"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. január 16., szerda

Döntés


A 'dönt' szóról.

DÖNT 1330-tól ismert. Származékszó, alapszava a dől.
A szó belseji -n a bont, ont típusú igék hatására jött létre.
Származékai: döntés (1330), döntetlen (1839), döntő (1903).

Két dolog között szoktunk dönteni.
Istennek is vannak DÖNTései, vagyis elhatározott rendelkezései. 
Az ÚR azt kéri, hogy az Ő DÖNTései szerint cselekedjünk.


"Az én DÖNTéseim szerint cselekedjetek, 
az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. 
Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. "
3Móz 18,4


A döntés, két dolog közötti választás, az egyik 'kárára', hogy a másik választás 'felemelkedjen', befejezett állapot.
Kettő létező közül az egyik lerombolása, hogy csak egy maradjon. Az egyik jó, a másik rossz.
Van az Isten elgondolása, és van az ember elgondolása.
Egy végleges maradt, vagyis létezik.
Egy DÖNTés végleges, befejezett. A másik megszűnt.


I. Ha a jót választja a DÖNTésben:

Mózes törvényei is döntések.
Királyok szoktak dönteni.
A királyok, és a Királyok Királyának döntései felett elmékedhetünk, amelyek megváltoztathatlanok.
Azért királyok királya az ÚR, mert DÖNTései az egész Földre hatnak és érvényesek, alóla senki se kivétel.




"Ő, az ÚR, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak DÖNTései."
Zsolt 105,7



Az Isten döntései éltetnek minket. Igazak és jók. Isten minden rendelkezése jó, mert Ő csak Jó tud lenni. Minden döntése jó.




"Az ÚR DÖNTései igazak, mindenben igazságosak."
Zsolt 19,10



"Nagy a te irgalmad, URam, DÖNTéseiddel éltess engem!"
Zsolt 119,156


"Igéd tartalma maradandó, és minden igaz DÖNTésed 
örökre szól."
Zsolt 119,160


Isten minden döntéséről tudunk.
Magasztaljuk Istent a döntéseiért.



"Naponta hétszer dicsérlek téged igazságos DÖNTéseidért."
Zsolt 119,164



II. Ha valaki rosszat választja a DÖNTésben.

A bűn melletti döntés romlást hoz az emberre.



"A becsületesek áldása építi a várost, 
de a bűnösök szája romlásba dönti." 
Péld 11,11


"A gőgösök házát összedönti az ÚR"
Péld 15,25



"Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; 
kevély volt a szíved. 
Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. 
De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, 
onnan is ledöntelek! - így szól az ÚR." 
Jer 49,16


---


Egyéb Igék:


"Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az ÚR!"
3Móz 18,5


"De ti őrizzétek meg rendelkezéseimet és döntéseimet. Ne kövessétek el ezeket az utálatos dolgokat, se a bennszülött, se a köztetek tartózkodó jövevény."
3Móz 18,26


"Őrizzétek meg azért minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat! Én vagyok az ÚR!"
3Móz 19,37


"Tartsátok meg minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat, hogy ki ne hányjon benneteket az a föld, ahova beviszlek titeket, hogy ott lakjatok." 3Móz 20,22



"Szeresd az URat, a te Istenedet, és tartsd meg mindenkor, amit ő elrendelt: rendelkezéseit, döntéseit és parancsolatait!" 5Móz 11,1


Nincsenek megjegyzések: