"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. május 8., szerda

Pneumatológia 5. rész



PN.2c. A Szentlélek vezeti a hívő keresztyén embert.


a. A Biblia tanít erről:

R8,12-14:
"Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket ugyanis Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."


b. A Biblia a megvalósulást is bemutatja

Zs 107 - Isten nyomorúságok megtapasztalásán keresztül vezeti magához a rászorulókat.

Péld 4,11:
"A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged."

Lk 2,27:
"(Simeon) a Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta Istent és így szólt: ..."

Cs8 - Fülöpöt úgy vezeti Isten Szentlelke, hogy közben fejlődést is tapasztalunk, lásd alább, az Isten vezet* részben!

Cs16,1-6:
"Azután átmentek Frigia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Mízia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. Erre Mízián áthaladva lementek Tróászba. Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: "Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!" A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot."


*Isten vezetéséről néhány szót:

Lehet, hogy eleinte úgy képzelted el Istent, hogy - mivel Ő az egész világ ura - amit csak akar, az azonnal úgy is lesz. - Ez így is van, meg nem is. "Hogy-hogy?!" - kiáltasz talán közbe - "Lehet ez másképpen is?" ... Mivel Isten szeretetből és szeretetre teremtette a világot, lehet másképpen is, sőt csak másképpen lehet. Látom, hogy a szemed tágra nyílik a meglepetésedben. Megértelek, mert én is így voltam, amikor erről először hallottam. Remélem azonban, hogy hamar meg tudom világítani, miről van szó:

- Isten szeretetből és szeretetre teremtette a világot. Akik tehát képesek szeretni azt általa teremtett személyek közül, azok szabadságot kaptak arra, hogy felelősséggel döntsenek. Más szóval, hogy önként válasszanak: szeretik-e Istent és másokat, vagy nem. ... Egyszerűen azért, mivel kényszerből nem lehet szeretni.

- Ennek megfelelően a szeretni képes személyeket Isten nem kényszeríti (legalábbis általában nem), hanem hívja: a hívott személytől függ, hogyan válaszol. Még azzal is így van ez, aki végleg elhatározta, hogy teljes szívvel szereti Istent (különben Istent nem is lehet másképpen szeretni...) Mint például István vagy Fülöp, akik teljes szívvel követték Urunk Jézust, tőle tettek mindent függővé az életükben, és mindenre készek voltak, amire csak hívta őket Isten. Ezt egy szóval úgy mondhatom: engedelmeskedtek Istennek.

No, itt értheted meg Isten vezetését! Akik szívesen, örömmel engedelmeskednek Istennek (tehát szívesen megtesznek bármit, amit Ő kér tőlük), azokat Isten hívja is, vagyis vezeti a következő lépésre. Ezt figyelhetted meg jól Fülöp életében:

*a kitört üldözéssel hívta őt Isten Samáriába, hogy ott hirdesse a megváltás örömhírét;

* angyala által küldte a gázai, elhagyott útra, hogy közreműködhessen az etióp főember megtérésében;

*a Lélek maga szólt hozzá, hogy csatlakozzon a közeledő hintóhoz;

*végül a Lélek el is ragadta, hogy Azótosztól Cézáreáig sok embernek hirdethesse a megváltás örömhírét.

= Ilyen tehát Isten vezetése: hív, finoman indít, utat mutat, rávezet vagy magával ragad a következő lépésre. Kit? - Aki szívesen engedelmeskedik neki (Cs 5,32), aki elfogadta Isten uralmát az életében (Mt 6,10), aki belemerítkezett Szentlélekbe (Lk 3,16; Cs 1,8; 2,1-14), vagyis akit betöltött Isten Szentlelke (Mk 1,12; Lk 3,22; 4,1.14; Cs 2,1-37; 4,8.31; ... Ef 5,18).


PN.2d. A Szentlélek vezeti a gyülekezeteteket.

Cs 13,1-3.
Közismert, hogyan vezette a Szentlélek az antióchiai gyülekezetet Saul Pál és Barnabás kiküldésében:
"... Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: >>válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.<<..."

Cs 15,1-28-29.
Közismert, hogyan vezette a Szentlélek az apostolokat és a véneket a nem-zsidó és zsidó megtértek közötti feszültség ügyében:
"Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges ..."


PN. 2e. Miért a Szentlélek?

A "miért?" kérdésre kifejezetten nem ad választ a Biblia, de az összes bibliai kijelentést elemezve néhány dologra - a magunk emberi korlátozottságával - következtethetünk:

- Mert a Szentlélek nem helyhez-kötött Jn 16,7
- Mert a Szentlélek mindenkinek azonnal és bárhol hozzáférhető:
Cs 4,8; 6,1-6.10; 7,55; 8,14-19.29.39; 9,17; 10,44-48; 11,15-18.27-30; 13,1-3; 15,1-32; stb.


- VÉGE -

Nincsenek megjegyzések: