"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. február 22., péntek

Az igazi tudatlanságról



     "Nagyon fontos megértenünk, hogy az Isten felőli tudatlanság vagy ismeret az, ami az ember jellemére és állapotára rányomja bélyegét. Ez az, ami meghatározza jellemét itt, és eldönti végleges sorsát azután.

Ha gondolataiban, szavaiban és cselekedeteiben gonosz, az mind annak a következménye, hogy Isten ismeretlen előtte. Viszont, ha gondolatvilágában tiszta, társalgásában szent, cselekedetében istenes - mindez Isten megismerésének gyakorlati következménye csupán.

Ugyanez áll a jövőre vonatkozólag is. Annak tudatában lenni, hogy Isten végtelen gyönyörűség kiapadhatatlan kútforrása: az örök dicsőség maga.

Őt nem ismerni: örök pusztulás.

Tehát minden Isten megismerésén múlik. Ez eleveníti meg a lelket, tisztítja meg a szívet, nyugtatja meg a lelkiismeretet, irányítja felfelé az indulatokat, szenteli meg az egész jellemet és magaviseletet.

     Csodálkozhatunk-e hát azon, hogy a Sátán nagy terve oda irányult, hogy a teremtményt az egyedül igaz Isten valódi megismerésétől megfossza? Olyan színben tüntette fel az áldott Istent, mintha nem lett volna jóságos. Ez volt minden bajnak a titkos forrása. Teljesen mindegy, hogy a bűn milyen formát ölt, milyen csatornán folyik át, milyen nevet vesz fel, milyen ruhába burkolódzik - minden bűn egy dologra vezethető vissza s ez: az Isten felőli tudatlanság. A legkitűnőbb műveltségű erkölcstanító, a legáhítatosabb vallásoskodó, a legnagyobb jóindulatot mutató emberbarát, ha nem ismeri Istent, éppen olyan messze van az élettől és az igazi szentségtől, mint a vámszedő és a parázna. A tékozló fiú éppen olyan bűnös volt, és éppen olyan valóságosan eltávolodott atyjától akkor, amikor a küszöböt átlépte, mint amikor messze vidéken disznókat legeltetett (Lk 15,13-15). Így volt ez Éva esetében is; abban a pillanatban, amikor kivonta magát Isten kezéből és az Ő szavától feltétlenül függő, alávetett helyzetéből, kiszolgáltatta magát az ész uralmának, amit a Sátán arra használt fel, hogy Évát teljesen tönkretegye.

...

Ha nem maradok meg Isten szeretete és igazsága, kegyelme és hűsége boldogító bizonyosságában, akkor a Sátán uralma alá adom magamat,  ha még oly szépen hangzó elvek szerint élek is.

Szigorúan véve az embernek nincs szabad akarata. Ha az ember saját magát kormányozza, akkor valójában a Sátán uralma alatt áll; és ha nem, akkor Isten irányítja.

...

Jézus szigorúan az Íráshoz ragaszkodott, és így győzött; nem volt más fegyvere, csak a Szellem kardja, megállta helyét az ütközetben, és dicsőséges diadalt aratott. Milyen ellentét ez az első Ádámmal szemben! Pedig az első esetben minden körülmény Isten mellett szól, míg a másik esetben minden Ádám ellen vádaskodik: az egyik oldalon az Éden-kert minden gyönyörűségével - a másik oldalon a pusztaság minden nélkülözésével; bizalom a Sátánban az egyik részen - Istenbe vetett bizalom a másik részről; teljes bukás az első esetben - teljes győzelem a másodikban. Legyen áldott örökké a minden kegyelemnek Istene, aki olyan Megváltóban lett segítségünkké, aki hatalmas volt a győzelemre és ma is hatalmas a megmentésre!"

"Forduljunk el most a Sátán hazugságától, amelyet Isten szeretetére és igazságára vonatkozólag mondott, és vessünk egy pillantást az Úr Jézus küldetésére, aki az Atya kebeléből jött, hogy kinyilatkoztassa, kicsoda Isten valójában."

A kegyelem és az igazság.

"A keresztyénnek (kereszténynek) úgy kell tekintenie magát, mint élő csatornát, akin keresztül Krisztus különféle kegyelme árad e nyomorban szűkölködő világra; és mennél bőségesebben árasztja, annál gazdagabban kapja."


Mackintosh, Elmélkedések Mózes 1. könyvéről

Nincsenek megjegyzések: