"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. július 3., kedd

Új korszak - 4. utolsó rész



Vagy-vagy


Mivel a New Age-mozgalom nagy félrevezetése lelepleződött, következtetéseket kell levonnunk, mielőtt túl késő lenne. Senki ne hagyja magát becsapni Lucifernek e hamis fénye által!

    Senki ne essen bele annak a hazugságnak a csapdájába, hogy itt a Földön lehetséges lenne egy Paradicsomot teremteni anélkül, hogy a bűnöktől megszabadulnánk! Ismerjétek fel, hogy ez nem más, mint ellenségeskedés a kereszttel szemben, a kereszttől való vonakodás, ha az ember egy állítólagos paradicsomi "új kor"-ba akar menekülni. Nem akarnak szembenézni a tényekkel, hogy a bűnre ítéletnek kell következnie. Az csak egy téveszme, ,hogy megtérés nélkül egy "gyógyult Világ" valósuljon meg. Ilyen ötlet csak a sátántól jöhet, ami természetesen hazugság, és így össze fog omolni. Lásd Ésaiás 47,11-15

    A New Age-mozgalom programja ámítás. A sátán birodalmába vezet és magával húzza mindazokat, akik hisznek neki.

    Engedd meg, hogy a hívást továbbadjam: Fordulj el ettől az agyrémtől! Aki az Örökkévaló és Szent Istent, a mi Urunknak Jézus Krisztusnak Atyját ismeri, és Jézust mint Megváltót és Üdvözítőt elfogadja, az nem teheti meg azt, hogy ugyanakkor Lucifert imádja, démonokat tiszteljen és nekik szolgálójuk legyen. 

A Szentírás mondja:
"... mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint ez Isten mondotta ... " (2Korintus 6,15-16)
"Annakokáért menjetek ki közülük és szakadjatok el... " (17. vers)

    Egy döntésről van tehát szó: vagy elszakítjuk magunkat mindattól, ami a mozgalommal kapcsolatban áll - vagy nem tesszük ezt meg és ezzel a sátán oldalára állunk, melynek következménye az örök halál lesz. Ma ismét felhangzik Illés kiáltása:
"Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt; ha pedig Baál, kövessétek azt." (1Királyok 18,21b)

    Tehát vagy-vagy. Életről és  a halálról van szó. Csak a kereszthordozóknak lesz részük Isten királyságában. Ezen idők nyomorúságai közepette is meg fogjuk tapasztalni Jézus szeretetét, azután pedig kibeszélhetetlenül nagy örömben együtt leszünk Ővele, mindörökké. Jézus meg akarja az embereket menteni. A legtöbben, akik a New Age-mozgalomhoz tartoznak, ill. szimpatizálnak vele, félre vannak vezetve. A félrevezetetteknek fel kell nyitni a szemét, hogy észrevehessék, hogy a sátán csapdájába kerültek. Segítséget jelenthet, ha mi - ahol csak lehetséges - olyan könyveket, füzeteket adunk tovább, amelyek a mozgalmat leleplezik és bibliai reménységünkről tanúságot tesznek. Ez a mozgalom olyan, mint egy ragály, amely embereket felfoghatatlan méretekben fertőz meg.

    Tehát most kell cselekednünk, mielőtt késő lenne és emberek további ezrei kerülnének a félrevezetés hálójába. Jézus mondta:
"Én vagyok a Világ Világossága; aki engem követ nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." (János 8,12)

Halljuk meg Jézus hangját:

"Jer, és kövess engem!"

Igen, Jézus, a jó Pásztor ezt mondja:


"AZ ÉN JUHAIM HALLJÁK AZ ÉN SZÓMAT,
ÉS ÉN ISMEREM ŐKET, ÉS KÖVETNEK ENGEM;
ÉS ÉN ÖRÖK ÉLETET ADOK NÉKIK;
ÉS SOHA ÖRÖKKÉ EL NEM VESZNEK,
ÉS SENKI KI NEM RAGADJA ŐKET
AZ ÉN KEZEMBŐL." 
(János 10,27)



---

Vonatkozó munkák jegyzéke


Klaus Berger /Rolf-Dietet Wiedenmann: New Age, Evangéliumi rádió Wetzlar, 1248/28 sz. beszéd 1986. 8. 15-éről

Constance Cumbey: Die sanfte Verführung, Hinter-grund und Gefahren der New Age-Bewegung (eredeti cím: The Hidden Dangers of the Rainbow - A szivárvány rejtett veszélyei); Asslar, 1986.

Marilyn Ferguson: Die sanfte Verschvörung, Persönliche und Gesellschatfliche Transformation im Zeitalter des Wassermanns (A szelíd összeesküvés, személyes és társadalmi átalakulása a Vízöntő korszakában); München, é.n.

Michael Freitag: Die Wende, das Heil (A forduló, az üdvösség); Frankfurter Allgemeine magazin, 1987. 9. 13. 367. füzet

Reinhard König: New Age, Geheime Gehirnwasce, Wie man uns heute für morgen programmiert (New Age, titkos agymosás, hogyan programoznak minket ma a holnapra); Neuhausen-Stuttgart, 1986.

Peter Lalonde: Omega Letter (Omega betű) 1986. szept., North Bay, Ontario, Kanada

Hans-Jürgen Ruppert: New Age, Endzeit oder Wendezeit? (New Age, a végső idő vagy a fordulat ideje?); Wiesbaden, 1985.

Walter Schmidt: Verschwörung im Zeichen des Wassermanns (Összeesküvés a Vízöntő jegyében); Evangélikus gyülekezeti lap Württemberg számára, 1987/8.

Ulrich Skambraks: Természetfölötti, a fantáziahullám és ennek háttere; előadás 1987. 3. 13-án a Wilnsdorf-Wiidenben, a Szabad Evangélikus Gyülekezetben (audiokazetta).


Jegyzetek

1.   C. Cumbey i.m. 45. old.
2.   H.G. VJells: Die offene Verschwörung - Aufruf zur Weltrevolution (A nyílt összeesküvés - Felhívás világforradalomra), C. Cumbey után, i.m. 143. old.
3.   U. Skambraks, i.m.
4. C. Cumbey, i.m. 68. old.
5. C. Cumbey után, i.m. 18. old.
6. C. Cumbey, i.m. 145. old.
7. C. Cumbey után, i.m. 61. és köv. old.
8. E. Dowling: Einführung zu "The Aquarian Gospel of Jesus the Christ" (Bevezetés a "Vízöntői evangélium Jézus a Krisztusról"-hoz), C. Cumbey után, i.m. 90. old.
9. D. Spangler: Reflections on the Christ (Elgondolások a Krisztusról), C. Cumbey, i.m. 165. old
10. A transzperszonális pszichológia olyan átélésekre törekszik, amelyek az individuum, azaz a saját személyiség és a saját tudat határain túlhaladnak. Ennél az ember feladja önálló személyi létét, és hagyja magát pszichotechnikusoktól uralni és manipulálni, hogy ilymódon korábbi életekbe vagy más világokban merülhessen bele.
11. C. Cumbey, i.m. 149. old.
12. A teles szöveg megtalálható C. Cumbey-nál, i.m. 233. és köv. old.
13. B. Creme C. Cumbey után, i.m. 91. old.


Nincsenek megjegyzések: