"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. szeptember 9., vasárnap

Az Úrvacsorám


Az alábbi levél, eredeti személyes levélként íródott.
Személyes kérdésre.

---


Kedves Testvérem!


Úgy örülök neked! Megörvendeztetted szívemet azzal, hogy írtad - egyedül, otthon - Úrvacsoráztál.

Már régen terveztem, hogy erről a témáról alaposabban írok. A szent mivolta azonban megakadályozott engem, hogy ezt tegyem. Azonban visszaemlékeztél arra, ahogyan én úrvacsoráztam, és te magad is - egyedül - elindultál az úton.
Igen, testvérem, nekünk kenetünk van az Úrtól, és amire Ő megtanít bennünket abban maradjunk meg, túl vagyunk azon, hogy egymást tanítsuk. Abban maradj meg, amire Ő tanít.
De te visszaemlékeztél, hogy én valamit mondtam az Úrvacsoráról, és talán mástól is hallottál, nyilván a Szent Lélek is vezetett. Kíváncsi lettél rám. Gondolkozzunk együtt.



Miért Úrvacsorázhatsz?


Amiképpen írtam már, azért lehetséges, hogy Úrvacsorázzál, mert belekeresztelkedtél az Úr Jézus Krisztusba.

Az Úrvacsora kifejezi, és megerősíti a szövetséget a mi mennyei Atyánkkal, Jézus vére által. Az Úrvacsorát maga az Úr Jézus szenteli meg nekünk. Szentségben és Igazságban járunk Őelőtte mindennapunkon. Tiszták és szeretettek vagyunk.

Az Úrvacsoravétele előtt mégis könnyek között, a Lélek által szoktam megszomorodni. Megnehezül az én szívem. Megráz, és szorít.

Tehát sokszor szoktam az Úrvacsora előtt és közben egészen a pohárig sírni. Utána azonban elmúlik az én megszomorodásom.

Mivel könnyek között mélyen megvagyok szomorodva a bűnvallás mindig természetes. Ám azonban túlmegyek önmagamon az egész Egyházért, minden Testvéremért, és minden emberért közbenjárok. A Lélek adja.



Úrvacsora alatt szoktam idegen nyelveken és anyanyelvemen imádkozni és énekelni is, éppen ahogy adja a Lélek.

Nagyon nehezen jutok el, a kenyér megtöréséig. Tehát sok idő telik el imában. Ilyenkor mindig csupa-csupa könny az arcom.

Sőt, valamikor már a kenyérbe belesütődnek könnyeim, mert kenyérsütés közben sírni kezdek. Az ima már ott az előkészületeknél elkezdődik.

Sok mondanivalóm lenne még, teológiailag erről a kenyérről, de majd egyszer külön írok róla.
Most csak annyit, hogyan készítem el.

Tehát, amikor megragad a Lélek, akkor nem tudok menekülni, hogy Úrvacsorázzak.
Egyébként megszabott állandó ideje van az Úrvacsorának.
A legjobb, ha mindennap Úrvacsorázol, egy bizonyos időpontban.

Egy kis rendet teszek magam körül. A konyhában és ott, ahol majd Úrvacsorázom.
Van egy kicsi fehér asztalterítőm, azt leterítem. Ráteszem a csukott Bibliát.
Van egy fátylam is, azt is odakészítem. Hosszú a hajam, de én szeretem befedni a fejemet, ha Úrvacsorázom. Könnyeimet is meg tudom vele törölni.

Takarítás után elmegyek elkészítem a kenyeret.



Az Úrvacsorai kenyér


A kenyér kovásztalan, gyorsan elkészül, sütésssel együtt max. 15-20 perc.

Fogok egy marék lisztet, vagy egy-kettő evőkanál lisztet.

- A liszt összetört búzaszem.
A búza a földben elhal, hogy teremjen.
És összetöretik, a malomkerék között, hogy használni lehessen.
Meg kell halnunk önmagunknak, hogy élhessünk Jézusban.

Megsózom.

- Mert sóval sózatunk meg. Mi vagyunk a világ sója.

Teszek bele egy kicsi csepp olajat. Általában hidegen sajtolt olívaolajat.

-Mert az olívaolaj szintén Bibliai kép, a szorításra,
összenyomásra, összetöretettésre utal,
ahogyan az Úr kisajtolja belőlünk a Hozzá való tartozásunkat.
Másrészt az olaj, ami táplálja a tűzet. A Lélek tűzét.
Vennünk kell a Lélek olaját, hogy láthassunk és élhessünk általa.

Teszek bele kicsi vizet.

- A víz az Élet.

Az egész gyúrás, nyújtással együtt, nem haladhatja meg a 10 percet, mert erjedni kezdene, és nekünk erjedés nélkül kell az Úr előtt megállni. Kovásztalanságunkban, mert a világ kovásza ki lett belőlünk takaríttatva, tehát jelkép, hogy ha már tiszták vagyunk, őrizzük is meg magunkat tisztán.

Kicsi gombócot csinálok, nekem kettő, három szokott lenni. Vékonyra nyújtom. Általában úgy, hogy a tenyeremmel laposra nyomom. Nincs szükség nyújtófára, de ha akarod, azzal egyszerűbben és szebben lehet. Szép kerekek a kovásztalan kenyereim. kb. 5 cm átmérőjűek. Úrvacsorához csak egyet használok.

Addigra mire összegyúrom már felforrósítom a serpenyőt /vagy palacsintasütőt/. Nem kell a serpenyőbe olaj a kisütéshez. A tésztában így is van egy kicsi.

Beleteszem a jól átforrósított serpenyőbe a kenyereket. /Akkor kapcsold be a gázt a serpenyő alatt, amikor elkezded a gyúrást és mire odaérsz forró lesz./ Mind a két oldalán megpírítom kicsikét. Ne égesd, mert keserű lesz. Ha jó minőségű a liszt, - használj teljes kiőrlésűt - felfújódik, mint egy kis lufi. Nekem tetszik.



Ha megsült ezután ráteszem, két villára, hogy próbáljon alul is szellőzni és hűlni, mert a párától bevizesedne az alja.

Míg hűl kitöltöm a 'bort'. Érdekes, automatikusan írom, hogy bor, pedig ez nem az.
Sehol nincs írva a Bibliában, hogy az bor lenne. Hanem, hogy a szőlő vére.
Az ószövetségi papoknak is tiltva volt, hogy bort igyanak. A fogadalmat tetteknek.
Erről majd egyszer ismét írok részletesebben, Igékkel alátámasztva, hogy a Biblia alapján miért nem bor, az Úrvacsorai pohár tartalma. Elég lenne, ha tudnának a keresztények olvasni, észrevennék, sehol sincs bor írva.



A kovász


A bor erjedt - vagyis kovászos. Tehát nem illene a kovásztalan kenyérhez. Amelyet Jézus azon a napon, már a kovásztalan kenyerek napján, tehát nem is ihatott.

Nézz utána, a kovásznak a Bibliában.

Két módjában szerepel, a világ kovásza - ami jelenti erjedt.

Isten kovásza, ami szintén megkeleszti a te szívedet csak másképpen, mint a gonoszság kovásza.
A világ kovásza, a halált adja.
Isten kovásza az Életet.
Itt az Úrvacsorai kenyérnél, a világtól való elválasztásunkra, a kovásztalanságunkra emlékezünk.
Olvasd el Pál apostol, hogyan beszél erről a Korintusi levélben (1Kor 11,20-34).

Kovásztalanság azt is jelenti, hogy nincs időd, mert olyan nagy nyomorúságban vagy, hogy nincs időd megvárni, amíg megkel a tészta - az legalább 45 perc, plusz gyúrás stb -, vagy megérik a bor - ennek elkészítési idejéről ne is beszéljünk, hónapok.




A kovásztalanság, az egyiptomi rabságra utal, ahol a rabszolgamunka nem tette lehetővé az otthoni munkát, még az ünnepekre való felkészülést sem. Nem tette lehetővé, hogy önmagadnak búzát vess és szőlőt plántálj.

A kovásztalan kenyér tehát nyomorúságos időkre utal. Nekünk mindezideig nyomorúságunk van ezen a világon (Jn 16,33). Üldözz minket a világ. Nincs időnk letelepedni. Fontos: Most ebben a Babilóniai korszakban mi átutazóban vagyunk a Földön.
Isten fog minket letelepíteni, ha Jézus visszajött. Gondolom, hogy ha Jézus visszajött, abban már az új kenyeret kapjuk, nem a nyomorúság kenyerét, és elképzelhetőnek tartom, hogy bort, abból a szőlőből, amit mi plántáltunk.

Tehát a kovásztalan kenyér, a nyomorúság kenyere.

Itt írom, hogy sok felekezetben használják a kovásztalan kenyeret, például a katolikusoknál, az ostya az. Lehet, hogy ezt például sok katolikus nem tudja, mert eléggé elmisztikálták nekik Krisztus Testét, hogy utánanéznének. Tehát ez a jel tökéletes a katolikus egyházban. Még az alakja is.

Reformátusok kovászos kenyérrel és borral úrvacsoráznak.

A borral azonban mindannyian 'megcsúsztak'. Egyedül a pünkösdistáknál hallottam, hogy szőlőlevet és kovásztalan kenyeret használtak, de ott se tudták, hogy miért. Sajnos teljes lett a sötétség ezen a téren. Az elmúlt hatvan év következménye. Nem mindig volt ez ilyen homály.

Egyébként, hogy miért bor, azt a katolikusok egyedül a tárolásra fogják évszázadokja. A szőlőlevet is lehet úgy tárolni, hogy ne penészedjen, ne erjedjen stb. Arról ne is beszéljünk, hogy semmi gond nincs abban, ha minden évben frissen újrakészítjük az adagot.
- Azért mondtam ilyen határozottan, hogy a katolikusoknál csak ennyi az ok, hogy miért nem szőlőlé, mert katolikus teológustól olvastam ezt. Kérdezzenek és járjanak utána a katolikus olvasóim, ha nem hisznek nekem. Egyébként tehát ők is - a dogmájuk engedi - használhatnának szőlőlevet, bor helyett, és akkor teljesen tökéletes - jézusi mintában - lenne a misei úrvacsora, vagy szentáldozás.
/Arról nem is beszélve milyen jó szolgálatot tenne az alkoholista papoknak vagy legalábbis azoknak, akik kifelé jönnének a függőségükből!/

Egyébként az Úrvacsora, ha kovászos kenyér és erjedt szőlőlé - vagyis bor - szerintem semmi gond, szerintem az Úr kedvesnek veszi, mert hitből van!

De én most arról beszélek, ahogyan én csinálom, és ahogyan én gondolom, hogy az apostolok is tették - tehát ha éppen nincs időd kovásztalan kenyeret készíteni, vagy nem tudtál készen vásárolni, és nincs kéznél szőlőlé sem, vagy a te testvéred éppen nem ezek szerint teszi, és megbotránkozna benned, nyugodtan használd, azokat.

Ez az én Úrvacsorám, és azt én kovásztalanul veszem, nem vallásból, hanem mert Jézus is így tette, és megemlékezem a kovásztalan kenyerekre és nyomorúságos helyzetünkre. Ugyanakkor megemlékezem arra az Örömre, hogy Jézus teste és vére által van szabadulásom, az örökéletre.





Az Úrvacsorai pohár tartalma


Tehát veszem a poharat, erre kiválasztott öblös poharat, magyarul boros poharat. - Ennek is van bibliai jelentősége, hogy öblös. Töltök bele szőlőlevet.

Sokáig kerestem az áruházakban szőlőlevet, 5 dl 100% szőlőlé akár kétezer forintba is kerül. Vásárolhatsz készen a boltban. Lehet úrvacsorázni nem 100%-ossal

El is lehet készíteni! Én inkább elkészítem. A készítés közben is lehet elmélkedni, az összetöretésről, semmiképpen nem folyik ki a lé, ha a szemeket nem törjük össze.

Írtam neked, vegyél magadnak vörös szőlőt. Mert a vörös szőlő, jól képezi a vér színét is.
Nekem terem a kertben.

Miután két vízben megmostam, leszedegettem a száráról a szemeket.

A szőlőszemeket (hal)passzírozóval szétnyomom egy tálba. Így ketté van választva a lé, és a mag a héjjal.

A levet még leszűröm, nagyon apró szemű szűrőn, vagy valami vásznon keresztül. A szűrőn fennmaradt kocsonyás részt is nagyon szeretem azt kanállal eszem meg, magában vagy mélyhűtve, mintegy fagyiként, vagy lekvárt csinálok belőle, megfőzöm. Jobb, ha főzés után eszed meg.

Ne ijedj meg, nem fog fröcsögni, egész tisztán lehet dolgozni.
A megmaradt magot, héjat kidobom. Bár, szerintem érdemes megszárítani, és ledarálni és azt is megenni, állítólag sok jó élettani hatása van.

 A levet felteszem főni. Cukor és hozzáadott víz nélkül. Ha felforr még 25 percig főzni hagyom.

Nem teszek bele tartósítót, hanem jól kiforralom az üvegeket. Ezt úgy, hogy a sütőbe teszem 20 percre. Vigyázat kapcsos üvegeket ne tegyél a sütőbe. Szétolvad a kupak.

Amikor elzárom a szőlőlé alatt a gázt, ott hagyom rajta, és minél hamarabb töltöm az üvegekbe. Tölcsérrel.
Arra vigyáz, hogy az üvegek alatt kicsit hamarabb zárd el a gázt, mint a lé alatt, mert ha túl forró az üveg és úgy kezded tölteni, akkor szétcsattannak. Lassan öntsd.

Kupakold, vagy celofánnal jól zárd le. Ha kupakolod nem kell celofán alá.

Fordítsd meg az üveget, hogy folyik-e, ezután jó meleg takarókba burkolva, vagy így felfordítva, vagy ahogy neked tetszik rendesen felállítva három napig tárold betakarva. Ez a száraz dunszt.

Így már nem fog megerjedni, elvileg. Hónapokig eláll. Pontos időtartamot még nem tudok, mert hosszabb távra csak most idén tettem el először. Megírom majd, hogy meddig tartható el.





Egyéb


A préselés folyamat jobb lenne, ha rendes préselőgépen menne, mert kevesebb úgy a kár. Több a szőlőlé. Ilyenkor ősszel van must, sok helyen árulnak. Ha időben mész, még nem erjedt, - ott állsz ahogy kicsurog - hozol a pincészetből préselt szőlőlevet és már főzheted is meg, ahogy írtam.

Egészen más íze van az ilyen szőlőlének. Nem hasonlítható a boltban kapottakhoz. Nagyon finom. Semmi más gyümölcslevéhez nem hasonlítható. Sőt a borhoz se.

Hiába szűrőd le, így is sűrű lesz, de sebaj, így is remek! Vannak technikák, hogy ne legyen ennyire sűrű, azokat még nem próbáltam. Hűtőben tárolják egy napig, leülepedik, leszedik a tetejét, és azt újraforralják. stb.

Ha kinyitottad a szőlőleves üveget, három nap alatt idd meg. Ha levegővel érintkezik erjedni kezd.



Előkészületek befejezése


A pohárba kevés szőlőlevet teszek, negyedig öntöm, mivel nagy becsben van, kevés, drága és finom.
Az egészet egyszerre meg tudnám inni.

Ha kihűlt a kenyér, töltöttem a bort, ráteszem a terítőre a tányért, és a poharat.

Ja, mielőtt elkezded az egészet zárkózz be! Engem rendszeresen meg szoktak zavarni.

Nálam az Úrvacsorai időtartam legalább félóra, de ennél inkább hosszabb. Szeretek az Úrral időzni. Addig senki se zavarjon.



Az Úrvacsora


Tehát, miután teljesen elkészültem és leültem az asztalhoz, imádkozom, könyörgök, énekelek, olvasom a Bibliát. Aztán odalapozok a Lukács ev. 22. fejezethez, az utolsó vacsorához.

Elkezdem olvasni, amikor ahhoz a részhez érek, veszem a kenyeret. Hálát adok. Jézus szavait olvasom szó szerint. /És hozzáteszem magamban: "Ez Krisztus Teste, amely értem adatott."/ Megtöröm, és megeszem. Ha mással is imádkozom, akkor természetszerűleg a megtört kenyérből adok neki.

Utána olvasom tovább a Bibliai részt.
Ha a pohárhoz érek, megfogom a poharat és felemelem. Hálát adok. Jézus szavait olvasom szó szerint. /És hozzáteszem magamban: "E pohár az új Szövetség, Krisztus Vére által, amely értem ontatott ki."/ Lelkemben imádkozva megiszom, ha van velem valaki természetszerűleg neki is hagyok.

Ezekután csendességben várok. Az Igében Jézus Júdásról beszél. Újra átgondolom, hogy az Úr Jézust többször és sokan elárulták, a mai napig is.

Itt már nagyon hamar befejeződik az Úrvacsora, mert a pohár vétele után, Öröm tölt el.

---

Én a magam részéről minden testvéremmel szívesen Úrvacsorázok, akik testben vallják Jézus Krisztust az Istennek Fiát, és vallják, hogy meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkra. Ezért a megigazulásért pedig küzdenek a bűn ellen, vették a Szent Lelket, aki ebben a küzdelemben segítségükre van.

Igaz, azt viszont többször megéltem, hogy engem gyülekezetek, felekezetek kizártak az Úrvacsorájukból, az ő dogmájuk miatt.

Azért az is igaz, hogy csak a dogma miatt, nem azért mert bűnös lettem volna, vagy mert nem szerettek volna engem, vagy mert nem gondoltak volna hit-testvérüknek, és maguk is küzdöttek a dogmáik ellen, hogy Úrvacsorázhassanak velem. Hiába, a dogma győzött. Nem faramuci helyzet ez? Nagyobb az ember által szerzett dogma, mint az ember? Nagyobb az ember által szerzett dogma, mint Krisztus, vagy az apostolok tanítása? Vagy nagyobb a dogma, mint a szeretet-közösség?
Végülis ezek voltak a valódi indokai, annak, amiért az Úrvacsoráról gondolkozni kezdtem. Ezért kezdtem el, egyedül Úrvacsorázni itthon. Ezért jártam utána a Bibliában.

Elfogadom, hogy minden közösségnek saját elgondolása van, mit hogyan tesz, de saját testvéreinket csak fel kellene ismerni, nem? Jó lenne a bárányokat nem összekeverni a farkasokkal. Bárányokat úgy üldözni el, mint a farkasokat, a farkasokat úgy szeretni, mint a bárányokat?




Nemcsak engem zártak ki az egyházak az Úrvacsorai közösségükből, hanem keresztbe-kasul minden más keresztény testvérüket is. Noha pedig hát, ahogy én is, úgy minden más testvérem is tudja venni az Úrvacsorát otthonukban, vagy a saját közösségükben. Ezért a felekezetek hagyománya és szerzett dogmája súlyosan sérteget engem. Főképp pedig akkor sért, ha még ők is hisznek azokban a dogmákban, azoknak megalázására, sértegetésére, és kiközösítésükre, akik a Krisztusban testvérük.
Talán nem jogosan vagyok-e felháborodva?

Ha összejönnek nem tudnak közösen megemlékezni, és Úrvacsorát venni, azokkal, akik mind Krisztusban vannak, bár különböző gyülekezetbe járnak? Inkább megsértik őket? Oh Jaj! Mit jelent ez? Újra olvassák el, Pál apostol 1Korintusi leveléből a 11,20-34 részt.

Eltértem a tárgytól. Engem ez a dolog nem is érint. Hiszen kint vagyok a Pusztában. Egyedül. Nincs kivel veszekednem, testvérem.


Nekem nincs dogmám, csak hitem. Tehát én senkit ki nem zárok, egyetlen egy keresztény felekezetet sem, egyetlen egy keresztény testvéremet sem. Hogy is tehetném? A Pusztában szabadság, jog és igazság lakik.

Van-e valaki bátor, hogy velem Úrvacsorázzon. :)


Na jó, gyors voltam, remélem ki tudtad magadnak hámozni a lényeget. :) Jó felkészülést!

Isten áldjon,

sok puszi
bogi

UI: majd azért írj, hogyan is alakult. :)

---

Lásd erről a témáról még:

A szent kenyerek asztala: http://testveremnek.blogspot.hu/2011/02/szent-kenyerek-asztala-18-resz.html

Hasznos videó, többek közt érintve ezt a témát is:
Az Új Teremtés titka - 2014.01.04. (2.rész) - Soós Péter
https://www.youtube.com/watch?v=woK-DUI7FR4#t=2381


Nincsenek megjegyzések: