"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. június 5., kedd

III. rész: Az újkori Babilon jellemzői a Biblia alapján

Kedves Testvérem!

Hosszú bejegyzés lesz. Próbálok a címre szorítkozni, hangsúlyosan Babilonról írni, hogy rövidebb legyen. Azzal a reménységgel is írom ezt a bejegyzést, hogy az a szomorúság, ami a világ állapota miatt megterhel, elmúljék, ezért egy kicsit túl is nézek majd Babilonon, a mennyei Királyság felé.

Dániel könyvén, és a Jelenések könyvén már 15 éve gondolkozom, ami nem jelent semmit, csak azt, mennyire foglalkoztatott a téma. Kerestem így, kerestem úgy az értelmét. Miközben a mennyei és földi valóságot térképeztem. Ha pedig valamit feltárt az Úr, annak elfogadásával lettek bajaim. Az ember nem nagyon tud dűlőre jutni a gonoszságok felett. Nem nagyon tudja elfogadni, hogy az utolsó időkben élünk, még ha oly nyilvánvaló is lett. Hárítunk és menekülünk.
Kívánnám, bár ne ebben a korszakban élnék, ugyanakkor, hálás vagyok, hogy pont most élek. Frusztrált vagyok, az elkövetkezendő nehézségek, és természetfeletti dolgok sejtésétől és kontra a mennyei örömök reményétől. A jelenvalóság, az emberi élet nehéz, erősen határozzák démoni hadak, abban kapaszkodhatunk csak, hogy a kínok kínja megrövidíttetik. Más vigaszunk nem is adatik, ezért célszerű, ha tekintetünket a mennyei valóságra függesztjük.

Belekapaszkodni, az eljövendő reménységbe. Akik most élnek, hitük valóban - minden időnknél jobban - kipróbáltattatik. Nem véletlenül kérdezte Jézus, tanítványaitól: vajon, amikor visszatér a Földre, talál-e hitet?
Amikor az ember már csak a túlélésért küzd, nem nagyon gondolkozik a hittel. Lealjasodunk.
Ezért, aki mégis erre adja lelkét, hogy becsületes lesz, egyenes gerinccel kiáll az Igazság mellett, az ezt, extrém körülmények között teheti most, lelke tisztítása, fehérítése kiélesített helyzetben történik. És ami a legrosszabb, ebben a kiélezett helyzetben már nincs bocsánat tévedéseinkre. Az idő ugyanis egyre kevesebb. Felfokozott ütemben történik minden. Aki szent legyen szent! Már nincs olyan, ma még kicsikét csalok és várok, holnap majd szent vagyok. Annyi kérdésünk lenne még, hogyan és mit jelent szentnek lenni, de az Idő elfogyott. Éles lőszerrel játszunk.

Jézus megígérte segíteni fog. Nem hagy el minket a világvégezetéig. Ez vigasztaljon minket.

Tehát most befejezem Babilonról szóló írásom, amit azért teszek, hogy megpróbáljak örömet, reményt adni olvasóimnak (és magamnak is). Ezért határozottan fókuszálni fogok benne Isten eljövendő királyságára.
Vagyis, a mi Reménységünkre, még ha szükséges is, hogy elkalandozzak e világ - múlandó - gonoszságai felé.

---

Az elméletem a következő: még mindig Babilon korszakába élünk. Folyamatosan ebben éltünk több ezer éve. A Biblia ezt a korszakot nevezi a pogányok kegyelmi idejének, máshol e világ szellemének, amihez a hitetlen emberek, népek igazodnak, de amihez nem kell igazodniuk Isten gyermekeinek.

Söpörtem az asztalról mindenféle teológiai találgatást, hogy jelenleg, vagy a múltban ki, hol, milyen vallási vagy egyéb szervezet, ország, város, ember lenne a Jelenések könyvében meghatározott Babilon és állítom, hogy Dániel próféta által megírt, Nabukodonozor álmában látott emberi szobor, maga jelképezi Babilont, és időben annak alsó lábfejében vagyunk jelenleg. (Az álomról részletesebben itt van leírás: http://testveremnek.blogspot.com/2012/03/daniel-az-allamferfi-es-profeta-1-resz.html )
"Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részint cserépből, részint vasból vannak. Az a királyság ugyanis szétszakad, de marad benne valami a vas keménységéből, ahogy láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részint vasból, részint cserépből voltak; eszerint a királyság részint erős részint törékeny lesz." (Dániel 2,41-43)


Az I. részben felvázoltam az ókori történelmi Babilon jellemzőit.
http://testveremnek.blogspot.com/search/label/Bibliai%20nevek%20%C3%A9s%20fogalmak?updated-max=2011-12-05T19:42:00%2B01:00&max-results=20&start=7&by-date=false


A II. részben a jelenlegi világunk rendszerét. Az ókori történelmi Babilonnal összehasonlítva.
http://testveremnek.blogspot.com/2011/12/ii-resz-miert-gondolom-hogy-jelenlegi.html

Mivel pedig az idősíkján ennek a szobornak már egészen a végénél helyezkedünk el, a részint cserép, részint vas idejében, tovább kell néznünk, hogy mi lesz ezzel a szoborral, ezzel a világ-rendszerrel, a bibliai látomások alapján?

Dániel próféta és a Jelenések könyve sok mindenben hasonló. János apostol is említi Babilont, az első részben, János apostol Jelenések könyvének leírását nézem át. Utána összevetve folytatom Dániel prófétával.


Babilon János apostol jelenései alapján

Babilon meghatározása:

- Babilon bizony nőnemű. Szoros kapcsolatban áll a Földön emberekben tapasztalható Jézabel szellemével.

"A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja."


"Láttam, hogy az asszony részeg a szenteknek és a Jézus vértanúinak vérétől, és amikor láttam őt, nagyon elcsodálkoztam." Jel 17,6



Az asszony jellemzői:

- gazdagság szeretete, magas rang (legmagasabb rang) a gonoszság szeretete, igazak és szentek gyűlölete.
"Az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival." Jel 17,4

- A 1. fenevad (később erről részletesebben) tartja fenn, szolgái, kiszolgálói vannak, vagyis inkább úgy mondanám szeretői, akik alattvalói, ezek a Föld királyai, és kereskedői. "akivel paráználkodtak a föld királyai" (Jel 17,2) Az egész világot behálózza paráznasága, "népek és seregek, a nemzetek és nyelvek"-et (Jel 17,15)
 "Királyi hatalma van a föld királyai fölött." (Jel 17,18)
"Féktelen paráznaságából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői." (Jel 18,3)

Városhoz is hasonlítja, úgy mondja, a nagy város, vagy a nagy Babilon.

A nagy parázna, vagy a nagy Babilon bukása.

A Föld népei és a fenevad megfogják gyűlölni a paráznát, magára hagyottá és mezítelenné teszik, húsát lerágják, őt pedig tűzben elégetik. (Jel 17,16)


Mit jelent ez?
Isten adja szívükbe! Hogy végrehajtsák Isten szándékát, vagyis, hogy szándékuk egy legyen a Föld népeinek. (Jel 17,17)

A jelenlegi gazdasági és politikai, társadalmi felállás - melyik ez? mindegyik, ami a világon található volt, és van - elmúlik. Sokan sírni és jajgatni fognak miatta. (Jel 18,9-20)

Ez Isten ítélete, amelyet a népek dühe által (is) valósít meg az Isten. Isten ítéletében ezenkívül számtalan természeti csapás is beletartozik, amit a Jelenések könyve (is) ír. Ezekből egy súlyos karakter emelkedik ki: tűz, tűz, tűz.
A csapások jellemzői népek dühe által, természet által: tűz, tűz, tűz. És sok ember fog meghalni.

Tehát, a gazdasági válságok, és gazdasági változások eredményei, a nagy Babilon elpusztítása felé haladnak:

Isten adja az emberek szívébe.

Hogy szándékuk egy legyen.

Hogy Egy egységes világkormányzás felé megy a világ, nem a gonosztól van! Isten adja a szívükbe.
Örülj neki, te menny, és örüljetek ti szentek, apostolok és próféták, mert Isten végrehajtotta rajta értetek az ítéletet. (Jel 18,20)

Babilonnak vége lesz.

Egyetlen napon jönnek rá a csapások: halál, gyász és éhínség. Tűzzel fogják megégetni. (Jel 18,8)
Ennek a gazdasági modellnek a kereskedői voltak a föld hatalmasai, és ettől a varázslástól tévelyedett el valamennyi nép, és ebben a modellben találtatott mindazok vére, akiket megölettek a földön. (Jel 18,23-24)

Többé sehol sem lesz található a régi gazdasági és politikai társadalmi modell, amelyben emberek, próféták és szentek vére volt található. (Jel 18,21)

Ezután pedig más lesz a Földön. Nagy Babilon korszakának vége, A sárkány és a két fenevad korszaka jön el.
Mindezek eddig is itt voltak a Földön, de még visszatartattak, az által, aki visszatartotta, vagyis az Isten. Eddig a Nagy Parázna uralkodott a népeken, azután közvetlenül az 1. fenevad fog, azután a 2. fenevad (számozva jegyeztem). A fenevadak hordozói pedig a tűzvörös sárkány, aki hirtelen, ezekben a kaotikus időkben örökre levettetik a Mennyből.

Róluk most részletesebben:

Sárkány és fenevad anatómia:

A tűzvörös sárkány a Mennyből vetetett le:
"Egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém, farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre." (Jel 12,3-4)
"A hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre és vele együtt angyalai is levettettek."
Ő "így" néz ki:


Az 1. fenevad, ő a Föld népeiből és az alvilágból jön (a Föld népei az alvilágból hívják elő dühükkel és gonoszságaikkal), a Mennyből levetett sárkányhoz hasonlóan hét feje és tíz szarva van:
"És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát."
Ő "így" néz ki:

Ezen ül a Nagy Parázna, Babilon
Ő rajta ül a Nagy Parázna, Babilon a mai napig. A Föld népei és a fenevad megfogják gyűlölni a paráznát, magára hagyottá és mezítelenné teszik, húsát lerágják, őt pedig tűzben elégetik. (Jel 17,16)
De! Akad egy kis probléma a jövőre nézve. A népek és nemzetek ebben az egységben felajánlják királyságukat ennek az 1. fenevadnak. (Jel 17,17)

"Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan megsebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a fenevadat: imádták a sárkányt hogy átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: "Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni?" És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat akik a mennyben laknak. Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen és legyőzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. ... Itt van a helye a szentek állhatatosságának." Jel 13,3-10

"A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, fel fog jönni az alvilágból, de elmegy a kárhozatba. És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a vadállat volt és nincsen, de megjelenik." Jel 17,8-8

"A hét fej, hét hegy, amelyen az asszony ül, és ez hét királyt jelent." - hadd okoskodjak: a hetes szám jelenti, hogy az egész világra terjed. - Tehát itt térbeli megjelölés van.

"A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem kaptak királyságot, hanem a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára." - a tízes szám a beteljesedés végét jelenti. - Tehát itt pedig időbeli megjelölés van.

Miután az 1. fenevad hátáról levettetik Babilon, a tíz szarvával uralomra jut az 1. fenevad.
Ez a hatalom tehát rövid lesz. Egyetlen órára szól. A népek, nemzetek a fenevaddal együtt kapnak királyi hatalmat egyetlen órára. (Jel 17,12)

Miért lesz rövid? Mert, a Bárány ellen fognak felkelni, hogy harcoljanak, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és hűségesek.
(Jel 17,13)

A kétszarvú vadállat, alias 2. fenevad:

"És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, amely hasonló volt a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány. Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát az ő nevében, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat, amelynek meggyógyult a halálos sebe. Nagy jeleket tesz, még tüzet is parancsol le az égből a földre, az emberek szeme láttára; és megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket képes megtenni a fenevad nevében; és azt mondja a föld lakóinak, hogy készítsenek bálványképet a fenevad tiszteletére, akin a kard által ejtett seb van, de életre kelt. Megadatott neki, hogy lelket leheljen a fenevad képmásába, hogy megszólaljon a fenevad képmása, és hogy akik nem imádják a fenevad képmását, azokat mind megölesse. És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat." Jel 13,11-18


Félelmetes hogy hasonló a Bárányéhoz. De nem Isten, hanem a Sárkány lelke van benne.
Ez a 2. fenevad korszak, egy rövid, "vallási" korszakot jelöl.
Bálványképről és tiszteletről esik szó benne. Kétség kívül a Földtörténet legbizarrabb, legdrámaibb, legszomorúbb, legnehezebb időszaka lesz azoknak, akik még élnek és itt maradnak (nem voltak Krisztus hívők és nem ragadtattak el). Akik itt maradnak azoknak szól: "Ha valaki imádja a fenevadat és annak képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; gyötrődésük füstje száll felfelé örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és az ő képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét."
(Jel 14,9-12)

"És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok voltak, mint a békák, mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára." ... És összegyűjtötték a földkerekség királyait arra a helyre, amelyet héberül Harmagaedón-nak neveznek." (Jel 16,13-16)


A szentek már nincsenek a Földön. Az elragadtatás ebben az utolsó, vég korszakban annak utolsó pillanatában megtörténik. Isten már nem sokáig fogja hagyni a gonoszságot tobzódni a Földön.


Amilyen sötét a Föld, olyan vidám a Menny. A Mennyben éppen a Menyegző folyik, hamarosan elindul az ünneplő tömeg a Földre.

A Földön élők közül lesznek túlélők ebből a korszakból is, és a nagy háborúból. A túlélők között lesznek gonoszak és jók is. Őket az Emberfia fogja megítélni, amikor megérkezik és győz kíséretével. (Jel 14,14-20)
"És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura." (Jel 19,11-16)

"Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy
ítéletet tartson mindenek felett, és
megbüntessen minden istentelent minden
istentelenségért, amelyet istentelenül
elkövettek, és minden káromló szóért,
amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak."
Júd 14-15
"És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból." (Jel 19,19-21)

Egy angyal megragadta a tűzvörös sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendeig, levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá. (Jel 20,2-3)


Akik a Földön emberek megmaradnak ítéletre kerülnek az Emberfia előtt.

"Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja." Mt 25,31-33

Akik nem vették fel a fenevad bélyegét és nem imádták azt, megadatik azoknak, hogy Krisztussal együtt ezer évig éljenek a Földön békességben, azokkal együtt, akik meghaltak Jézusba vetett hitükért, akik a halottak közül elsőként támadnak fel, ők nem jutnak bírói szék elé, (Jn 11,25-26) nekik nincs ítélet, trónokat és ítélő hatalmat kapnak. (Jel 20,1-5)

A többiek gonoszságuk béreként az örök tűzre vettetnek. Nincs már kegyelem. Mt 25,41

"És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét." (Jel 15,1-3)


"Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: "Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!" Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent eképpen: "Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen." Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: "Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?" Ezt mondtam nekik: "Uram, te tudod". Mire ő így válaszolt: "Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet." (Jel 7,9-17)

Összefoglalva a fenteiket:

- Babilon ideje addig szól, amíg a 1. fenevad a hátán hordozza. Ez a korszak még tart. Ezt hívom Babilon korszakának.
- Ha az 1. fenevad hátáról Babilon levettetik, jön 42 hónap, ebben a korszakban az 1. fenevad hadat indít a szentek ellen és megöli őket.
- Amikor a tíz szarv uralkodik a fenevaddal, egyetlen óráig fog tartani. Minden bizonnyal ejtődik rajta "kard" általi halálos seb, és emelkedik fel helyette a
- a 2. fenevad, korszaka még szörnyűbb, már nem csak a szenteket üldözik, hanem mindenkit, aki nem veszi fel a 666-os jelet.
- Elragadtatás
- Az Emberfia megjelenése, háború a fenevaddal és a Föld megtévesztett hadra gyűlt népével Harmagedón-nál
- Ezer éves Krisztus uralom a megtisztított Földnek népével
- A vadállatok tűzbe vettetése, a Sárkány megkötözése ezer évig

Látható, rövidül az idő, Babilon korszaka több évezredes volt, a többi már csak hónapokban és órában mérendő.

---

Izzik, forr a világ. Mindenhol gazdasági válságokról hallunk. Nem csak itthon, de közel és távol, Északon és Délen, Keleten és Nyugaton. Háborognak a népek.
Senki nem tagadhatja, valami készül. Egy világra szóló forradalom? Talán csak nem a fenevad nyugtalankodik a népek alatt, mert eljött az ideje?
Ha volt kommunizmus. Proletár forradalom. Lehet más is. Még nagyobb is.
Most itt tartunk.
A népek szándéka egy lesz. Akaratukat végrehajtják. Isten ítéletének eszközei lesznek. Nagy Babilon korszakának vége lesz.
Ennek pedig - bármilyen érdekes és elsőnek furcsa - még a Mennyben is örülni fognak.

"Ezek után hallottam, mintha nagy sokaság hatalmas hangon szólna a mennyben: 


"Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké, 
mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, mert elítélte a nagy paráznát
aki paráznaságával megrontotta a földet, mert számon kérte kezéből szolgái vérét." 
Még egyszer mondták: "Halleluja, felszáll a füstje is örökkön-örökké!" 


Ekkor leborult a huszonnégy vén és a négy élőlény, imádták Istent, aki a trónuson ül, 
és így szóltak: 
"Ámen! Halleluja!" 
És megszólalt egy hang a trónus felől: 
"Dícsérjétek Istenünket, 
ti szolgái mindnyájan, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok". 


És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása 
és erős mennydörgés hangja volna: 
"Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!"
Jel 19,1-6

Miért örülnek a Mennyben? 
Mi történik akkor, ha a Földön a Nagy Paráznának vége?

Egy újkorszak kezdődik. A 1. fenevadé. Ama 42 hónapos 1. fenevad korszak, amelyben megölik a szenteket. "Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének." (Jel 13,10) Ha valakit az elragadtatásra tartja meg Úr, az elragadtatásra tartja meg.

Miután a szentek száma betelt
a Mennyországban ebben az időben kezdődik 
a Bárány menyegzője:

"Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert 
eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, 
és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. 


Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti". 
Így szólt hozzám: "Írd meg: 


Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" 
Ezt is mondta nekem: "Ezek az Isten igaz igéi". "
Jel 19,7-9

---

A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését ... 
A teremtett világ hiábavalóságnak vettetett alá ... 
A teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 

"Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól." Római levél 8,18-24

---

Van egy ige Babilonnal kapcsolatban, ami mindig erősen foglalkoztatott:


"Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: 

"Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben
és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; 
mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól. 

Fizessetek meg neki, ahogyan ő fizetett, és kétszeresét adjátok vissza cselekedetei szerint: 
a pohárba, amelyet ő megtöltött, töltsetek neki kétszeresen; 
amilyen mértékben dicsőítette magát és dőzsölt, 
annyi kínnal és gyásszal fizessetek meg neki, mert szívében ezt mondja: 
Fenségesen ülök itt, mint egy királynő, özvegy nem vagyok, gyászt sem látok soha."
(Jel 18,4-7)


"Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben."

Hova menjünk  ki? Hogyan menjünk ki?

Mit jelent  gyakorlatban kimenni Babilon szelleméből.

Annak aki nem áll ki az igazság, tisztesség, szeretet mellett,
annak kimenni a gyávaságból 
és az igazságtalanságokból

Annak aki nem hisz Isten jóságában,
annak kimenni hitetlenségből

Annak aki utálatosságokat tesz,
annak kimenni az utálatosságokból

Annak aki tisztátalan,
annak kimenni a tisztátalanságokból

Annak aki parázna,
annak kimenni a paráznaságokból

Annak aki házasságtörő,
annak kimenni a házasságtörésekből

Annak aki bujálkodó,
annak kimenni bujálkodásokból

Annak aki fajtalankodó,
annak kimenni fajtalankodásokból

Annak aki Istenen kívül más szellemeket, energiákat hív segítségül,
annak kimenni a varázslásokból

Annak aki más isteneket, szobrokat stb-ket imád Istenen kívül,
annak kimenni a bálványimádásokból

Annak aki hazudik,
annak kimenni minden hazugságokból

Annak aki másnak sérelmet okoz,
annak kimenni a bántásokból

Annak aki tolvaj,
annak kimenni a lopásokból

Annak aki nyerészkedő,
annak kimenni a nyerészkedésekből

Annak aki harácsoló,
annak kimenni harácsolásokból

Annak aki részegeskedő,
annak kimenni a féktelen ivásokból, drogozásokból, bódulatokból

Annak aki rágalmaz,
annak kimenni rágalmazásokból

Jel 21,8; 22,15; 2Kor 6,8-10; Ef 5,5 alapján

Világos, hogy elég nehéz kimenni Babilonból, mivel mindent áthat szelleme. Minden kormányt, minden intézményt, sőt a családokat, és az embereket is. Ebben a világban nem éri meg tisztességesnek, becsületesnek lenni, mondja az emberek nagy százaléka, mert az egyenlő a megvetettség és a szegénység vállalásával. A szegénység és társadalmi megvetettség pedig elég taszító dolog minden ember számára. Még a hívő, vagy vallásos emberek számára is. Ennyire azért nem kell szentnek lenni, szólnak az ellenérvek. Elég, ha hiszünk Jézus Krisztus váltság művébe. Pedig jaj!
Eljött az idő, amikor jobban járunk, ha magunkat ítéljük meg, még mielőtt ítéletre kerülnénk!
A népek és nemzetek tegyenek bármit. Legyen szívükben bármi szándék, nekünk az Urat kell követni.

---

A hit útja, a butácskák útja lett.


Most már Jézushoz tartozunk, aki nem játszmázik velünk, és nem vet el minket.
Van egy kapcsolatunk, ami tiszta, és jó tudni, hogy Ő neki hatalma is van.

Viszont nem mindig érezzük Őt, sőt valamikor kárhoztatásokat, vádakat, hazugságokat hallunk belsőnkben.
Amit hallunk, de annak ellenére kell jónak, igaznak és kereszténynek maradnunk.
Nem hihetünk a hazugságoknak, mert akkor nem lennénk hívők.
A hit, hit kell, hogy maradjon egész életünkben.
Látás és bizonyítások nélkül.
Bezzeg hamarabb hiszünk a gonosz embereknek is, akik ha hazudják, hogy szeretnek, mint a láthatatlanságba burkolódzó Szent Léleknek.
Ezen kell változtatnunk. El kell jönnie az életünkben a Szent Lélek idejének.

A gyermeki hitnek,
a gyermeki örömnek.
Igen, most, az utolsó időkben!

Ez olyan hit, ami nem gondolkozik, nem spekulál, ezért, mintha picit felelőtlennek, vagy kis butácskának látszanánk.

Lehet így kellene felszólítanom, légy butácska!

Bizony, ha nem leszünk butácskák semmiképpen nem jutunk be a Mennyek országába.
Butának lenni abban, hogy elfelejtünk félni.
Mindentől.
Nem vakmerők vagy bátrak leszünk, hanem buták. Már nem félünk semmitől.
Bután meghalunk, mintha halálunk után a Mennybe jutnánk.
Bután vállaljuk, hogy az Igazság mellett kiállunk, mintha egyáltalán lenne Igazság.
Bután szeretünk, mintha nekünk az jó lenne.
Bután ártatlanok leszünk.

Nos.
Féltem én ettől, hogy egyszer buta leszek. :)
De most olyan buta lettem, hogy még ettől se félek.
Azok mérgelődnek emiatt, akik jól akartak járni, ha én okos vagyok.
Mert, ha én okos vagyok, akkor nekik jobban megy a dolguk. Még e kis időben, míg tart a nap.
Sokkal többet apríthatnának velem a tejbe.
Szép hírem is lenne.

A könnyedség azt is jelenti, hogy nem másokért élünk, nem azokért, akik okosnak akarnak minket.
Hanem Azért, Aki bután akar látni minket ebben a világban.
Kis bután. Mint egy kisgyermeket.
Ő nem kéri, hogy gyűjtsünk neki aranyat, ezüstöt és pénzt, mert azt mondja, Övé az összes arany.
Azt sem kéri, hogy jó hírünk legyen az emberek előtt, mert azt mondja az képmutatás.
Azt sem akarja, hogy karriert csináljunk, mert azt mondja: te ostoba, ma éjjel elveszik a lelkedet.

Csak azt akarta, hogy bután rábízva magunkat, szeressük először is Őt, aztán testvéreinket, és végül minden embert.

Bután ad a lelked!


---

Az Ige, elég sokszor és elég erőteljesen hív fel minket - akik hiszünk Isten Fiában - a megtisztulásra.

"Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, 
tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, 
azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában."
Ef 5,5

"Ne vegyetek tehát részt ezekben."
Ef 5,7

"Ezért tehát menjetek ki közülük, 
és váljatok külön tőlük, 
így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket" 
2Kor 6,17

Aki Babilonnal gyűjt, annak Babilonnal lesz vége.

Manapság, amikor annyi katolikus pedofil pap bukott le, és még a katolikus hívekben is megrendült az a hit, hogy a katolikus egyház lenne az egyedül üdvözítő Krisztus Teste, hiszen, hogyan lehetne Krisztus Testében ilyen botrány? Szégyen! Sehogyan! A katolikus egyház az összes többi intézményesített egyházzal egyetemben az emberi kívánságokat követi, Babilonhoz tartozik. Akik komolyan veszik az Igét, a maguk számára komolyan veszik a megtisztulásra szóló Isteni parancsokat is.
Mi, akik így gondolkozunk, lelki emberek vagyunk, a lelki ember mindent meg is ítélhet, de őt senki sem ítéli meg. (1Kor 2,15) És figyelembe vesszük, hogy a kívül levőket Isten fogja megítélni. (1Kor 5,13) Mi ezért magunkkal törődünk. Mert Krisztus Testéhez tartozunk, ami szent és tiszta.

Mégis, hogy kik a kívül és belül levők? Nem kell egyházi státusz korlátokat huzigálnunk. Hogy itt, vagy ott vannak a szentek. Van itt is, ott is. Egyházakan belül és kívül is. Az ismérvek kétezer éve állandóak, és változatlanok:

"Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés." 
- mondja János apostol (1Jn 3,4)

"Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, 
mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. 
Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa." 
(1Jn 3,8)

Légyen az vallási intézményesített egyházhoz tartozó, vagy azon kívül, aki bűnt cselekszik kívül van Krisztus Testéből.

"Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz." (1Jn 3,7)
"Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született." (1Jn 3,9)

Ha mégis vétkeznénk, megtisztítjuk magunkat, ahogy ő is tiszta! (1Jn 3,3) Mert semmiképpen nem maradunk a bűnben! Mi a Mi Atyánkra tekintünk, aki szent.

"Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban." 2Pt 1,4 

Mert nem kívánatos nekünk Babilon sem utálatosságaival, sem gazdagságával együtt, nem csábít, mert tudjuk Babilonról:

"A haszon, amelyre lelked vágyott, 
eltűnt előled, 
minden bőség és pompa elpusztult körülötted, 
és ezek soha többé nem lesznek találhatók sehol." (Jel 18,14)

A mennyeiekre tekintünk, amelyek örökké megmaradnak:

"Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, 
hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, 
az igaz emberségben ismeretet, 
az ismeretben önuralmat, 
az önuralomban állhatatosságot, 
az állhatatosságban kegyességet, 
a kegyességben testvéri szeretetet, 
a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. 

Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, 
nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. 
Akiben pedig ezek nincsenek meg, 
az vak, 
rövidlátó,
és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult. 

Ezért tehát, testvéreim, 
igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, 
mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. 
És így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, 
Jézus Krisztus örök országába." 
2Pt 1,5-11

---

Oh! Szerintem most elég.

Dániellel mégis később folytatom (itt). Bejegyzem neked, hogy olvasd. Aztán, ami kimaradt, egy plusz IV. fejezetben leírom.

puszi
bogi

Erről, az előző II. rész:
http://testveremnek.blogspot.hu/2011/12/ii-resz-miert-gondolom-hogy-jelenlegi.html

Nincsenek megjegyzések: