"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. május 12., vasárnap

Az utolsó napokról - 8. rész




AZ UTOLSÓ NAPOKRÓL


1.) Babilonról

...
Az eltűnt szöveg.

(2013-as megjegyzésem: Amikor ezt a részt elő akartam készíteni a blogbejegyzésre, megmagyarázhatatlan oknál fogva eltűnt a gépelt szöveg.
A számítógépemben az eredeti dokumentum anyagomból is eltűnt, amihez hozzá se nyúltam 2005 óta.
Mivel pdf-be is le van mentve, és kinyomtatva is megvan, ezért nem gond utólag majd bejegyezni.
Mégis arra gondoltam, hogy ennek a történetnek talán mélyebb szellemi okai lehetnek.
Elolvastam tehát, hogy mit írtam 2004-ben, és elővettem a Bibliát, önmagam ellenőrzésére.
Több órán át gondolkoztam; mit is mondhat ezzel a Lélek?
Érdekes volt, megértenem, hogy ebben a 10 évvel ezelőtt fogalmazott részben próféciák is vannak a jelen (és a nagyon közeli) időkre.
Valószínűleg ezeket a meglátásaimat még nem tehettem közzé. Meg is nyugodtam felőle, hogy ez Isten akarata. Ha úgy érzem eljött az idő, be fogom pótolni.)

Babilon, ami eltűnt. 
(ha olvasni akarod katt. ide)


2.) Az utolsó napokról

Természetesen ahány ember annyi Jelenések könyve magyarázat. Az utolsó napokról a valódi magyarázatot, majd akkor és ott fogjuk megkapni, ahol és ahogy megtörténik, mégis gondolataimat szívesen megosztom erről a témáról.

Tudósok kiszámították, hogy ha az emberiség ugyanilyen ütemben szennyezi tovább a környezetét, akkor 50 év múlva elfogy a vízkészlete, és a levegő sem lesz megfelelő számára. Továbbá, 20 év múlva várható egy kisbolygó becsapódása a Földbe. A 9. fejezetben leírt kép beleillik ebbe az eseménybe. „Egy csillag leesett az égből a földre …” Jel 9,1

A tudósok azt jósolják, hogy a nap elsötétül a felszálló portól és hamutól, ami szinte szóról szóra egyezik a Jelenések könyve 9,2-ben, ahol a csillag becsapódás következményeit írja le „… elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől”

Ezek a tudósok egyébként alig adnak többet az emberiségnek 50 évnél! Ők nem bibliakutatók, hanem természet tudósok, akik folyamatosan figyelik, tanulmányozzák a minket körülvevő természet törvényeit.
Csillagászok megállapították, hogy az Ősrobbanás hatása még mindig tart, a világegyetem folyamatosan tágul. Feltették a kérdést, vajon meddig tágul, meddig tágulhat, a végtelenségig? Nekem, erről a kérdésről, a Jelenések könyve jutott eszembe, amely az utolsó időkben leírt szokatlan földrengésekről, csillagok becsapódásáról és egyéb Földre ható csillagászati tragédiákról tudósít. Mintha egy megőrült univerzumról tájékoztatna minket a Biblia.

Lehetséges, hogy az univerzumban zajló folyamatok egyszer kihatással lesznek a Földre? A tudósok ezt sem tartják kizártnak.

Végtére is, a Biblia szerint mindeneknek végén, bármennyire elfogadhatatlan az egy földi embernek, de eltűnik a Föld és az Ég, csak egyes egyedül a Menny marad.

Jel 21,1
„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.”

Jel 21,5
„A trónuson ülő ezt mondta: »Íme, újjáteremtek mindent«. És így szólt: »Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!«”


Lehet, hogy a Jelenések könyvét nem szabad szigorúan kronologikus sorrendben olvasni, de logikusan átgondolva, ha tartjuk magunkat ahhoz a tudósok által számított időhöz, hogy egy kisbolygó becsapódása, húsz év múlva megtörténik, akkor a hat pecsétnek fel kell nyittatni ezen a húsz éven belül.
A Föld lakóinak bizonyos (kb. 25%) százaléka a hat pecsét okozta csapásokat túléli, de önmaguktól áltatva, elvakultan remélik az ember által fenntartható földi optimista jövőt, így nem térnek meg a menny Istenéhez.

A 18. fejezetben leírt Babilon végérvényes pusztulása is ekkor történik majd meg. (Erről írtam részletesen: http://testveremnek.blogspot.hu/2012/05/iii-resz-az-ujkori-babilon-jellemzoi.html)

Erre az elvakult közhangulatra válaszul megjelenik a Földön a mennyei világból levetett sárkány, később a fenevad, aztán egy másik fenevad (ezek a szörnyállatok a Sátán és szolgáinak jelképe /Antikrisztus és a hamis prófétája, tíz szarv, tíz korona, hétfej stb.), ebben a kaotikus időben kerül sor az emberek megjelölésére (666), mivel az élelem és vízkészlet vészesen fogyóban lesz.

Ezeknek a dolgoknak egymás utániságát tekintve hamar le kell zajlaniuk. Ezért a tudósokhoz csatlakozva, számolva a vízkészlet és a levegő romlásával, valamint a kisbolygó okozta természeti katasztrófákkal, legfeljebb 50 évet adok az emberiségnek. Ám távol álljon tőlem, hogy pontos dátumokat agyaljak ki. Amit üzenni szeretnék, legyünk éberek, az Úr közel!

A közeljövőről bizton állíthatom, a gonoszság csak növekedni fog, a pénz, olyan hatalommal bír, hogy a vezető emberek nem fognak a környezet-szennyezés megállítása érdekében semmit tenni, (hiába is mondják) pedig ezt joggal várnánk el tőlük. Nekik se a természet, se az emberélet nem jelent értéket, de ezzel önmaguk alatt is vágják a fát. Ha azonban mégis megváltoznának az emberek és a vezetők, és sikerül a környezet-szennyezést megállítani, valamint a kisbolygó becsapódását is megakadályozni, akkor az ítélet végrehajtása természetesen időben odébb tolódhat, mint 50 év. Ennek ideje tényleg Isten kezében van.
De Isten igéje szent és igaz. Amit Ő kijelentett, meg fog történni! Az Úr eljön!

Jel 22,6.7
„És ezt mondta nekem: »Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.«”

Jel 22,10-16
„És így szólt hozzám: »Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is. Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.«
»Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot! Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.«”

***

A következőkben leírtak nem ellentmondásai az előzőeknek, hanem kiegészítése annak, feltételezve, hogy a világ vezetőemberei bizonyos lépéseket mégis meg fognak tenni a környezet-szennyezés megállítása érdekében.

Ám ebben az esetben is, fennállhat (fennáll) az a lehetőség, hogy az emberek lelkülete Isten ellenes legyen (antikrisztusi). Ha a globalizált emberiség a riasztó körülményekre tekintettel hathatósan össze szeretne fogni, akkor szinte végzetszerűsége lesz, hogy egy kézben összpontosított vezetőt kívánjanak. Történelmi tanulság, ha az emberek nem ismerik személyesen Istent, aki vezethetné őket, akkor földi királyt keresnek magunknak. (Lásd a Bibliában, amikor Izrael királyt kért magának). A választás mindig visszatükrözi, az emberi gondolkodást. Nem meglepő, ha az Istentől elfordult emberek, olyan vezetőt választanak, akinek a Biblia szerint a szellemi hátterében maga a Sátán fog állani.

Tekintettel arra, hogy a Biblia szerint az Antikrisztus uralkodásának elején béke, és nyugalom lesz, feltételezhető, hogy az emberek gondolkozása egységesen át lesz „programozva”, a béke, a nyugalom, és a természetvédelem eszméjére miután belátták, tudomásul vették, hogy az emberiség ténylegesen végét ér, ha így folytatják a természet és egymás kiaknázását. Ellenben lelkületükben, mivel erősen csak az emberi tudásban, és leleményességben bíznak, Isten ellenesek lesznek.

(2013 megjegyzés: Gondolom a be- átprogramozás nemcsak a félelemkeltés, tömegmanipulációs eszközökkel, tényleges katasztrófák, háborúk, járványok által, amit Isten maga is enged az emberiségre, (a nagy nyomorúságot, amit a választottakért megrövidít) de a Lucifer a fényhordozó, a mennyei tudásával is, olyan titkokat árul el majd az emberiségnek, amely által, a hitetetés, olyan magas fokot ér el, hogy még majdnem a választottak is hisznek neki! Az antikrisztus kinézetében megtévesztésig hasonlítani fog majd az Igazira, olyan mintha a Bárány lenne, olyan mintha kifejezés sokszor ismétlődik a Bibliában az utolsó napokra vonatkozólag. Olyan mintha eljönne a Krisztus? Olyan mintha Ő lenne? De nem Ő lesz az? Mindenesetre hamar lelepleződik. Az évezredek időtávlatában a rövid, 3 és fél év időtartamú uralkodása alatt, végül fényesen ki fog derülni róla, hogy ki is ő valójában! Ám a megmaradt (a földi katasztrófákat túlélő) emberek ennek ellenére, mégsem őt, hanem a megmaradt igaz Krisztus követőket kezdik üldözni és megölni, - akik közül sokakat valóban meg is ölnek, de a többit az Úr magához ragadja - majd a Föld népei felkészülnek az ellenállásra a valódi Krisztussal szemben, aki a Mennyből felhőkön jön el. Feltételezhető, hogy a Földön életben maradottak közül, nagyon kevés ember fog méltónak találtatni arra, hogy túléljék Jézus Krisztus személyes megjelenését, és az ezer éves királyságban hordozói és szaporítói legyenek a további földi-ádámi-ember életnek. Valószínűleg - Ige alapján - a nincstelen szegények, és azok tartatnak majd meg, akik az igaz Krisztus követőket - az antikrisztusi nyomás ellenére sem - nem üldözték, hanem segítették.)

A Föld vízkészlete, valamint az ember, és az állatok létfenntartásához szükséges tiszta erőforrások, élelmiszer a tudósok szerint mostantól számolva durván 50 évre elegendőek. Ezek megőrzése, illetve igazságos újra elosztása, kulcsfontosságú probléma lesz, amelyet megoldani tényleg csak egységesen lehet. A nyugalmat tehát nemcsak politikai téren, a mostani háborúk és azok mögött húzódó politikai eszmék, és vallások felszámolásával /v. pontosítok egységesítésével/, hanem gazdasági téren, a javak bizonyos újraosztásával is meg kell teremtenie ennek az új vezetőnek egy új rendszerrel. A rendszer főelemei: gazdaság, vallás,  politika, katonaság, szellemi eszmerendszer. Tehát: Új gazdaság, új vallás, új politika, új katonaság, új szellemi eszmerendszer fogja jellemezni a végső utolsó rövid korszakot. Ebben az újban pedig: béke, biztonság, és megelégedettség lesz.

Jel 13,16-18
„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.”

Valamint a természet pusztításának felszámolásával is sűrűn törődnie kell, a hatalom fenntartása érdekében. Ezeknek az intézkedéseinek nagy sikerük lesz majd a világ előtt:

Jel 13,3
„Az egész föld csodálta a fenevadat”

Jel 13,4
Imádták a sárkányt, hogy átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: »Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni?«”

Az új rendszer működőképes lesz, de eredeténél fogva erősen „antikrisztusi” világmegváltó eszmét is meg fog valósítani, egy új világvallás segítségével. A közösen kitűzött célért, a világbékéért, a vallások meg lesznek szüntetve, és egy új általánosan elfogadott világvallás veszi át azok helyét, ennek a szellemi hátterében pedig maga a Sátán fog állni. Igaz ez a népek előtt egy ideig nem lesz nyilvánvaló.
Tény azonban, hogy bizonyos embereknél és népcsoportoknál nem elégséges csupán a hozzáállás és gondolkozás reformját bevezetni. Ahhoz, hogy az egységes létfenntartó emberi akarat érvényre jusson, katonai erőt is fel kell vonultatni a szembenállókkal szemben.

És ezt a katonai befolyást is sikerül majd megvalósítania az emberiségnek, és vezetőjüknek, az Antikrisztusnak:

Jel 13,7.8
„ … megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta.”

A feszültségforrás, az új világvallás el nem fogadása lesz. Izrael a kezdeti időkben, mivel ügye támogatást kap, a templomot felépíthették, területeiket megkaphatták, a békés területek közé tartozik, később azonban, mikor a felépített templomban – és a rendszer antikrisztusi jellege itt fog testet ölteni - az Antikrisztus, mint Isten helyet szeretne foglalni benne, Izrael kemény ellenállást fog tanúsítani. Ezzel az engedetlenségével viszont Izrael az egységes világbékét fogja veszélyeztetni, magára vonva, a világ haragját. Ehhez hasonló ellenállása lesz az élő hitű keresztyének is, akik szintén ellenzik az akkorra már felfedezett Antikrisztus Istenként való imádását.

Jel 13,14
„Azt mondja a föld lakóinak, hogy készítsenek bálványképet a fenevad tiszteletére.”

Innen ered majd, - a világ által felhatalmazott – egységes keresztyén-, és zsidó-üldözés.

Jel 13,15
„Megadatott neki, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy, akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse.”

Természetesen a zsidó- és keresztyénüldözés betetőzi Isten haragját, aki eddig is búsulásának haragos poharát töltötte ki a Földre, és a Jelenések könyvében részletesen ecsetelt, eddig még nem látott katasztrófák és elképzelhetetlen éhségek, pusztulások következnek majd be. Majd mindezek végén, maga Jézus Krisztus jelenik meg ítélni, az üdvözülők seregével.

Jel 19,11-14
„És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve.”


Nem Isten az, aki ránk hozza a tragédiákat. Az ember önmagára hozta veszedelmét. Az emberek gonoszsága, kapzsisága és önzése következményei lesz az ítélet. Ennek szellemi hátterében pedig a Sátán áll, aki Isten ellen lázított sok angyalt és sok embert. Az emberiség végső soron, a Sátán becsapott áldozata. A harc nem Isten és az ember között, hanem Isten és a Sátán között folyik. Isten szeret minket, minden embert meg akar menteni! Mindenkinek személyesen kell döntenie, kihez akar tartozni, melyik táborban akar lenni, és ki ellen akar háborúzni.


- VÉGE -





Kéred tőlem testvérem, hogy írjam ezekhez a bejegyzésekhez alul,
hogy mikor írtam őket. Rendben, írom:
A fenti írásom készültének ideje: 2002. március – 2004. december
Az utólagos beírások 2013-ban készültek, ezeket ott jegyzem is.


Nincsenek megjegyzések: