"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. július 16., hétfő

A Menny


Reggel olvastam a Bibliát. Annak első sorát.

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.

Úgy megakasztatott.
Micsoda? Néztem csodálkozva.
Tehát Isten kezdetben teremtette a Mennyet és a Földet.

Arra gondoltam, ez az a Menny? Az a bizonyos harmadik ég?

Isten akkor teremtette meg a Mennyet annak szépségét, és seregét, amikor a Földet?

Azt is hat nap alatt teremtette meg?

Így készült el a menny és a föld és minden seregük.
1Móz 2,1

Hát persze. Hiszen mikor és miért készítette volna máskor?
Hiszen a hetedik napon minden munkájától megpihent.

Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.

Ez a menny és föld teremtésének a története.
1Móz 2,3-4

Aztán arra gondoltam.
Igen aztán jött az a kígyó a Földön. Ahogyan jött Lucifer a Mennyben.
Mind a kettő megtette a maga gonosz lázadását, mind a két helyen.

És itt van az Éden és annak kertje.
Mint valami találkozási hely.
Mint valami köztes hely, Menny és Föld között.
Ahol a Menny összeért a Földdel.
Ahol egyszerre volt földi, és egyszerre mennyei.
Édenből jött egy folyó, a mennyeiből jött ki, hogy megitassa a földit.

Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére

Éden kertjében Isten szeretett sétálgatni.

az ÚRisten ..... szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben

Az Éden kertjébe helyezte az élet fáját, és a jó és rossz tudásának fáját.
Mennyei fákat helyezett oda, ahol a földi teremtettség is jelen volt.

Így lesz majd ez az eljövendő mennyei Jeruzsálemmel is.
Tehát Isten helyreállítja, amit Ő kezdetben megteremtett, de az ördög lerombolta, hogy magának megszerezze.

Valami csodát teremtett az Isten, az embernek.
Valaminek a középpontjába, ahol ide is és oda is lehetett menni, ahol közvetítők voltunk a mennyei és a földi között. Az ember nem más, mint kapcsolat, az Úr és az Ő teremtett világa között.
Gondozásra, művelésre hívott el minket az Isten. Reánk bízta a teremtett világot.
Micsoda bizalmi poszt. Uralmi, fejedelemségi poszt. Királyi, uralkodói poszt.

Jézus, az Ige, a Bölcsesség, Isten Szent Lelke, aki még az előtt lett, hogy mindent megteremtett Isten. Mindent Őreá nézve teremtett. A Mennyet és a Földet. Minden teremtményt.
Jézus emberré lett.
Ő helyreállította az eredeti kapcsolatot, Menny és Föld között. Helyreállította az ember szerepét Isten mennyei- és földi teremtettségében, hogy az ember újra uralkodó lehessen Isten mennyei és földi birodalmában.

Jézus által van utunk a mennyeiekhez.
A Menny Jézus általa közel jött.
Általa léphetünk be, oda, ahonnan bűneink kirekesztettek.
Isten villogó lángpallossal védte meg, hogy soha oda többet ember magától be nem lépjen.
Jézus nélkül, senki nem mehet keresztül a Menny és a Föld közötti kapun.

odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Jézus lett az út, és a kapu.

Villogó lángpallos.
Amit tudunk, az hatalom.

bogi

---


"A Mennyország

A héber erre a "Samajim" szót használja, melyet egyszerűen csak úgy ad vissza: az ég, az egek.
Azonban nem csupán arra a szép kék égre gondol, amit magunk fölött látunk.

Már a Biblia első mondataiban megtaláljuk ezt a kifejezést, amikor szétválasztotta Isten az eget és a földet, vagyis a mennyet és a földet, ami nem más, mint a szellemi és a fizikális szétválasztása.

A zsidóság nagyon jól tudja, hogy Isten szellem, és mikor a "Samajim" szót használja, az ő lakhelyére, jelenlétére gondol.

Amikor az újszövetségben a "mennyeknek országa", az "Isten országa" kifejezés szerepel, a héber azt mondja: "Malchut hasamajim", vagyis az "Egeknek a Királysága".

Amikor János is és Jesua is arra hívta fel legelőször a figyelmet, hogy térjetek meg, mert elközelgett a mennyeknek országa, arról az uralomról szólt, melyet az Örökkévaló az ő Szelleme által érvényre akar juttatni az életeinkben.

Rengeteg példázat hangzik el a mennyeknek országáról, melyet akkor érthetünk meg igazán, ha meg tudjuk határozni, mi is az?...."


Copyright © 2005-2008 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat

Találati hely:
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=4l0bE3Wu97


Nincsenek megjegyzések: