban élve élik meg szép, nemes és becsületes életüket.
Akik ki vannak zárva gyülekezetekből, (pontosítok: magukat zárták ki ezekből a bűnössé lett keresztény közösségekből) állítólagos testvér közösségekből, noha jól lehet, velük van az ÚR, érzik, tudják, sőt erről mások is bizonyságot vehettek, maguk azok is, akik kizárták őket.

Olyanok a kizártak, akik nem bűneik miatt vannak kirekesztve, mert 'mások', tehát bűnben lennének, mint, hogy például homokosok, stb., hanem mert igazak és szentek, akik inkább vállalják a magányos Pusztát egyedüllétet, az ÚRral, mint a megalkuvást, ami  a gyülekezeti tagsággal jár, hogy ők is olyanokat is kirekesszenek, akikről kétségtelenül tudják, hogy igazak. Olyanok a Pusztában lévők, akiknek nem tetszik amit a gyülekezetük tesz, vagyis hogy a vezetők a bűnben lévő keresztényeket tolják előre, a liberalizmus, humanizmus és egyéb eszmék zászlaja alatt.
Ezért inkább kilépnek a gyülekezetből, inkább kiállnak az igazak mellett, és szót emelnek az igazság mellett, minthogy az aktuális dogmákat éltessék, amely felmagasztalja a bűnt.

Arra mondtam, hogy túl nagy lett a csönd körülettem.
Mellettem nagyon kevesen álltak ki. Noha erre akár csak jócselekedeteim alapján is sor kerülhetett volna.

Arra gondolok, nyilvánosan, áldozatokat is felvállalva kevesen álltak ki mellettem, noha nyilvánosan ismert volt jellemem, hitem, munkám, a keresztény egyházak, csoportok előtt. Erre mondtam, hogy néhány embert leszámítva nincsenek igaz keresztények a fennálló gyülekezetekben, egyházakban, felekezetekben, vagy csoportosulásokban, akik keresztényeknek nevezik magukat. Mert saját tapasztalat alapján mondom, nem állnak ki testvérük mellett és simán vihettek is volna akár Recskre is stb. Senki nem emelt volna szót mellettem.
Ha kicsi dolgokban nem álltak ki mellettem, hogy velem úrvacsorázzanak, vagy szentáldozhassam stb. másban talán megtennék? Nem, nem álltak ki mellettem, annyi bizonyságot szereztem erről, hogy biztonsággal állítom: ők nem testvéreim. Később se futottak hozzám, se bocsánatért, se bűnvallással.

Akik viszont igen, egy kezemen tudom megszámolni. Azokat, akik hivatalos egyházban vannak, vagy voltak, és nyíltan vállalták a velem való kapcsolatot, és kimondták, hogy igaz vagyok Krisztusban, Isten gyermeke vagyok.

Igazságtalan, és Isten ellenes cselekedet az igazat bűnösnek mondani.

Akik kiálltak mellettem, azokat nagyon szeretem, mert tudom, hogy Isten gyermekei, és velem együtt fogják üldözni később őket. Sajnos már gyakorlati tapasztalataim is vannak erről az én legnagyobb fájdalmamra, hogy miattam bárkit hátrány ért, ér. De ők tudatosan vállalják/vállalták ezt, a kétségtelen igazságért.

Ebből látom, hogy kiéleződött egy háború az igazak és gonoszok között, ami már folyik. Sok gonosz van az egyházban, vagy akörüli csoportokban, akik mondják magukról, hogy keresztények, de üldözik az igazakat. Hamis tanokat csempésznek a keresztények közé, és elfogadtatják azokat a püspökökkel, vezetőkkel.
Egész világra kiterjed ez a munka, és minden keresztény egyház, felekezet, csoport érintve van ebben.
Olyan mintha globális lenne, és vezérelt: kézivezérlésű. Mintha a gonosz szántszándékkal hintené tele a világot konkollyal, kifejezetten a búza közé.

Én nem gondolom, hogy azokat, akiket az Atya kiválasztott megalkuvásból, félelemből maradnának. Mármint a pénz miatti félelemből, hogy nem lesz mit enniük.
Én azt gondolom, hogy nem fognak maradni, életük se lesz drága és nem fogja őket érdekelni, ha az Isten mégis éhezni hagyná őket, (nem fogja tenni) ők az igaz erények mellett fognak kiállni, azok mellett az elvek mellett, amit a Bibliát olvasva megértettek Isten akaratáról.

Az elrendeződés végére mindenki meg fogja találni a helyét. És nem lesz átjárás az igazak és a gonoszok között. Mert az igazak maguk vágják ki maguk közül a gonoszokat, (vágják le lábukat, kezüket, a közösség életéből) ahogy fordítva is igaz lesz=> A gonoszok közössége kiöli maguk mellől az igazakat.

Két keresztény egyház lesz, egy ami látható, és egy ami láthatatlan. Az utóbbit olyan értelmében mondom, hogy valójában ők is láthatóak lesznek, de ők aszerint fogják a hitüket gyakorolni, ahogy Jézus mondta: szegények lesznek és üldözöttek méghozzá pont azoktól, akik előzőleg testvérüknek mondták magukat.
Ez nem az a láthatatlan egyház lesz, amiről a felekezetekben eddig beszéltek. Ez olyan láthatatlan lesz, hogy nyilvánosan látható lesz. Különválasztva a másik keresztény összerendeződéstől.

Azt gondolom Jézus minden szava be fog telni az igazakon, ami azt jelenti, semmi miatt nem kell aggódnunk, mert mindenről Ő fog gondoskodni életünkben. Akik Őt követik nem maradnak árván, nem fognak éhezni és semmi veszedelem nem fogja őket érni, azon kívül, hogy üldözik őket, vagy meg is ölik őket Jézus neve miatt, pont azok, akik kereszténynek mondják magukat (a másik keresztény összerendeződés a keresztény konkolyok közössége által: 3K).

Ez az üldözés nem felekezeti vonalon fog zajlani, hanem hit és cselekedet alapján.
Az Atya kiválasztott gyermekeinek, akiket Jézus megváltott és a Szent Lélek megigazított, nem másik szektát, vagy egyházat hoznak létre.
Azt fogják enni, amit eléjük tesznek azok, akiknek hirdetik az Igét. Valóban egy ruhájuk lesz és nem visznek magukkal erszényt, nem divatból, vagy mozgalmi attitűdből, hanem mert nincs nekik. Értsétek meg, ők tényleg hajléktalanok lesznek, mint Jézus!

Azt gondolom, hogy ez az én általam felvázolt dolog nem keverendő össze az a youtubon terjedő olyan igehirdetőkkel, akik nagyon hasonló dolgokat csinálnak Európa utcáin.
Én nem tudom más államokban hogy van, de villogni kezd bennem a lámpa, ha egy keresztény olyan dolgot tehet, amit valójában mégse tehetne az állami törvények miatt. Nem, nem állhatok ki az utcára igét hirdetni, kamerázni, és imádkozni emberekért az utcára.! Nem, nem terjeszthetem a hitemet! És nem tehetem fel a youtubra, sőt, az hogy ez a blog még létezik, csak napok kérdése!

Lázító és kirekesztőek a gondolataim a már most létező törvények szerint, vagyis a másik keresztény összerendeződés szerint, vagyis a nagy politikai gondolkodás szerint.
Hiszen folyamatosan azt kérdőjelezem meg, hogy azok, akik hivatalosan léteznek egyházakban, azok valóban keresztények-e? Ez már gyűlöletkeltő is lehet. Hiszen mindenki azt mond(hat) magára, amit akar.

Csak az igazak nem mondhatják magukra, 
hogy Isten gyermekei.

Jézust azért ölték meg, 
mert azt mondta magáról ami: Isten fia.

Az Atya gyermekeit azért fogják üldözni, kirekeszteni és megölni, amit mondani fognak magukról: Ők Isten gyermekei.

Nem mondhatunk mást, mert ez az igazság.
Az ítéletben ez fog egyedül szerepelni: azt mondta magáról, hogy Isten gyermeke.

Szerintük ilyen nincs. Szerintük ez a saját egyházi törvényük szerint Isten káromlás lesz, ha nincsenek az ő egyházukban, azok akik ezt mondják, azok Isten káromlók lesznek. Ha ezt közöttük mondod, az ő dogmájukat - bűnjeiket - elfogadva, és nekik engedelmeskedve, akkor nem fognak üldözni, de ha tőlük különállva mondod, akkor meg fognak ölni.

Nézzétek, ez már folyik csak más vonalon. Most a keresztény nagy politikai világ eljátszik egy színdarabot, a muszlimokkal szemben. Már régen elkezdte, de látványosan most fog betetőzni.
Közben, mellette el fog indulni az Atya gyermekeinek is az üldözése, de az még nem lesz nyilvános, és látványos. Még hirdethetjük így az Igét, egy ideig, de már nem sokáig.

Minden az Atya kezében van.
Ő megengedi az embereknek, hogy olyanok legyenek, amilyenek. Megengedi nekik a választás jogát.
Megengedi nekik, hogy kinyilvánítsák magukról, amit ki akarnak nyilvánítani. Megengedi nekik a bűnt, és megengedi nekik az örök halált is. Mert ők döntenek. Ők választanak. Megengedi, hogy ezeket a döntéseiket törvényekben foglalják.
Megengedi nekik, hogy bezárják a kutakat, és elzárják a lehetőségét a gyermekei elől, hogy Igét hirdessenek.
Azért engedi meg, mert nem lesz, akiknek hirdessék már az Igét. Vagyis, el fog jönni az idő, hogy az egész Földgolyó minden lakosa, hoz egy döntést, tudatosan, Isten mellett, vagy ellen!
Nem véletlenül hozza meg ezt a döntést, nem félreértelmezésből,  nem átverik őket, hanem tudatosan dönteni fognak.

Ha nem hirdetheted az Igét semmilyen formában, akkor eljött az Idő. Akkor a környezetedben mindenki döntött, és ezt legálisan törvénybe is foglalták. Ha nincs, aki kiálljon melletted, akkor mindenki kiállt az mellett, aki mellett ki akart állni. Ez nem romintákázásos dolog. Ez a kemény realitás.
A gonoszok a gonosz mellett, az igazak az Atya mellett. A te döntésed az életedbe fog kerülni. Vagy az örökéletedbe, vagy a földi életedbe.

Egyszerűen nyilvánvaló lesz előtted, hogy ki a te testvéred. Vagyis ki a közös atyátok.

Nézd, ennek a világnak már régen vége lenne, ha a mennyei Atya nem tartotta volna fenn, bűnei ellenére.
Nézd, a Sátán már mindenkit megölt volna. Mert embergyűlölő volt kezdettől fogva, most is az.
Van egy kicsi tere, abban mozogva, húzza össze az embereket és tereli egy karámba.
A Sátán eszköz Isten kezében, hogy kiválassza az igazakat a gonoszok közül.
Egyszerűen nyilvánvalóvá válik. Isten már most tudja, ki az igaz, (ki a kiválasztott), ki a gonosz, de megengedte az embereknek, hogy ők maguk is kinyilvánítsák tetteikben. Megengedte nekik, hogy hitük legyen, és nehéz körülmények között, életüket sem kímélve, kiálljanak az Igazság mellett.
A gonoszoknak, a gonoszság mellett.

Tehát az utcai igehirdetés - és csoda - előttem csak akkor igaz, ha azok az emberek legalább hajléktalan kinézetűek lesznek, akik hirdetik az Igét. Ha vidáman mosolyogva, jól öltözve, mintegy színdarabban játsszák el, tele tűzdelve a szabadkőműves jelmutogatásokkal, és jelképekkel, akkor csak a babilóni színdarab játékkelléke.
Ki tudja ki fizeti őket?
Nekem kevés a mosoly. Még az is kevés, ha látványosan meggyógyulnak emberek.

Én magam is eljátszottam, hogy kerekesszékes vagyok, a nyílt utcán felálltam a székből, kiabáltam, hogy meggyógyultam. Reakció? Semmi. Miért. Mert ez a természetes.
Nézzétek, számtalan csodát leírtam az életemből. Reakció. Semmi. Miért, mert ez a természetes. Az embereknek szkeptikusoknak kell lennie. Ha nem az, akkor az fizetett hirdetés. Vagy érdekből való csatlakozás. Főleg, ha kis film is készül belőle.
Ha miután felkeltem a kerekesszékből, ha tényleg beteg lettem volna, és futkároznék, a két templom között, hogy meggyógyultam, jó esetben is bevittek volna a rendőrőrsre, rendzavarás miatt, és nem ujjongtak volna körül az emberek. Ez az igazság, ez a valóság. Gondoljatok a születése óta vak betegemberre (Jn9), akit Jézus meggyógyított, vagy Péter és János, aki a sántát (Apcsel3), a templom kapuban. Ujjongtak az emberek? Nem, hanem kizárták őket  zsinagógájukból, még a szüleiket is! Megfegyelmezték a betegeket is, és azokat is, akik által Isten meggyógyította. Később pedig megölték őket, Jézust, Pétert; és Jánost is forró olajban sütögették, majd száműzték, mert nem halt meg!

Játsszátok el, menjetek ki az utcára, valaki toljon nagy keserűen téged a kerekesszékben, lépjen oda hozzád valaki, imádkozzon érted, kelj fel, kezdj ugrálni, és megláthatod, a kutyát se fogja érdekelni, hogy ez megtörtént. Vagy ha igen, a rendőröket, hogy maradj csendbe.
Nem hiszed? Próbáld ki! Ez a valóság, ennek nincs hírértéke, ha hírértéket csinálnak neki, és happyre jön ki, akkor fizetett hirdetést láttál.
Az igazi gyógyulásoknak, csodáknak ugyanígy nincs hír-értékűk a nagy világ előtt, mi hívők egymás között beszéljük meg, tudunk róla. Szájról-szájra járja be a világot, nem a képernyőkön, sem az internet oldalán.

A kutyát nem érdekli, hogy téged meggyógyított-e az Úr vagy meghaltál!
A kutyát se, a hitetlen embert se és az állítólagos testvéreidet sem.
Senkit nem érdekel, hogy veled mit tett az ÚR, vagy általad. Esetleg mesehallgatási délutánnak jó, mert jól cseng a hangod, ha beszélsz, de hogy az valóság? Hogy az életformáló erő legyen? Az már nem.

Nem hiszed? Ugye.

Próbáld ki, menj gyógyítani embereket, hirdesd az Igét, és kíváncsi leszek, hogy szerepelni fogsz-e a hírekben.
Nem fogsz. Megnyugtatlak.
A kóbor kutyát se érdekli, amit csinálsz. Hogy általad tényleg gyógyít-e az ÚR, stb.
Ellenben, ha látsz a tévében valaki felől híradást, díjat kap érte, és tele van szórva a neve az interneten, hogy milyen jó ember, stb. biztos lehetsz benne, hogy műanyag, csinált dolog, a nagy politika része.
Fizetett hirdetést láttál.

Ha valaki azt hirdeti, ami az igazság, de nem él az igazság szerint, akkor a nagy politika része, és ez igaz azokra is, akik hasonló dolgokat hirdetnek, mint amit itt olvasol, de ha megkapirgálod az életüket láthatod majd, nem élik, azt amit hirdetnek.
Gyülekezetbe fog járni, vagy ő maga lesz a vezetője.
Mégis szed tizedet, csak más néven nevezi. Mégis gazdag.
Mégis két autója van, meg a feleségének is. Mégis van szeretője, vagy mégis homokos.
Mégis kitüntetik. Népszerű az emberek között.
Mégis valahogy meg kell venni azt a kamerát, amin keresztül látod az egészet.
Nézd, az ördög nem fog fizetni téged, csak ha megéri neki.

Vigyázzatok, hogy senki el ne hitessen titeket.

Jézus Krisztus:
SZEGÉNY VOLT
MEGVETETT
ÉS 
MEGÖLTÉK.

Te az Ő követőjévé lettél.

Vigyázzatok, mert a Sátán észrevette, hogy mire készülünk, itt a Pusztában! Megélni igaz hitünket, minden erejével azon lesz, hogy leutánozza, és becsábítson magához, hogy ő is az, akit követni akarsz. Legyetek éberek! Figyeljetek a szavakra és a cselekedetekre, vessétek össze, hogy Jézus, hogyan kérte követőitől, úgy tegyétek. Ne dőljetek be semmilyen újabb mozgalomnak! Akármilyen szépen jelentkezik is be.

Csatolok linkeket, ezeket olvastam tegnap este, még át fogom őket újra olvasni, és még gondolkozom azokon, amiket itt is írtam, ezekről az új jelenségekről, amik megtévesztően hasonlóak azokhoz, amiket én is hirdetek.
http://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_034.html
http://keskenyut.wordpress.com/2013/08/04/utazas-az-intezmenyes-gyulekezeten-kivul-chip-brogden-bizonysaga/

Ajánlom, hogy olvassátok, de ajánlom, hogy éljétek is, és ne tévedjetek más útra, mint ami hirdetve van az Igében. Ne foglalkozzatok az Igehirdetők neveivel, emberek előtti tekintélyüknek, nagyságukkal, ti éljétek a hiteteket. Szegénységben, alázatban, úgy ahogy kiküldte a 72 tanítványát Jézus. Lk 10,1
Éljétek, cselekedjétek. Egyedül, Ne törődjetek senkivel és semmivel.

Új bor, Új tömlő

Én csak annyit mondok, most ezekben a pillanatokban kaptam kézhez - postán - egy hivatalos egyház segítéseiről szóló vaskos, jó minőségű kiadványát.
Félreértés ne essék, tegyék az egyházak, amit ahogyan tenni szándékoznak! Tisztelem munkájukat, amit a szegényekért végeznek, hiszen a szegényeknek szükségük is van rá. (Persze kérdés, hogy ebben a minőségben, ilyen sok pénzt ráköltve -szerintem reklámújságra - nem-e inkább ennek a magazinnak is az árát a szegényeknek kellett volna adni! Valószínű kötelezve volt ez az egyház az állam részéről, hogy ezt megtegyék.)

Mi magunkfajta Pusztai vándorlók figyeljünk oda, hogy ne kürtöltessünk magunk előtt.
A legnagyobb titokban tegyük, amit teszünk jó cselekedeteket, és azok, akik környezetünkben élnek, látván jó cselekedeteinket áldani fogják Atyánkat!
Ha lehet hárítsuk vissza a díjakat, jutalmakat, és ne támogassuk a világot, állami, egyéb kitüntetések átvételével, akármilyen keresztény, vagy jó embernek járó díjakkal jutalmaznának.

Ebben is lehet Teréz Anya is példaképünk. Elhárította a Nobel-díjat, míg végül átvette, de minden pénzadományt rögvest a szegényeknek ajándékozta. Nem csinált fényképeket jócselekedeteiről, a fényképeket az Atya készíti a Mennyből. Ha kívülről szemlélve idegenek teszik ezt rólunk, megvan hozzá a joguk, de mi magunkat ne reklámozzuk. Még akkor se, ha ezzel a kiadvánnyal csak a támogatóinkat értesítenénk munkánkról. Valószínű, ha valaki támogatott minket azért tette, mert erre az Úrtól késztetést érzett, és megbízott bennünk, nem azért, hogy utána abból a pénzből, amit adományozott képeket nézegessen a szegénysorsú embertársairól.

Magunkról beszélek.
Azokról, akik kijöttek az intézményesített egyházakból, és az Úrat követve élik a mindennapi életüket. Adakoznak a szegényeknek, imádkoznak és élik igaz életüket, mindenki javára.
Szó nincs diszkriminációról, hogy valakiket hátrányba részesítenénk. Sőt, mindenki felé szeretetben vagyunk, még azok felé is, akik ellenségesen közelítenek felénk. De nem fogunk az ellenség gondolatai szerint gondolkozni, hogy velük megbékéljünk. Nem fogunk bűnben élni, erőszakot elkövetni, másokat megkárosítani, meglopni.

Tiszteljük  minden Testvérünket, mint minden embertársunkat, de tudomásul vesszük, hogy ők nem tekintenek minket testvéreknek, és maguk előtt kürtöltetnek jó cselekedeteikkel, miközben bűneikben maradnak, hogy még több pénzt gyűjthessenek, elvileg jószándékaikra. Isten áldja meg őket, és imádkozunk értük, hogy teljességgel jól megértsék Jézus Krisztus szavait.

Mi az Úrat várjuk és hiszünk Benne, hogy Őneki nem szükséges a reklám! Megáld, ha megakar. Nem azért mert igaz, igaz cselekedeteimben vagyok, hanem mert az Övé vagyok.
Tévedés azt gondolni, hogy aki azt mondja magáról, hogy bűntelenül, tiszta életet él, az bután szentnek gondolja magát és másokat diszkriminál. Én nem gondolom szentnek magam, a bűn mindig kívánatos. Nekem is. Én is lehetnék leszbikus, tolvaj, hamisító, stb. Hogyne kívánnám a gyönyört, és ami könnyebb a testnek, hogy még könnyebben jobb körülmények között éljek? Talán azt hiszed bolond vagyok én?, hogyne kedveznék magamnak? Mi vagyok én, hogy a szegénységet, a fájdalmat, a kirekesztést, és az üldözést válasszam a könnyebb út helyett, talán mazochista? Nem, én se vagyok az. Én is szeretném a gyönyört! Hogyne akarnám, szeretném, vágyom! A legbűnösebb szenvedélyekkel!!

De a tény, tény marad, Krisztus követése, az igazság útja, nemcsak az ótest megfeszítése, de rám nézve hátrányos a jutalmam ettől a világtól, azért, mert a tiszta egyenes utat választom. Tudomásul veszem Jézus szavait! És Jézus példáját. Őt választottam, tehát az Ő szavait fogadom el, és az Ő által adott körülményekben áldom Őt. Ő pedig azt mondta: e világon hitetek miatt nyomorúságotok lesz, de bízzatok.

Nem diszkriminálom, hátrányt sem okozok azoknak, akik azt gondolják, hogy a bűn jó dolog. Azt mondom, hogy Isten előtt ez nem jó dolog, nem keresztényi, nem keresztény etika, Isten előtt utálatos,  akárki is mondja, még ha a leghatalmasabb keresztény vezető is mondja.

Azt mondom, hogy aki bűnben marad, bűnt propagál, hirdet, terjeszt, támogat - akár nyíltan, akár a háttérből - az nem keresztény. Ennyi. Hiába mondja, hogy Jézus Krisztusban hisz. És hiába mutatja fel maga elé, a szervezete által tett jócselekedeteket. Bárki tud segíteni a szegényeknek és bárki lefényképezheti ezt magáról és bárki kireklámozhatja magát azzal, hogy ő milyen jó ember. Nem kell hozzá kereszténynek lenni.
Miért ragaszkodnak ehhez ők?

Egyébként mostmár ott tartunk, azokat diszkrimánálják, (és hozzák hátrányba munkahelyeken stb.) akik nem fogadják el a bűnös életvitelt. A liberalizmus és humanizmus egyenértékű lett, azzal, hogy mindent szabad, amit a Biblia tilt, ha keresztény köntöst is adnak rá, akkor szerintük pedig Istennek ez mind még tetszik is. Erről beszélnek az intézményesített keresztény vezetőink.

A szombati brit sajtó beszámolói szerint azonban az angliai Essex megyében élő Barrie Drewitt-Barlow és partnere – akit a lapok csak Tony néven említenek – bírósághoz fordult, mivel az anglikán egyház nem hajlandó engedélyezni az azonos neműek templomi esküvőjét. Barrie Drewitt-Barlow a Daily Mail című konzervatív brit napilapnak elmondta, hogy templomban szeretne házasságot kötni partnerével. Kijelentette: örülnek a törvénynek, ám az egyházi tiltás miatt mégsem tudnak élni a lehetőséggel úgy, ahogy szeretnék.
http://www.magyarkurir.hu/hirek/beperelte-az-anglikan-egyhazat-egy-brit-homoszexualis-par

Szerintük minden fundamentalista keresztény, aki a Biblia értékeihez ragaszkodik, egyben diszkriminatív is, mert nem fogadja el, hogy a bűn legalis, mert ők vannak a világbékéért.
Kérem, szerintem a keresztény közösségben nem kötelező lenni, ha valaki nem fogadja el, azokat a teológiai alapelveket, a tiszta életet Krisztusban, annyi más van, és még csinálni is lehet újat. Lehet távozni azoknak, akik házasodni akarnak.
Értenék-e ezek, hogy a házasság mi? Két ember szövetségkötése Isten előtt. Valaki úgy fogja fel, csak emberek előtt, vagy úgy fogja fel, hogy csak magánügye. Akkor az ateisták miért nem perlik be az egyházakat, mert nem adják össze őket?  Adják össze magukat. Ennyire egyszerű.

Ezekből látom azt, hogy egyrészt kézivezérlésű egyház-rombolás folyik most. Másrészt, valóban kihívja az ÚR a Pusztába az igaz gyermekeit, mert be kell látni, elvesztettük ezt a csatát. Elvesztettük az intézményesített egyházainkat. Egyház vezetőink ugyanis megalkudtak a bűn javára. Én magam szeretném, ha ez nem így lenne, de a hírek, amiket kapunk keresztény egyházakról ezt mutatja.

---

Én a magam részéről, sem itt a blogban, sem sehol nem fogok beszélni arról, hogy a jövőben milyen jócselekedeteket fogok tenni a szegényekért, szegényekkel, betegekkel stb.. Ha egyáltalán az Úr megadja, hogy megtegyem.
Tupirozni se fogom vele magam, de ez bántó is lenne azok felé, akik felé szolgálok. Istentől is elrabolnám az Ő dicsőségét.

Ha élek az Isten kegyelméből élek, ha teszek bármit, az Ő kegyelméből tettem és teszem.

Buzdítani tovább buzdítalak benneteket, ti is tegyétek a jót a legnagyobb titokban!



Hillsong??


Találati hely: http://hetek.hu/szabadido/201307/a_melegek_evangeliuma
Megjelenés: 2013. 07. 26.


Tisztelt Hetek Szerkesztősége!

Lapjuk július 12-i számában megjelent, A melegek evangéliuma című cikkel kapcsolatban írok, annak is az ausztrál Hillsong gyülekezettel és vezető pásztorával, Brian Houston-nal kapcsolatos állításaira szeretnék reflektálni. Elkezdtem keresni az interneten az ezzel kapcsolatos írásokat. Később otthon olvastam el az említett cikket és nagyon megdöbbentett, hogy egy meleg keresztény blogján megjelent írásban foglaltakat az önök újságja tényként állítja be. Emellett a cikk sajnos félrefordítást, illetve félreértelmezéseket is tartalmaz, amiket most szeretnék sorra venni.

A cikkíró azt állítja, hogy a Hillsong tagságának 6-10 százaléka meleg. Ezzel szemben a blogban az áll, hogy a Gallup 2012-es felmérése szerint a populáció 6-10 százaléka meleg (a blogot olvasva ez nem vonatkozhat a Hillsongra, hisz nem a ‘church members’ kifejezést használja az író, hanem a ‘population’ szót, ami lakosságot jelent). A következő mondatban a blog írója ezt az adatot kivetíti a Hillsongra és azt állítja, hogy akkor nyilván 1200-2000 meleg tagja van, hisz 20 ezer fős a sidney-i gyülekezet. Tehát ez távolról sem tény, hanem egy feltételezés.

A másik alapvető gond, hogy a blog írója nem szó szerint idézi  Brian Houston szavait, hanem vagy összefoglalja, vagy a saját reflexióit írja le. Így például azt nem Brian

Houston mondta, hogy a melegekben vannak kegyelmi ajándékok, amiket a gyülekezet hasznosíthat. Teljesen világos az eredeti blogból, hogy ez magának a blog írójának a véleménye. Egyébként a blogon szereplő első kérdésre adott hosszú válaszból is látszik, hogy azt nem mondhatta Brian Houston. A szó szerinti fordítás így hangzik:

„Befogadják-e a melegeket a Hillsongban?

Válasz: Válaszom röviden, igen!

Hosszú válasz: Hát, valójában sokunk nem ezt a befogadást tapasztalja. Majd minden héten kapok újabb e-mailt, Facebook-üzenetet vagy valaki a gyülekezetből beszél velem arról, hogy heccelték a gyülekezetben, vagy depressziós, mert nem tud szabadulni az öngyűlölettől. Sajnos a leggyakoribb történetek bujkáló meleg vagy leszbikus személyekről szólnak, akik nem mernek coming outolni, mert úgy érzik, ha megtennék, akkor a gyülekezeti tagok már nem ugyanúgy viszonyulnának hozzájuk. Mikor ezt mondom, egy konkrét fiatalember jut az eszembe, akit ismerek a Hillsong vezető testületéből. Ő is bujkál, mert bár tudja, hogy meleg, ha coming outolna, akkor kidobnák a vezetésből, elvesztené a barátait és a megbecsültségét. Sajnos Brian nem azt látja, amit én látok…”

Ebből jól látszik, hogy az író a saját gondolatait írja és nem Brian Houstonét.

Egyébként az egész írás jól mutatja, hogy a Hillsong tagjai világos látással bírnak arról, hogy a homoszexualitás bűn, hisz éppen ezért félnek a melegek felfedni magukat, és éppen ezért érzik úgy, hogy a gyülekezeti tagok inzultálják őket.

A másik erős csúsztatás az, ahogyan a Hetek cikkírója sejteti, hogy Darlene Zschech a meleg fordulat kapcsán hagyta el a gyülekezetet. Ezzel kapcsolatban megjelent egy cikk a christianpost.com oldalon, amelyből világosan kiderül, hogy Darlene azért ment el még 2010-ben, hogy egy Sidney-közeli gyülekezet vezető pásztora legyen férjével, Markkal együtt (tehát nem csak úgy „szolgálni” ment oda). A cikkben Brian Houston is nyilatkozik, és az is említésre kerül, hogy Darlene még egy élő album kiadásában később is szerepet vállalt, valamint a Hillsong- konferenciákon is megjelenik. Annak is érdemes lenne utánajárni, hogy a Hetek-cikk által sejtelmesen felvetett egyéb zenekari tagok visszavonulására milyen bizonyítékaik vannak.

Én eddig úgy olvastam a Heteket, mint amelyben ellenőrzött információk jelennek meg, ebben az esetben viszont úgy látom, hogy nem volt megfelelő ellenőrzés. Kérem, hogy ha van rá mód és kapacitás, egy tapasztalt újságíró járjon utána a tényeknek, és azok jelenjenek is meg a Hetekben. Nem véletlenül mondta Pál, hogy azt is gondoljuk meg, hogy amiképpen mi Krisztuséi vagyunk, azonképpen más szolgálók is Krisztuséi. Ezen kívül Brian Houston, Joel Osteen és sokan mások olyan problémával néznek szembe és kell rá megoldást találniuk, amiről mi csak hírből hallottunk eddig, szerencsére. Nyilván nem könnyű megkülönböztetni és megfelelően segíteni azokat az embereket, akik szeretnék megváltoztatni az életmódjukat, azoktól, akik úgy akarnak gyülekezetbe járni, hogy folytatják a homoszexuális életmódjukat, vagy azoktól, akik esetleg nem is akarnak megtérni, csak provokálni mennek a gyülekezetbe. Azt gondolom, hogy ezek az emberek keresik a módját annak, hogy ne is lökjék el a homoszexuális embereket Krisztustól, de közben megmaradjanak bibliai alapokon, és ne is fogadják el ezt az életmódot a már egy bizonyos ideje megtért keresztényektől. Mindeközben nyilván követnek el hibákat, sőt lehet, hogy nagy hibákat is, de bízzunk benne, hogy Isten meg fogja adni nekik a kegyelmet és a bölcsességet, hogy kezeljék a „homoszexuális” kérdést.

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Tisztelettel,

Pacsay Zsolt





Tisztelt Pacsay Zsolt!

Először is köszönöm szíves érdeklődését és utánajárását a témával kapcsolatban! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy az Ön által is említett blogon és az interneten találtakat (egy adat kivételével) nem kezeltük tényként, és mindig jeleztük, hogy feltételezésekről van szó; sajnálatos módon a cikk alapján már többen tényként kezelték ezeket.

A Gallup-adattal kapcsolatban valóban tévedés történt, jómagam is tévesen használtam föl a számokat, melynek oka az, hogy más fórumokról nem találtunk további információt a melegek arányát illetően. Azóta a Gallup munkatársa megerősítette, hogy még a blogon felhasznált adat sem helyénvaló, mivel ők sosem adtak ki ilyen közleményt.

Szeretném rögzíteni, hogy a cikk nem a Hillsong gyülekezetet veszi célba, hanem azzal a szekularizációs folyamattal foglalkozik, mely világméretekben terjed a kereszténységen belül. Célunk egy reális kép kialakítása volt a pünkösdi-karizmatikus mozgalom jelenlegi állapotáról. A Hillsong Churchcsel kapcsolatos kitérőt, keretes írást azért tartottuk szükségesnek, mert az ausztrál közösség jelentős szerephez jutott a mozgalomban az elmúlt két évtizedben, és kimagasló zenei tevékenységük nagymértékben meghatározza a keresztény kultúrát. Nem ítéltük el a gyülekezetet, hanem egy ellentmondásos folyamat megragadásához használtuk fel illusztrációként a rendelkezésre álló információk alapján, s ehhez nem szükséges feltárni a probléma doktrinális alapjait, ez nem feladata egy közéleti hetilapnak.

Ahogy nyilván Ön is megfigyelte, az említett blogíró nem idéz Brian Houstontól – legfeljebb egy-egy szót –, hanem összefoglalóan írja le a beszélgetés tartalmát. Az internetes napló szerkesztetlensége, pontosabban nem konzekvens felépítése több interpretációra ad lehetőséget. Valóban nem adja kifejezetten Brian szájába azt, hogy a „meleg keresztényekben” kegyelmi ajándékok lennének, de véleményem szerint erősen ezt sugallja, mintegy a beszélgetésük summájának felvázolásával. Hiszen amikor elvileg Brian válaszát taglalja, akkor is a saját nevében ír.

Ugyanakkor elismerem, hogy az Ön értelmezése is helytálló, főleg, hogy a hipotézisek egy „meleg keresztény” blogjáról származnak, s abszolút nem megerősítettek. Ellenben egy újságíró ilyen esetben inkább megpróbálja „kiugrasztani a nyulat a bokorból”, és dialógust szeretne beindítani. Azóta is folyamatosan próbáljuk rávenni a Hillsongot a megszólalásra, és azóta sem voltak hajlandóak rendelkezésünkre állni, de még csak nem is cáfolták meg az interneten található hipotéziseket, ami enyhén szólva nyugtalanító. Nem mellesleg a blog, mely annyira bátran hivatkozik Brian Houstonra, több mint egy éve nyilvánosság előtt van, és a gyülekezet tudomásunk szerint azóta sem adott ki közleményt azzal kapcsolatban, hogy az ott megszellőztetett adatok és állítások valóságosak-e vagy sem. Márpedig, aki e témában keresni akar, az interneten elsők között talál rá erre az internetes naplóra (ahogyan Ön is).

Nem tartom csúsztatásnak, inkább az írói szabadság részének és egyben burkolt, hipotetikus kérdésfeltevésnek Darlene Zschech és mások eltávolodásának leírását. Nem zárható ki ugyanis, hogy távozásának köze van a Hillsongban az elmúlt években tapasztaltakhoz. Az, hogy bizonyos portálokon interjúk jelennek meg ezzel kapcsolatban, nem jelenti, hogy minden háttérinformációt a nyilvánosság elé tártak. Sokkal inkább azt, hogy nem a nagy nyilvánosság előtt kívánnak vitatkozni belső ügyekről.

Egyetértek azzal, amit a melegek gyülekezetbe való befogadásáról és ennek nehézségeiről ír, de a blog szerint Brian Houston már nem kíván úgynevezett ex-meleg üzeneteket hirdetni, ami inkább abba az irányba mutat eltolódást, hogy „ahogy vannak”, elfogadják a melegeket. Ezt sugallják a honlapjukon található hitelvek is, melyekben összesen egy rövid mondat esik a bűnből való megtérésről, de a toleranciáról, elfogadásról, szeretetről, befogadásról annál több.

Ismerjük és tiszteljük a Hillsong Church érdemeit és világméretű szolgálatát, melyet nem is kívántunk befeketíteni. A fő cikk (A melegek evangéliuma) elsősorban a gyülekezetekben megjelenő, hyper grace teológiaként megnevezett negatív jelenségre kívánja felhívni a figyelmet. Félreértés ne essék: a bűnt eltörlő szuperkegyelemre természetesen minden embernek szüksége van; ilyen módon az eredeti fogalommal nincs is semmi probléma. Sajnálatos módon azonban a kifejezés egy ideje „gellert kapott”, és a keresztény egyházakban világméretekben tapasztalható erkölcsi relativizmus hivatkozási alapjává vált. Így történhet meg, hogy magukat „teljes evangéliuminak” nevező gyülekezetek „vaskalaposnak” és „maradinak” nevezik az Isten törvényét megtartani igyekvő hívőket. Sajnos a Hillsongot látogató magyar honfitársaink is így jártak, s ez már felveti az értéktagadás és a cinizmus gyanúját. Ezzel összefüggésben is olvassuk az Újszövetségben, hogy „az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő istentelen kívánságaik szerint járnak” (Júdás 18).

Amennyiben nem minden, a Hillsonggal kapcsolatos hipotézis állja meg a helyét, mi leszünk a legboldogabbak azok ellentétét közölni, ahogy a fő cikkben is megjelentettünk pozitív példákat. Egyelőre azonban azt láthatjuk, hogy a szekularizáció és liberalizáció megdöbbentő befolyással van a gyülekezetre, nemcsak Ausztráliában, hanem az európai közösségeikben (London, Párizs) is.

Ne felejtsük el: Brian Houston 2008-ban elhunyt lelkész édesapja, Frank pedofilbotrány miatt volt kénytelen otthagyni a szolgálatot, és az ezzel kapcsolatos híreket a mai napig nem tisztázta megnyugtatóan a gyülekezet. Ahogyan bocsánatkérés vagy magyarázat nélkül tűnt el nyomtalanul az a pünkösdi pásztor is, aki vérrákosnak vallva magát évekig énekelt a Hillsong nagy látogatottságú konferenciáin (olykor kopaszon és oxigéncsövet is viselve) széles tömegeket befolyásolva az adakozásra. Gyógyító című dala a This is Our God c. Hillsong albumra is felkerült. Michael Guglielmucci 2008-ban vallotta be, hogy az egész egy nagy hazugság volt. Édesapja felfedte, hogy szolgáló fia 16 éve pornófüggő és ebből fakadó zavarait próbálta e hazugsággal leplezni. Botrányok természetesen minden közösségben vannak, de nem mindegy, miként rendezik azokat! Azóta sem tudjuk, mi lett a fiatalemberrel, és főleg az összegyűjtött pénzzel!

Cikkünk megjelentetése óta szerkesztőségünk további információkhoz jutott több, a Hillsongot évek óta látogató magyar hívő jóvoltából. A gyülekezet istentiszteletei alatt többek között a nyíltan sátánista Black Sabbath metálzenekar dalait és klipjeit fogyaszthatják a látogatók gyermekei a gyermekmegőrző szolgálat vezetőjének jóváhagyásával (mondván: „meg kell ismerniük a világi kultúrát is”). A felnőtteknek szóló rendezvényekkel párhuzamosan zajló, tinédzserkorúak istentiszteletének zenei blokkja alatt, elsötétített és party-fényekkel megvilágított sötét helyiségben tombolhatnak a fiatalok izzadt tömegben, akár egy fesztiválon. Amikor az egyik szülő szerette volna ellenőrizni gyermeke hogylétét, megrökönyödve tapasztalta, hogy a biztonsági szolgálat nem akarja beengedni a buliterembe.

A lapunknak nyilatkozó Sidney-ben élő magyar hívők megerősítették, hogy a Hillsong gyülekezet berkein belül ma már nemigen hallani a homoszexualitásról; pedig nem is olyan régen még az e téren tanúsított radikalizmusukról voltak híresek. A témában beállt változást jelzi egyfelől, hogy zenei műhelyükben és a színpadon is egyre gyakrabban tűnnek fel feminin megjelenésű és öltözködésű férfiak, valamint az is, hogy a gyülekezet teológiai főiskoláján immár csak az első évben nem lehet senkinek tetoválása vagy partnere (a második évtől mindezek megengedettek). Ezt a főiskolát végezte el forrásunk egy közeli ismerőse, a gyülekezet aktív szolgálója, aki állítólag a napokban jelentette ki neki (nem hivatalos gyülekezeti álláspont!), hogy a Hillsong Churchbe igenis járhatnak „meleg hívők”, anélkül, hogy meg kellene változniuk, vagy régi életmódjukat elhagynák.

Brian Houston egy vele készült interjúban nemrég a következőket válaszolta az újságíró kérdésére: Ami a homoszexualitást illeti, ő „nem egy Fred Nile típusú fanatikus ebben a kérdésben” (Fred Nile: közel 80 éves ausztrál konzervatív keresztény politikus, aki határozottan és nyíltan foglal állást a homoszexualitásról, „életmódbeli választásnak”, erkölcstelennek, természetellenesnek és abnormálisnak nevezve azt).

A Hillsong Londonba – amely a Freddie Mercury Hallban tartja istentiszteleteit – ellátogató magyar hívők egybehangzóan állítják, hogy a magas színvonalú zenei élményre erőteljesen rányomja bélyegét a túlságosan szabados légkör és az egyházi himnuszok alatt egymást tapogató meleg párok látványa. A Hillsong Párizs rendezvényeinek helyszíne pedig egy ezotériára szakosodott könyvesbolt fölötti terem, amelyet csak a környék piros lámpás negyedén keresztül lehet megközelíteni.

Mindezen tények ellenére elhatárolódom azoktól, akik a Hillsong közösséget világi, liberális oldalról rágalmazzák és támadják igaztalanul. Cikkem nem állt be azok kórusába, akik az egyházi autonómiának az erkölcsi vetületét is elvitatják, vagy a Bibliától idegen értékrendet kérnek számon az Egyházon. Ezekkel az állításokkal ezért nem is foglalkoztam cikkemben.

Álláspontját továbbra is tiszteletben tartom, de sajnos érvei nem győztek meg arról, hogy fenntartásaimon változtassak, vagy éppen hallgassak ebben a nagyon fontos ügyben. Lapunk nem érzi úgy, hogy jobban meg kellene védenie a Hillsong gyülekezetet annál, mint amennyire ő maga teszi azt. Remélem, az esetleges nézetkülönbségek ellenére is lelkes olvasója marad lapunknak, és szeretném mégegyszer megköszönni megtisztelő figyelmét és kutatómunkáját!

Minden jót kívánok Önnek!

Surjányi Dávid




2013. augusztus 4., vasárnap

Előszó


Arra gondoltam, hogy felteszek egy-két megmaradt anyagomat, a testvéri közösség témakörében.

Talán egyértelmű lett Olvasóimnak, ezalatt a néhány év alatt, hogy mit jelentett számomra a Puszta.
Nyíltan beszéltem arról, hogy milyen valóságos botrányt okozott bennem, hogy vannak emberek, és embercsoportok, akik ugyanazt az URat hívják segítségül mint én, és nem akarnak velem közösséget gyakorolni.

Az én szemem másképp lát, az én értelmem másképp ítél, mint a nagy politika.
A nagy politikán azt értem, amit az emberek elé tárnak vallási téren.
A nagy politika célja az, hogy fogadd el, hogy a világ ilyen. Többezer egyház, tanítás, és te válassz egyet, és ha egyet választasz, akkor szűnj meg az okoskodásoddal, és éld úgy a hitedet és az életedet ahogy azt az a közösség tanítja.

Mivel azonban én a magam eszével olvasom a Bibliát, a magam szívével hiszek, ezért a magam módján fundamentalista vagyok. Akik tudják mi az, hogy fundamentalista, keresztyén értelmében közeljárnak az igazsághoz, hogy engem beazonosítsanak. De nálam a fundamentalista szó is mást jelent, mint a nagy politikai egyházmeghatározásban.

Arra próbáltam meg rávilágítani, hogy nálam a Szeretet az első, Szent Lélekben.
Ilyen megközelítésben azonban a fundamentalitás tartóoszlopai kilökődnek.
Bár következetesen írom, hogy nem keresztény, hanem keresztyén vagyok, attól függetlenül néha használom a keresztény szót magamra is, nem zavar az írásmódja.

És sokszor leírtam, hogy nincsenek keresztény államok, országok, nemzetek, csoportok, keresztyén értelmében, hanem személyek lehetnek keresztyének, és személyek dönthetnek Jézus mellett. Mégis, vallom, hogy áldott az az ország, vagy csoport, amelynek a királya valóban keresztyén eszmerendszer szerint gondolkozik, az URat vallja királyának és neki akar engedelmeskedni, de semmiképpen nem keverem össze ezt a dolgot azzal, hogy valaki (valakik) kereszténynek vallja magát.

Lehet kereszténynek vallani magunkat, lehet valaki keresztény, és lehet beleírni a preambulumba /az Európai Unió szerződésben is ezt/, de én mégis egészségesebbnek tartom, ha nem írják bele. Mert úgy az igaz.
Keresztyénség, és kereszténység között óriási a különbség. Előbbi Krisztus igazi követése, vállalva a bizonyságtételért a halált, utóbbi csak politika, úgy helyezkedik ahol többet ígérnek.

Ugyanis, amit a nagy politikában kereszténység alatt látunk, ahhoz semmi köze Jézus Krisztus követéséhez.
A homokos, leszbikus papok, és papnők szolgálatába állításának semmi köze Krisztus követéséhez.
Mint ahogy a Da Vinci-kód könyvnek sem. Történelmi okoskodásoknak és kitalációknak sem.

De ugyanígy annak sincs köze, hogy ne közlekedjek autóval, és zárt közösségben éljek, vagy teljes önmegtagadásban Foucauld atya módjára a sivatagi beduinok között.

Annak sincs köze Krisztus követéséhez, ha betöltekezem Szent Szellemmel és rázkódom mint az áramütött.
Vagy állok, mint egy merev karó, és ébren álmodom, amikor rendszeresen kötelezően megjelenek vasárnaponként a templomba, és fizetem az egyház adót.

Amit a nagy világban láttam, annak semmi semmi köze nincs Krisztus követéséhez.

Ha valami közel állt hozzá, az Teréz anya vagy Müller György - hitből indított és hittel fenntartott - munkálkodásának. Mozgatója és célja ezeknek a szeretet (Isten és ember szeretet) volt. (a szolgálat)
De például már semmi köze az Úrnak a világunkban létező Szeretetszolgálatokhoz, amit az állam tart fenn, és szociális végzettség alapján vezethető, de nem kötelező hozzá az Igaz Istenhit, jó cselekedet és szeretet.
Maguk a benne szolgálók sem tartják ezt fontosnak és nyíltan vállalják is. (Az most mindegy, hogy szájukkal a külvilág felé ezt vallják, és ezért kitüntetéseket is vesznek át, az államtól, és államokhoz tartozó alapítványoktól. De cselekedeteikben a valóságban nem gyakorolják a színfalak mögött, és a színfalak mögött az ott állóknak ezt nyíltan is vállalják. 2013. 08. 04.)

Szóval.
Van olyan, hogy maradék.
Ezeket hívtam én keresztyéneknek és én arra gondoltam ez a maradék fog, hatalmas ébredést elindítani.
És mivel az Európai államok hitetlen elvilágiasodott - sodomai, gomorai, és babilóni - bűnben vannak, pogányok, ezért könnyen elképzelhető, hogy Úr - még mielőtt még visszajönne - újra fogja téríttetni, méghozzá, délről, és keletről.
Mert a mostan megtérő, afrikaiak, kínaiak és keleti népek, amiket ellenségeinknek nézünk - nagy politikailag, gazdaságilag és kulturálisan -  leigázzuk őket, vagy fegyverkezünk velük szemben, vagy erőszakosan térítgetnék a keresztény bűnös hitünkre, nemcsak muszlim ébredésnek, de a Mennyből származó keresztény ébredésnek is a részesei.
És az az ébredés valódi megtéréseket hoz, és nem navigáltat bele újra a bűn posványába, hanem az üldözés miatt átgondolják az emberek miért is vállalják a halált. Valóban Krisztusért, a Királyért akarnak meghalni és nem holmi bolond kis világi eszmékért. Ők megismerik az Urat, az igaz testvériséget, a Mennyek Országát és pontosan tudják miért halnak meg.

Szóval nem hiszek abban, hogy belülről, az Európai államokon belül, néhány elkötelezett valódi hívő, keresztyén ember ébredést okozhatna. Sem gyülekezet, sem mozgalom. Ilyen egyszerűen nem történhet meg.
Abban hiszek és tudom, hogy az egységes keresztény egyház létrejöhet és létre is fog jönni, de annak a bűnhöz - konkrétan az Antikrisztusnak - lesz köze, ahol mindent amit tilt a Biblia engedélyeznek, egységesítenek és felszabadítanak, 'keresztény egyház' cím alatt. Ez kívülről valóban egységet hoz, kívánatos, és szép, de belül csak a látszata, hogy Krisztusé maradt. Igen egy másik Krisztusé, az Antikrisztusé, aki  most nem az SS köpenyében jön, hanem az igazság, szépség, és jónak tűnő erényében.

Mondjuk, csak arra lennék kíváncsi, ha fognánk egy most megtérő kínait, elhoznánk az üldözésből, és azt mondanánk: "tessék, itt egy homokos, pedofil pap, vagy tessék, itt vannak a keresztények, ők mind mások, csatlakozz!" Bevezetnénk őt, a mostani egyházügyi folyamatokba, a kisegyháziba, protestánsba és a katolikusba nem fog-e haj-vesztve visszamenekülni az üstbe, hogy inkább meghaljon? Vagy felakasszák házának falára, mint egy kabátot?
Azt hiszitek itt maradna? Mert itt nem fogják üldözni, kocsit tesztek a feneke alá, pénzt nyomtok a kezébe, és Juhiijj boldogság az élet, mehet a tőzsdére? Biztonságot és nyugalmas életet ígértek neki, ő pedig cserébe hagyja ott a Királyt, az Igaz Krisztust?

Szóval egység.
Milyen áron és kivel?
Úrvacsora, és szentáldozás.
Jó néhány évembe beletelt, hogy kemény bírálatot írhassak, közzétegyem.
A következő bejegyzéseim is mind azok, dátumokkal, hogy lássátok, 8 éves gondolataimról vannak szó, és maga az élet üstje próbálta meg hitemet.

Nekem a mérleg nyelve afelé fordult, hogy többet ér

- a megvetés, és hogy senki nem ír a blogomra, meg egyébként se, a hallgatás, vagy meg nem értés, vagy megvetés, vagy üldözés,
 mint a gonosz szeretetlenség (álkrisztus szeretet).

többet ér:

- a szegénység, de igaz élet;
mint a kivagyiság. 

többet ér:

- a magányos úrvacsorám,
mint a közösségi disco élet.

többet ér:

- az évtizedek óta változatlan Lélek által adott meggyőzések bensőmben,
minthogy aktuálisan igazítsam hitem az aktuális nagy politikai irányzatokhoz, amelyek aktuálisan mindig a pénzről, az elismertségről, öndícsőítésről szólnak, és botrányt okoznak az emberi, de főleg Isten bárányainak szívében.

többet ér:

- az igaz szeretet,
mint a képmutatás.


Szóval, nálam kevés lett a szeretet. Kevés, ha szeretsz, az nálam kevés, hogy a testvérem legyél. Az is kevés, ha Jézust szereted, és megvallod Úradnak, kevés lett a szájjal tett megvallás.

Ami szükséges:

Tisztelet, megbecsülés, helyes értékítélettel. 
Tégy igazságot köztem és a világ között!

Rájöttem, ha valaki nem értékel a helyén, (engem), akkor nekem nem kell kiskutyaként utána mászkálnom, győzködnöm a szeretet nevében, nyugodtan hozhatok ítéletet, mert magát az Úrat, és az Ő Szent Lelkét káromolja bennem. Hiába mondja szájával, hogy szeret, ha nem tiszteli és nem becsüli az Úrban tett erőfeszítéseimet, és az Úr munkáját bennem: nem testvérem.

Vagyis, aki nem tiszteli és nem értékeli az igaz életet, Krisztusban, az magát az ÚRat nem tiszteli bennem.
Mindegy, hogy most félelemből, unszimpátiából, vagy egyház dogma tiszteletből teszi ezt, a tényen nem változtat.

Magát az ÚRat nem tiszteli bennem.
Hiába vallja magát kereszténynek.

Márpedig túl sokan csöndben maradtak körülöttem. Túl sok keresztény.
A csönd a legjobb megfogalmazás, a cselekvés nélküliségre.

Fájdalmas feltekintés volt ez részemről. De annál inkább beszédesebb a jelenlegi európai, környezetemben lévő állapotokról.

A csönd környezetem részéről lehet megfigyelés is, de lehet megalkuvás is, gyávaság is, sőt: alattomos gyűlölet is.

Szóval ki is Krisztusban a testvérem?

"Íme az én anyám, és az én testvéreim!

Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát
az az én fivérem, nővérem és az én anyám."

Szeretet: cselekvő tisztelet, megbecsülés, igaz értékítélet. Kölcsönösen. Az a testvérem, aki valóban meglátja bennem az Embert és az Emberfiát. Aki valóságosan tisztel és szeretetben cselekszik értem.
A továbbiakban kevés lesz, ha a vesztő helyre visznek és az állítólagos testvéreim megveregetik a vállam, ezzel a szöveggel: "jó lesz minden ne aggódj a kivégzésed miatt", ahelyett, hogy egy pohár vizet adtak volna, vagy egy szót szóltak volna az érdekemben, vagy nekem! Félve kérdezem: Esetleg megmenteni?

A következőkben az apostol mozgalomról teszek fel egyszerre bejegyzéseket. Rögtön az 'apostoli mozgalomról' címke alá rendezem, amit még az archive jelzővel is elláttam, jelezve, hogy részemről ez a dolog véglegesen le is van zárva. Az anyag folyamatosan olvasható e bejegyzés alatt.

Még annyit erről az egész őrületről, engem még egyetlen egy apostol sem talált meg. Pedig elég jól kiabálok itt az interneten, azt hiszem. Ennyit a jelenlegi apostolokról.


"Szeressük embertársunkat, és tegyünk másokkal jót, ami egy gyümölcse annak, hogy ismerjük a Mestert. Van egy képünk a Királyok Királyáról, ahogy trónján ül, s előtte a nemzetek. Az Ő rendelete eldöntötte, ki lehet és ki nem lehet örököse az Ő királyságának. A Király ítéletének alapja, hogy mi hogyan bántunk az „Ő atyjafiaival”. 
"Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." (Máté 25:37-40)
Azt nagyon fontos megérteni, hogy Jézus mit ért az „én testvéreim (atyámfiai)” alatt. A görög fordításban „testvér” szerepel, míg egy másikban „az én családom tagjai”. A teljes Zsidó Biblia ezt úgy tartalmazza, hogy „ezek testvérek az enyéim közül”. Egy másik verzió szerint „testvérek az anyaméhből”. A testvér szó tudja jelenteni az azonos természetes felmenőt, ide tartozik az azonos nép, a honfitársak vagy a hittársak.
Természetesen ezeknek a „testvéreknek” az idézetben személyesen szükségeik voltak. Feltétlenül el kell gondolkodni a „testvéreim” szavak felett és a harsona hív, hogy az Ige „megcselekvői” legyünk (Jakab 1:22). Az idő összefüggése szintén nagyon fontos. Abban a pillanatban Jézus az Ő zsidó tanítványaihoz beszélt; ugyanakkor kevés keresztény író sorolta a zsidó népet, a „testvérek” közé, úgy ahogy az ApCsel 2:29, 3:22 és 13:38 -ban áll. Bárhogyis, mi tudjuk, hogy Jézus, amint Pál is, nagyon szorosan azonosította magát a zsidó néppel akár hittek Ő benne akár nem. (Lásd Róma 9:3, Máté 28:10)."

Sharon Sanders
http://testveremnek.blogspot.hu/2012/09/nevsorolvasas.html