"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. október 16., kedd

Mivel tartozunk egymásnak?




Mi, testvérek a Krisztusban, mivel tartozunk egymásnak?
 
 
"Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást." 1Jn 4,11
 
"Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért." 1Jn 3,16
 
 
"Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek - az erőtlen testvéreink - gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." Róm 15,1
 
 
És:


Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim,
akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre,
a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.
2 Thessz 2,13



Nem szenvedélyből, hanem tudatosan.

Na most, ezzel nemcsak vagdalkozunk a levegőbe. Ezt komolyan gondoltuk. Kiért halnál meg?


Nincsenek megjegyzések: