"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. október 28., vasárnap

A Mennyről egyszerűen


Rajzoljunk egy keresztet.


Most nem azért mert Jézus kereszten halt meg, hanem mert legegyszerűbb módján a legjobban kifejezi az emberi alakzatot. A Menny formájában és alakjában, lényegében tekintve is emberi, és emberi alak.




Legyen a fej a Szeretet. A talapzat (lábak) a Hit. Bal keze a Jónak szeretése és cselekvése. Jobb keze az Igazság szeretése és cselekvése. Isten jobb kezében van az Igazság, bal kezében a Jó. Mindennek feje a Szeretet, mindennek alapja a Hit.





Lényegét tekintve, a Női akaratba tartozik a Szeretet és a szeretése és cselekvése; A Férfi értelemhez pedig az Igazság és a Hit szeretete és cselekvése. Értelmes megfigyeléssel ezt látjuk a világban és az egyházban egyaránt. A nők a szeretet szolgálatában aktívak a férfiak a prédikálásban, és a bölcsesség Igéiben. Tapasztalatból látjuk a női szerető érzelmeket és a férfi értelmi higgadtságot. Még azt is megállapítottuk, hogy a női lényeghez tartozók akaratbeliek, míg a férfihoz tartozok értelmiek. Isten volt az, aki ezt így kiosztotta.




A Szeretet a Fej. A Szeretet Istenhez tartozik, de egyébként minden Tőle van. Mégis megállapíthatjuk, hogy a Női akarat lényegéhez tartozik dominanciájában a Szeretet és a Jó. Ezért ezt a részt besatíroztam vonalkázva a Női akarathoz, rózsaszínnel.





A Férfi értelemhez pedig besatiroztam az Igaz és a Hit erényeit.
Igazából úgy lenne jó, ha ez az átfogó kör forma ferdén szív alak lenne, a lila vonal választás mentén, de sajnos nem tudtam a programban így forgatni a szív formát. Tehát enyhén döntött szív alakkal rajzoljuk körbe, ahol a lila vonal a szív közepén halad.





Húzunk a kereszt közepén egy másik választó vonalat. Itt kékkel húztam. A fenti sárga rész Isten lényegéhez tartozik az Igaz és a Szeretet. A kék vonalakkal satirozott rész a földi egyházhoz tartozik. Bár minden dolog Istenhez tartozik, mégis a Hit és a Jó szeretése és cselekvése lényegét tekintve a földön tartozkodó egyház része, míg az Igaz és a Szeretet Istenhez.
Tehát Isten minden mindenekben egységét tekintve jelenlegi megvalósulási formája a mi emberi szemeinkben láthatóságát tekintve a sárga rész a Menny, a kék rész az Egyház. A Mennyben teljességgel fogjuk látni ezt.

A következőben jobban látható, kitöltöttem a réseket, sárgával az Istenhez tartozót, kékkel az emberhez/Egyházhoz.



Noha minden mindenekben, a teljesség Isten által, és Istenben. De mibennünk is, akik Benne vagyunk. Isten gyermekében egyenlő arányban van jelen, a Női akarat és Férfi értelem, bár dominanciáját tekintve mindig a teremtettség eredeti meghatározása szerint van egyik vagy másik irányba súlya.
Az Igaz(ság) a jobb kézhez tartozik, a Jó a balhoz. A fej a Szeretet, talapzat a Hit.
Azért szerettem volna szívalakba keretezni az egészet, hogy jól látható legyen a Szeretet mindent átfogósága, és a szeretetbeni egység a Menny és a Földön tartozkodó egyház között /a Menny és az ember között/. Valamint a férfi és a nő kapcsolatában. És, hogy mindezeket Isten végtelensége öleli át, a Hozzá való fejlődés pedig végtelen. Szeretetbeni egységben.

Isten az összekötő. Összeköti a Szeretetet a Hittel, az Igazat a Jóval. Noha ezek soha nem voltak külön és soha nincsenek is, mintahogy soha nem is lesznek. Mindegyik Isteni erény. Isten gyermekei bővölködnek benne. A Mennyekben pedig megértik. Ez a Mennyei teljesség egyszerűen lerajzolva, jelképekben. Minden összekötettésével ábrázolva.


Erről még, másképp, egy érdekes biológiai felfedezésről: A Laminin fehérje molekuláról




Louie Giglio beszéde a laminin sejt-adhéziós molekuláról.
How Great Is Our God tour DVD, 2009
A teljes beszéd itt látható: http://www.youtube.com/watch?v=EAzCP8SEKwc

 

1 megjegyzés:

Nászta Katalin írta...

Megosztottam a facebook-on, szíves engedelmeddel.
Nincsenek szavaim...