"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. július 29., vasárnap

Ahogy lassan elhagyjuk


És ahogy lassan elhagyjuk Babilont, többé már nem fogunk róla gondolkozni.
Ne sírj, testvérem.
Ne félj, testvérem.
Veled megyek.

Ahogy pedig az úton megyünk, mint az emmausi tanítványok - emlékszel? - majd beszélgetünk.

Kifejtjük egymásnak azokat az Igéket, amiket megértettünk.
Közben lehet az Úr is néha mosolyogva megakaszt minket és majd szól hozzánk, hogy jobban értsük.

Ne félj testvérem, hátunk mögött nyilván lesz dübörgés, hangzavar és kiáltás.
Nyilván az a város egészen összeomlik.
Minekünk már nem kell hátranézni.


Nincsenek megjegyzések: