"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. július 21., szombat

2012. július 21.


Na és miután ezt a bejegyzésemet megírtam itt alant, utána elmentem szociális munkát tanulni és dolgozni.

2005-től 2011-ig erről szólt az életem.

Aztán most ott vagyok, ahol voltam. Újra Jézusnál. Akkor most tehát mivel oly sok mindent megmutatott nekem, és olyan sok mindenen átvezetett, mindent úgy fogok tenni, ahogy Ő mondta nekem.
Felejtek mindent.


Isten egy szava elég lenne, hogy az összes beteget meggyógyítsa.
Isten egy szava elég lenne, hogy az összes szegény emberen segítsen.

Nekem pedig csak annyit mondott: menj, és kövess engem. Szeress és imádkozz!

---

Tegnap voltak nálam brókerek.
Jövő hét elején fel kell őket hívnom és megmondom nekik, remek ajánlatuk volt, de megtaláltam, hol kamatozhat a legjobban a pénzem. Hol lesz a legnagyobb biztonságban!

Oh! A bróker autójára nem tudtam ránézni. Ilyen még nem volt velem. Életemben nem láttam ilyen autót, pedig láttam már néhányat. Nem is értem mi végre jöttek ők az én kis putrimba? Talán azt hiszik a parketta alatt őrzöm a pénzem?

Végül is igen. A Szintek Ura lakik a házam alatt. De Ő egészen egyszerűen van öltözve, és a hely is egyszerű, poros és szegényes, nincs itt alatta semmi kincs. A házam is stílszerű Neki, istállónak épült.

(Jaj, a férjem  nem engedte, hogy feltegyek most képet a mi kis házunkról. Na majd egyszer.)

Szóval Lucifer még jó néhányszor meg fog engem mostanában látogatni, hogy valahogy eltérítsen ettől az ostobaságtól, már mint Krisztus útjától, amibe úgy vetettem magam, mint Öblünkben a habok közé.
Vannak módszerei a térítéshez, mindet végigzongorázza.
Az erőszakon, megfélemlítésen túl vagyunk. Most jön a hízelkedés.


2 megjegyzés:

Nelly írta...

Milyen mézes-mázos-habos hízelkedés jön. Majd elküldjük a cukrászdába alapanyagnak :)

Unknown írta...

röhög