"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. április 29., vasárnap

Dániel, az államférfi és próféta 1. rész

    Dániel kiemelkedő személy volt a fogságban levők között, akinek kettős szerep jutott: egyszemélyben próféta és államférfi volt. A fogságbeli szolgaság állapotából egészen a király melletti tanácsadói szerepkör betöltéséig emelkedett, és több mint hat évtizeden át szolgált babiloni, valamint méd-perzsa uralkodók alatt, vezető beosztásban. Könyvében a személyes tapasztalatok egybefonódnak a jövőbeli fejleményekről szóló próféciákkal.

    Dániel Júda királyságában született Jósiás uralkodása idején és valószínűleg tizenéves lehetett, amikor Kr.e. 605-ben fogságba vitték. Könyvének első fejezeteiben Jósiásnak és Jeremiásnak a vallásos meggyőződése jut kifejezésre, ami annak idején a többi korabeli fiatallal együtt, őrá is hatással lehetett.

    Júda további függetlenségének reménye Ninive elestével bizonyára sokakban megerősödött, de Jósiásnak a megiddói csatában bekövetkezett (609) halálával, a szépnek ígérkező jövő képe váratlanul meghalványodott. Júda röviddel ezután Egyiptom hatalma alá került, és Nékó fáraó Jójákimot ültette a trónra. A karkemisi ütközet után (605), az egyiptomi fennhatóságot a babiloni követte. Dánielt és társait valószínűleg váratlanul érte Jójákim erélyes fellépése Nebukadneccarral szemben, amikor megtagadta a hadisarc fizetését.

    Dániel írásaiból kiviláglik, hogy otthonosan mozgott mind a héber, mind az arám nyelv használatában. Dániel könyvének különlegessége, hogy az Ószövetségi könyvek közül benne található a leghosszabb arám nyelvű szakasz.

    A könyvet általában két részre osztják fel. Az első hat fejezet a történeti rész, az utolsó hat fejezet pedig a prófétai írások. Érdekes, hogy az első részben Dániel harmadik személyben beszél magáról, bár a kinyilatkoztatások hordozója. A második részben egyes szám első személyben írja le a természetfeletti módon kinyilatkoztatott jövőbeni üzenetet.

    Dániel könyvének prófétai szemléletéből adódóan a következő felosztás tűnik célszerűnek:

    A.   Történeti bevezetés      1,1-21
    B.   A pogány királyságok    2,1-7,28
    C.   Izráel nemzete              8,1-12,13

Ez a felosztás tekintetbe veszi a szövet kétnyelvűségét is. Az arám nyelvű rész (2,4b-7,28) különös tekintettel van a pogány nemzetekre és uralkodóikra, jellemzi azokat, és bemutatja jövőjüket. A héberül írt fejezetek Izráelnek a nemzetközi életben betöltendő különös szerepére irányítják az olvasó figyelmét.

    A kezdő bibiliaolvasó részére a könyv történelmi szempontból végzett vizsgálata a kiindulópont. A Dániel által leírt különböző látomások, a korabeli történelmi események fényében válnak érthetővé. A következő időrendi sorrendbe állított vázlat segítségül lehet a könyv megfelelő történeti háttérbe helyezéséhez:

I. Nebukadneccar uralma
          Zsidó foglyok a király udvarnál          1,1-21
          Dániel megfejti a király álmát            2,1-49
          A három barát megpróbáltatása       3,1-30
          A király megaláztatása                      4,1-34

II. Nabunaid-Bélsaccar időszak
          A királyságok vadállati természete    7,1-28
          A királyságok azonosítása                 8,1-27
          Babilon elestének előestéjén             5,1-30

III. Méd-perzsa időszak
          Dániel aggódik népéért                     9,1-27
          Hite miatti megpróbáltatások            6,1-29
          Dániel utolsó látomása                   10,1-12,13

Nebukadneccar uralma idején

    A jeruzsálemi foglyok között volt Dániel és három barátja, Hananjá, Misáél és Azarjá (Dánielnek és három barátjának a következő neveket adták a babiloniak: Baltazár, Sadrak, Mésak és Abédnegó). Ezeket a zsidó fiatalokat a királyi udvarban történő kiképzésre jelölték ki. Ennek során szembekerültek azzal a problémával, hogy mint hithű zsidók tisztátalanná lesznek, ha a pogány udvari konyha egyébként kitűnő ételeit eszik.

    Dániel a csoport nevében határozottan, de udvariasan megkérte a főudvarmestert, engedje meg nekik, hogy tíz napos próbaidőre maguk állíthassák össze étrendjüket. A kijelölt napok leteltével a főudvarmester elégedett volt, mert jobb állapotban találta Dánielt és barátait, mint társaikat. Felügyelőjük előtt hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy ezek a zsidó fiatalok egészen rendkívüli bölcsességgel és tehetséggel megáldottak. Amikor a király elé viszik őket, Dániel és három barátja a legnagyobb elismerésben részesül, a király okosabbnak találja őket országa minden mágusánál és varázslójánál (1,17-21)

    A vallásnak és a politikának a kapcsolata kitörölhetetlen benyomással lehetett Dánielre. Nebukadneccar trónralépésének esztendejében ünnepségsorozat volt, amely tetőpontját az újév megünneplésében érte el. Ennek során a király az általa tisztelt Nabu és Marduk isteneket nyilvános körmenetben mutatta be a népnek. Az ünneplő körmenet az Akitu templomnál ért véget. Dánielt megdöbbenthette az a felismerés, hogy ezeknek a pogány isteneknek a nevében Nebukadneccar milyen nagy arányú hódításokat vitt véghez.

    Uralkodásának első évében a győztes Nebukadneccar még egyszer végigvonult hadseregével birodalmának nyugati szegélyén, és megsarcolta Szíria és Palesztina királyait. Dániel bizonyára érdeklődéssel fedezte fel Jójákim nevét a Nebukadneccarnak adót fizető királyok jegyzékén. Nem kevéssé rázhatta meg Askelón asszírok általi Kr.e. 603-ban történt lerombolásának híre.

    A babiloni feljegyzések viszonylag keveset írnak a Nebukadneccar uralmának második évében bekövetkezett eseményekről. Dánielnek azonban a legjelentősebb élménye ehhez az évhez fűződik, mivel ekkor kellett megjelennie a babiloni birodalom legnagyobb személye előtt (2,1-49).

    Nebukadneccar királynak nyugtalanító álma volt. Maga elé hívatta az összes bölcset, és megparancsolta, hogy jelentsék meg neki az álmát és annak magyarázatát. Mivel a király halálbüntetést helyezett kilátásba, ha nem teljesítik kérését, a bölcsek kétségbeesetten, de hiába kérték a királyt, hogy legalább az álmot mondja el nekik. Amikor Dánielhez is eljutott a híre ennek a különös esetnek, kihallgatást kért a királytól. Amíg ennek időpontját meghatározták, Dániel és társai buzgó esedezéssel kérték az Urat, hogy jelentse meg nekik ezt a titokzatos álmot. Éjszakai látásban Isten tudatja Dániellel az álmot és annak jelentését. Miután bevezették az uralkodó elé, Dániel elmondja neki, hogy Isten kijelentette a királynak a jövő titkát.


    Nebukadneccar álmában egy gyönyörű szobrot látott, amelynek a feje aranyból, a melle és karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből voltak. Miközben nézte, egy kő zuhant le, és darabokra törte a szobrot.


    Dániel megmagyarázza Nebukadneccarnak, hogy ő az aranyfej, akinek Isten ezt a hatalmas birodalmat adta. A második és harmadik királyság nála alacsonyabbrendű lesz. A vassal jelképezett negyedik királyság erős lesz, és összetöri az összes többi királyságot, de az azt követő vasból és agyagból levő királyság már a megoszlás jeleit mutatja. Végül Isten felállít egy királyságot, amely soha sem omlik össze. Ez, mint egy kő, összetöri a szobrot, és véget vet valamennyi előtte fennálló királyságnak, és mindörökké megmarad.


    Miután Nebukadneccar meghallgatta Dánielt, hódolatát fejezte ki előtte és elismerte, hogy az, aki kijelentette ezt a titkot Dánielnek, az az istenek Istene és a királyok Ura. Dánielt Babilon városának kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. Dániel kérésére három barátja, Sadrak, Mésak és Abédnegó is főember lett Babilon tartományában, ő pedig a király udvarában maradt.

    Nebukadneccar további uralkodása folyamán egy nagy szobrot állíttatott fel Dúrá völgyében (Dán 3,1). (A héber szöveg itt nem adja meg az időpontot. Amennyiben helyes a görög szövegben található betoldás (Nebukadneccar uralkodásának 18. évében), akkor a király büszkeségét kifejező szobor felépítésére Kr.e. 586-ban kerülhetett sor, tehát abban az évben, amikor a babiloniak lerombolták Jeruzsálemet. A szobor feltehetően Nebukadneccar képmása volt.)


Ez valószínűleg egy obeliszk formájú alkotás lehetett, kb. három méter alapszélességű és harminc méter magas volt, aranyból készült. A szobor felavatásakor kihirdették, hogy mindenkinek leborulva kell hódolnia a szobor előtt. Ennek elmulasztása halálbüntetéssel jár. Amikor Dániel és három barátja nem tett ennek eleget, ezt természetesen észrevették. Elfogásuk után a király elé vitték őket, és büntetésül mindhármukat tüzes kemencébe vetették. A pogány király legnagyobb ámulatára felfedezi, hogy nem három, hanem négy férfit lát a kemencében és nincs rajtuk semmi sérülés. Végül a király arra kéri Dániel barátait, hogy jöjjenek ki a tűzből, és elismeri, hogy Istenük megszabadította őket. Nyilvánosan kihirdeti, hogy senki nem emelhet szót Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene ellen.


    Nebukadneccar megaláztatása és felépülése (4,1-37) olyan jelentős esemény volt, hogy a király ezzel kapcsolatban egy hivatalos rendeletet adott ki. Miután belátta, hogy Isten alázta meg, és ő adott gyógyulást is neki, nyilvánosan az örökkévaló királyság Urának ismeri el Istent.

    Nebukadneccarnak ismét nyugtalanító álma volt. Újból magához kéreti a bölcseket, és ezúttal el is mondja nekik az álmát. Amikor nem tudják megfejteni az álmot, Dánielért küldet, akit Baltazarnak is hívnak. Álmában Nebukadneccar egy égig érő fát látott, amely olyan hatalmas volt, és olyan sok gyümölcsöt termett, hogy táplálékot szolgáltatott mindenkinek. Árnyékában mezei vadak tanyáztak, ágain pedig égi madarak fészkeltek. Egy szent angyal azonban azt az utasítást adta, hogy vágják ki a fát, és csak a gyökerét hagyják meg.


Dániel a következőképpen magyarázza az álmot: a fa Nebukadneccart jelenti, aki a hatalmas Babilónia birodalmának királya. Ahogyan a fát kivágják, úgy távolítják el Nebukadneccart is a királyi székből. A mezei vadak közt lesz helye hét időszakon keresztül, mindaddig, amíg be nem látja, hogy nem ő a Mindenható. Dániel azt is elmondja a királynak, hogy ez a büntetés a Felségestől származik, és inti a királyt, hagyjon fel vétkeivel, és legyen igazságos, hogy királysága meghosszabbíttassék.


Úgy tűnik, Nebukadneccar nem fogadta el a figyelmeztetést. Uralkodása alatt Babilont az ókori világ legfényűzőbb városává építtette ki. Hatalmas vizesárok és falrendszer vette körül a fővárost, amelyben ott pompázott a Marduk és Istár bálványistenek tiszteletére emelt templom. A híres Istár kapu színes csempéből készült falán oroszlánok és sárkányok jelezték a kezdetét a felvonulási útnak, amely a fényűzően kiépített királyi palotához vezetett. Nebukadneccar méd királyi családból származott feleségének egy függőkertet építtetett, amelyet a görögök a világ hét csodája közé soroltak. Amikor Nebukadneccar ezekkel dicsekedett, Isten váratlanul egy betegséggel sújtotta.


Az elmebetegség egy válfaja volt ez, melyben a beteg önmagát farkasnak képzeli; orvosi kifejezéssel: lycanthropia. Megfosztották királyságától, és állati szintre süllyedt "hét időszakon" át. Amikor visszatért az értelme, ismét elfoglalhatta trónját. Egy hivatalos nyilatkozatban elismerte a Felséges mindenhatóságát, úgy a mennyben, mint a föld lakói között. Dicsőítette és magasztalta a mennyei Királyt, akinek minden tette jogos és igazságos, és aki meg tudja alázni a kevélyeket.

"Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, 
föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. 

Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, 
mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. 

A föld minden lakóját semminek tekinti, 
tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. 
Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz? 

Abban az időben értelmem visszatért, 
és királyságomhoz méltóan visszatért tündöklő dicsőségem is. 
Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, 
és még nagyobb hatalomra jutottam. 

Most azért én, Nebukadneccar, 
dicsérem,
magasztalom és
 dicsőítem
 a mennyei Királyt,
mert minden tette helyes, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek." 
Dániel 4,31-34

Samuel J. Schultz
Üzen az Ószövetség c. könyvből

2012. április 26., csütörtök

2012. április 26-ai horgászatom


Látkép balra

Látkép jobbra

A kagylók is kapnak ám a horogra.

Kettőt is fogtam.
Alig bírtam kivenni a "szájukból". 
Mentek vissza a vízbe.

Jó kép lett volna.
1. Ha gólya nem megy arrébb,
2. és ha nem a fára fókuszálok .   

Végül két ponttyal jöttem haza.   Egyedül voltam. Jó volt. A bevert csuklómmal még nehezen merítőháloztam, de bordámra nem panaszkodom. A műtőt lábam pedig egyenesen szuper! 
Jó volt.   Holnap is megyek. 


2012. április 25., szerda

A hálaadás és az imádat

Most, hogy voltak itt a Jehova tanúi nálam, de egyébként is éppen mostanában gondolkoztam az imádatról.

Tudom Dániel prófétáról, hogy naponta háromszor imádta leborulva az Istent.
Jehovai tanúinak azt mondtam, Jézust leborulva imádták, tanítványai, vagy, akiket meggyógyított, és még sokan mások. Ha Igaz (próféta vagy csak tanító) lenne, de nem lenne Istennel egy, akkor nem engedte volna meg, hogy Istenként imádják.
Erre azt a választ kaptam, hogy az ókorban szokás volt - az üzleti életben például - a tiszteletet, hódolatot kifejezni leborulással. Tehát, Jézus, szerintük csak, mint Jó tanító fogadta a leborulást (erre mindjárt visszatérek).
Természetesen a hódolat, és tisztelet kifejezése a mai korunkban is jelen van, például a fejmeghajtás. Nem feltétlenül mindig a hatalmat tiszteljük ilyenkor, hanem meghajlás valamilyen - például erkölcsi - erény előtt.
Ember embert tisztelhet, akár leborulva is. Bár én ezt a fajta tiszteletet erős túlzásnak - nem őszinte, hanem emberi számításnak -  tartottam már a Bibliában olvasva is. (Például Jákób Ézsau előtt). Úgy gondolom ez a fajta tisztelet, imádat, amely a leborulásban ölt testet, csak - a szíveket vizsgáló - Istent illeti.

Visszatérve Jehova tanúinak arra, hogy Jézus csak egy jó tanító lett volna: Jézus többször elmondta, Ő egy az Atyával. Jézus egylényegű Istennel, erről beszélt Fülöpnek:
"Jézus erre ezt mondta: "Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek." Jn 14,9-11
Természetesen ez már mennyei magasság, elképzelni sem tudjuk, hogyan lehetséges. Nem is kell. Ez a szent és mennyei dolgok tiszteletébe tartozik, amit az ember itt a Földön élve még nem érthet. Elég, ha elfogadva hit által: tudjuk.

Imádat.

Katolikus lexikonból:
imádás (gör. proszkünészisz, 'leborulás', lat. adoratio, 'csókkal illetés'): 1. a →vallásosság erényének fő cselekedete, mely egyedül →Istent illeti. Az ~ által az értelmes teremtmény elismeri Isten abszolút fensőbbségét, egyedüliségét és az Ő szeretetében megalapozott teljes függését. Az ~ belső és külső tiszteletadásban fejeződik ki. - 2. a vallásos ember alapmagatartása, aki tudatában van az őt körülvevő és minden teremtmény alapját képező titoknak. A Szentírásban a héberben leginkább a 'meghajolni', 'mélyen meghajolni' ige utal az ~ra; a LXX-ban és az ÚSz-ben a gör. proszkünein, '(a földet megcsókolva) leborulni' felel meg neki. A profán szóhasználatban a kifejezés azt az üdvözlő mozdulatot jelölte, mellyel az alárendeltek a tekintélyes személyeket köszöntötték. Vallásos értelemben mind a héb., mind a gör. ige híven tükrözi a lényeget: az istenség előtt, mely mint →szent a természetfölötti rendhez tartozik, az ember összezsugorodik, kicsi lesz és leborul (vö. Ez 1,28; Dán 8,17; Jel 1,17).
Az ÓSz-ben Isten ~ának jelentősége Jahve kizárólagos ~ának parancsában fejeződik ki: (Kiv 20,2; MTörv 5,6-9; 6,13) az egyedül Szentet (Iz 6,3) illeti meg minden tisztelet. A próf-k határozottan óvnak a bálvány~tól (Iz 44,6-20). A zsoltárok ~t, dicséretet, hálát és bizalmat fejeznek ki, valamint azt, hogy a bálványok megvetésre és elutasításra érdemes „semmik” (vö. Zsolt 95; 97; 99; 135; 145). A próf-k a végső időkre Isten egyetemes ~át ígérik (vö. Iz 27,13; 45.20-24). - Az ÚSz-ben Jézus a kísértőnek mondja a MTörv 6,13 szavaival: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8). Jézus Krisztusban érkezett el az óra, amikor az „igazi imádók” az Atyát „lélekben és igazságban” imádják (Jn 4,23). A keresztény ~ csak Krisztusban és általa a Szentlélekben történhet. Az ~ helye többé már nem a jeruzsálemi tp., Jézus maga a „templom” (Jn 2,19-22). - Az ÚSz beszámol Jézus emberségének (Mt 2,2-11; Mk 5,22.33.) és a föltámadt és megdicsőült Jézusnak ~áról is (Mt 28,9.17; Lk 24,52; Jn 20,16.28). Szt Pál a Fil 2,6-11 szavaival kifejezetten a mennyei Küriosz ~át hirdeti meg. Szt János a „bárány” eszkat. ~ára utal (Jel 5,6-14). - 3. ~ illeti a →Szentháromságot s benne az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, továbbá a →hüposztatikus egység alapján mindazt, ami a második isteni személyhez tartozik: az →Oltáriszentséget, a Szent →Keresztet, Jézus Krisztus emberségét, →Jézus Szívét. - Az ~ az ember legelemibb erkölcsi kötelessége, melyet a →főparancs ír elő. A teljes ember tette, mely külső, látható formákban (térdhajtás, leborulás) is kifejezi az imádó lelkületet. Megtagadása a →hitetlenség és a →vallástalanság, a nem Istennek szóló ~ a →bálványimádás bűne. - Az ~ nem tévesztendő össze a szenteket megillető vallásos tisztelettel. →Mária-tisztelet, →szentek tisztelete, →képtisztelet. - 4. Az ikgr-ban az ~t a térdelés v. leborulás fejezi ki. Ált. térdelve ábrázolják a pásztorokat (→pásztorok imádása) és →Háromkirályokat a gyermek Jézus előtt, donátorokat, ill. angyalokat és szenteket Jézus és Mária előtt. Jézust földre borulva imádja VI. Leó cs. a →Hagia Sophia mozaikján.  **

A Bibliában, az imádat szorosan összefügg a hálaadással. Amikor Istent dicsérjük, imádjuk, nem csak - nem elsősorban - hatalmáért, félelmes fenségét, hanem lényének Isteni mivoltáért: Szentségéért, Jóságáért, Tisztaságáért, Irgalmáért, Igazságosságáért (...) tesszük. Tehát hálát adunk.
Hálaadásunk, Istent dicsőítő ének, magasztalás, vagyis imádás. Az Ő örök Isteni tulajdonságaiért, melyet - kimondhatatlan - neve (JHV) teljességében hordoz, de hordozza a többi neve is. Ha neveiben - és Igéjével - dicsérjük magasztaljuk, az hálaadás, imádás. Sőt! Leginkább ebben tudjuk elérni Őt.

A zsoltárokat olvasás helyett - ahogy a Lélek adja - éneklem. Így jobban ki tudom fejezni imádatomat. (Persze annak örülök, hogy eddig ezt csak Isten hallotta a belső szobámban.)
Úgy tűnik nekem, mintha a Mennyben folyamatosan énekelnének. Az éneklés, mint kifejezés nagyon lelki, vagyis igazán mennyei dolog, szerintem. Illik a dicsőítéshez.
"Énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: "Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid". Jel 15,3-4
De jó lenne tudni lélekből lelkemben folyamatosan énekelni ezt az éneket már most, itt a nyomorúságos Földön élve! Ez azonban csak akkor történik meg, ha már nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéletei.


"Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet." 
1Krón 29,13

"Ott kellett állniuk minden reggel, 
hogy hálát és dicséretet mondjanak az ÚRnak, ugyanígy esténként is" 
1Krón 23,30

"Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással." 
Zsolt 69,31

"Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges" 
Zsolt 92,2

"Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!" 
Zsolt 105,1

"Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért
Zsolt 107,8

"Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet." 
Zsolt 119,7

"Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!"
Zsolt 136,1

"Adjatok hálát az istenek Istenének, mert örökké tart szeretete!"
Zsolt 136,2

"Adjatok hálát az urak Urának, mert örökké tart szeretete!"
Zsolt 136,3

"Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete!"
Zsolt 136,26

"Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek nevét
Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! 
Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos!"
Ézs 12,4

Lélek általi nyelveken szólás Isten imádásáról dicséretéről, az alábbi ige közvetetten szól arról, hogy mindannyiunknak szükségünk van az Istent dicsérő imádásra - értőn - hallani is, másoktól. Mivelhogy nemcsak Istent magasztalja az, de maga a magasztalás erősíti - építi - a hallgatókat.

"Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, 
akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, 
hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, 
amikor nem is tudja, mit beszélsz?
Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle." 
1Kor 14,16-17

"Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, 
és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére."
2Kor 4,15

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, 
hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt." 
2Kor 9,12

"Adjatok hálát az Istennek, 
az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében." 
Ef 5,20

"Semmiért se aggódjatok, 
hanem imádságban és könyörgésben 
mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt" 
Fil 4,6

Ige arról, hogy ahogyan élünk, vagyunk, növekszünk, nem mint a lufi leeresztünk, hanem:

"Hálaadásotok legyen egyre bőségesebb." 
Kol 2,7

"Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." 
Kol 3,16

"Ne szűnjetek meg hálát adni."
Kol 4,2

Ige arról, hogy ne azért imádkozzunk, hogy nekünk - már megtérteknek - jó legyen, hanem hogy olyan uralkodó alatt élhessünk, ahol teljességgel megélhetjük hitünket, terjedhet az Ige, és minél többen megtérhetnek/üdvözülhetnek:

"Arra kérlek mindenekelőtt, hogy 
tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat 
minden emberért, 
a királyokért és minden feljebbvalóért, 
hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. 
Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, 
aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, 
és eljusson az igazság megismerésére."
1Tim 2,1-3

"Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk
legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: 
tisztelettel és félelemmel." 

"Azért, ha megmozdíthatatlan királyságot kapunk, 
legyünk hálásak, mert ezzel Istennek tetszően, 
lelkiismeretesen és félelemmel szolgálhatunk."
Zsid 12,28 /Csia fordítás 

"A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, 
körös-körül és belül tele volt szemekkel, 
és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: 
"Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, 
aki volt, és aki van, és aki eljövendő!

És amikor az élőlények 
dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, 
aki örökkön-örökké él,
 leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, 
és imádja az örökkön-örökké élőt; 
koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: 
"Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, 
a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, 
és minden a te akaratodból lett és teremtetett
Jel 4,8-11

A Biblia szerint imádat, dicséret és hódolat illeti a trónuson ülőt, az Atyát, és aki jobb keze felől áll a Fiút, a Megöletett Bárányt:

"És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: "Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit?" De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: "Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét". És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek -, és új éneket énekeltek ekképpen: "Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből;és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön." És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!" És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: "A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!" A négy élőlény így szólt: "Ámen!" És a vének leborultak, és imádták őt." Jel 5,1-14


Miért imádkozzunk?


Pál apostol szerint:


"Imádkozom azért, hogy
- a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; 
- hogy megítélhessétek, mi a helyes
- hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, 
- és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.
Fil 1,9-11


"Könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig."
Fil 1,4-5


"Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért
és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől. Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte." 
Fil 1,27-29


"Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek."
Kol 1,3-4


"Szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy
- tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, 
- hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, 
- és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, 
- és növekedjetek az Isten ismeretében. 
- Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre. 

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett." Kol 1,9-16


"Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem."
Kol 4,2-3


"Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell."
Ef 6,18-20


"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."
1 Thessz 5,16-18


"Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek,
- hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra
- és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel 
- és a hit minden erejével
- hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek
- és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből."
2Thessz 1-11,12


"És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk,
- hogy terjedjen az Úr igéje, 
- és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, 
- és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit."
2Thessz 3,1-2


"Imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk." Filem 1,6




2012. április 23., hétfő

Mária útja

    "Mária útja valami örömteli boldogsággal, gyengédséggel, földöntúlisággal - az égnek és az angyaloknak a köszöntésével kezdődött. Azonban az isteni kegyelem ilyen óráiért mindig fizetni kell, azaz ezeket az órákat a kísértések és gyötrelmek keserves útjai hitelesítik. Ez a törvény az Isten kiválasztottai számára, azok számára, akiket az Ő szeretete megérintett. Őket az Isten különleges kegyelmi utakon vezeti, de ugyanakkor és ugyanolyan mértékben a szenvedéseknek és a kísértéseknek a megtisztuláshoz vezető útján is, hogy alázatosak és kicsinyek maradjanak. Egyetlen kiválasztott sem kerülheti el ezeket a kísértéseket, még maga az Isten Fia sem, akit megkísértett a sátán. A kiválasztottság rendkívüliségének mértékében adatik ehhez az úthoz a szenvedés. Valóban egyetlen ember útja sem volt olyan rendkívüli, mint Máriáé - ezért voltak olyan nagyok azok a szenvedések is, amelyek kiválasztottságához tartoztak, s amelyek elviselésére átadta magát. Csak azzal szilárdíthatja meg valaki a kiválasztottságát, ha az ilyen rendkívüliséget minden következményével együtt vállalja.

    Azonban Isten az Ő végtelen jóságából gondoskodik arról, hogy az Ő kiválasztott eszközei ne kísértessenek erejükön felül. Így gondolta el az Úr az Ő szeretetében, hogy az az út, amelyet Mária az angyal indítására rokonához, Erzsébethez megtett, őt hitében megerősítse és az angyali üzenetet igazolja. Mária, aki teljesen a szeretet engedelmességében élt, azonnal eleget tett az angyal halk indításának. Nem törődött azzal, hogy családjában megütköznek rajta, és ez az út őt bajba juttathatja. Mint ahogy ennek lennie kellett, Isten parancsa volt fontos a számára, s ilyenkor az ember nem kérdezi, hogy cselekedetével vagy útjaival tetszik-e az embereknek, vagy sem. Mária, küldetésének szent "kell"-jével, késztetésével volt eltöltve. Így felkerekedett egy napon és sietve vándorolt Júda hegyvidékén át, hogy rokonát Erzsébetet meglátogassa, akit Isten szintén kiválasztott, akivel Isten szintén nagy csodát tett, amikor annak jelévé tette őt, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.

    Máriának bizony szüksége volt arra, hogy útja és megbízatása megerősítést nyerjen. Bizonyára lehettek órák, amikor az üzenet az angyal eltávozása után - puszta ábrándnak tűnhetett. Súlyos kísértések támadhattak rá, amint jobban belegondolt, hogy miilyen szégyent és bajt jelentenek ezek a szavak: "Gyermeket fogansz". Várandóssá lenni, úgy ahogy az asszonyok gyermeket várnak, és mégis szűznek maradni? Ki fogja elhinni ártatlanságomat? Ki áll majd mellettem?

    Soknapi utat tett meg hegyeken, dombokon és völgyeken át vándorolva teljesen egyedül ezekkel a kérdésekkel - de ugyanakkor azzal a szent titokkal és reménnyel is a szívében, hogy Isten Fia nemsokára megszületik, megpillanthatja, karjaiban tarthatja Őt, ő hozhatja a világra azt, aki Izrael reménysége, Dávid trónjának királyi örököse lesz.

    Így ment át Galileán Júdea felé Erzsébethez; errefelé a hegyek magasabbak, s így az út is fárasztóbbá válik. A szíve legmélyén hordozhatta az Urat és Teremtőt, Őt, Aki egy napon majd minden teremtményt megvált, és mindent újjá tesz. Vajon nem vesz-e részt sejtelmes módon az egész teremtés ebben a titokban, ebben az örömben - mint ahogyan a keresztre feszítés órájában is részt vesz a teremtés a Teremtő szenvedésében -, míg mi emberek gőgünkben mindig vakok maradunk az ilyen isteni eseményekre?

    Másrészt viszont minél inkább közeledett rokonai házához, Mária szívében egyre nőtt az aggodalom: hogyan fognak vélekedni róla, ha meghallják az ő nagy titkát? Mit mondanak majd Erzsébet és Zakariás? Vajon Erzsébet nem érti majd őt félre és nem fog-e mindent félremagyarázni?

    És elérkezett a nagy óra, amikor Zakariás házába lépett, ő, az egészen fiatal leány, aki bizonyára nagyon félénken közeledett idős rokonához. De Isten jelet adott: "... amikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében."

    Ezt Isten nemcsak azért tette, hogy Jézust, az eljövendő Megváltót már Erzsébeten keresztül is tiszteletben részesítse az alábbi köszöntéssel: "Áldott a te méhednek gyümölcse", hanem azért is, hogy Máriát vigasztalja és megerősítse a hitnek és szégyennek azon a nehéz útján, amelyre elhivatott. Az előrehaladott korú Erzsébetből, a Szentlélektől eltelten, hangos szóval így törtek fel az üdvözlés és áldás azon szavai, amelyek az alázatos szolgálóleánynak, Máriának minden aggodalmát eloszlatták.

    Így erősítette meg Isten még egyszer Mária kiválasztását egy olyan emberen keresztül, aki egyáltalán nem tudhatta, hogy Isten mit mondott neki, és nem tudhatott arról, hogy milyen titkot hordoz aggodalommal és boldogsággal. Mindezt csak Isten nyilatkoztathatta ki Erzsébetnek. A Szentlélektől eltelve ugyanazokat a szavakat mondja ki Erzsébet, amelyeket az angyal mondott: "Áldott vagy te az asszonyok között."

    Mennyire jó az Isten, hogy ezzel a köszöntéssel bizonyossá tette Máriát: az angyal üdvözlete akkor Isten üzenete volt hozzád. Így erősítette meg őt a lelkében felmerülő minden kísértés és aggodalom legyőzésére és a reá váró megvetés és gyalázat elviselésére. És azután Erzsébet tovább folytatta: "Áldott a te méhednek gyümölcse." Milyen boldogító szó: nem egy természetes, hanem egy áldott gyümölcs az, amit Mária hordoz, ilyképpen Isten Fia. Ez minden bizonnyal új, kegyelemteljes üdvözlet magától az Istentől az ő számára, mivel ez a köszöntés kiválasztottságának a megerősítését és a benne felmerülő kérdések és kísértések megválaszolását is jelenti.

    És attól, amit Erzsébet a továbbiakban mondott, a megtiszteltetés súlyától Mária egyre mélyebben hajolt meg: "Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?" Hogyan volt képes Erzsébet neki, az egészen fiatal rokonnak, aki még éppen hogy csak belépett a házba, ekkora hódolatot nyilvánítani, és hogyan volt képes őt saját - mármint Erzsébet - Ura anyjaként szólítani? Igen, Erzsébet Isten szócsöve lett; Istené, Aki végtelen jóságában lehajol ahhoz, akit Ő Fiának anyjává választott és megerősíti őt az útján: "És boldog az aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott."

    Ismét egy válasz mindazokra a kísértésekre, amelyeket Máriának át kellett élnie! Vajon nem merülhettek-e fel benne ilyen gondolatok: Ó bárcsak ne hittem volna, bárcsak ne adtam volna a beleegyezésemet, akkor most nem lennék ezen az úton, amely a vesztembe vezet, nem várna rám kitaszítottság, megszégyenítés és talán megkövezés is - nem lennék ezen az úton, amely az én képzelődésem és látomásaim tévútjának bizonyul! Most azonban ez a köszöntés: "Boldog vagy te, mert hittél!" Máriának megerősítést és bátorítást adott, hogy továbbra is hinni tudjon majd azokon a sötét utakon, amelyek még előtte állottak, amikor majd József tudomást szerez titkáról s kénytelen lesz neki ezzel véget nem érő szenvedést okozni. A későbbiek során is mindig fülébe cseng majd ez a köszöntés: "Boldog vagy te, mert hittél!".

    Ez a  másik kijelentés: "Minden beteljesedik, amit az Úr mondott neked", bizonyossá tette számára, hogy ez a nehéz út nem torkollik értelmetlenségbe, a vége nem lesz megkövezés, anya és gyermek halála, hanem Isten Fia emberként megszületik és később birtokolja majd Dávidnak trónját. Igen, Erzsébet el volt telve Szentlélekkel és a Szentlélek szikrája hullott Máriára is, és ez a szikra egyesült azzal, amit már Isten Lelke hitben reábízott, s a kettő együtt lánggá növekedett. Ez a Szentléleknek olyan órája volt, amelyben Isten választottai itt egymásra találtak, ők akiket csodáival tüntetett ki Isten, akik kegyelmet találtak, ők, akik Isten tervének különleges útjain járhattak. Nem csoda tehát, hogy Mária szívéből feltört a dicsőítő imádság, a Magnificat: "Örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben, mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára." A megalázottság és szégyennek útja után Erzsébetnek hódolattal teljes szavai a magasztalás dicsőítő énekét fakasztják fel Mária szívéből."

/M. Basilea Schlink: Mária, Urunk Jézus édesanyja c. könyvéből/

Sebek hordozása


"A szemmel látható sebek adománya volt Szent Ferenc útjának megkoronázása. Addig az óráig, míg meg nem kapta Jézus sebhelyeit - mintegy felkészülésként -, számtalan, szemmel láthatatlan seb borította el őt: a szív sebei, azok a fájdalmak, megaláztatások, csalódások, amelyek rendtársai részéről, és az egész rend részéről érték; sebek a testében azokban a gyötrő fájdalmakban, amelyeket el kellett viselnie. Lelke is mélyen megsebződött, amikor látta, hogy Istentől kapott megbízatásként végzett egész életműve gyakorlatilag romokban hevert, és úgy tűnt, hogy Isten sem váltja be az ígéreteit.

    Most az ő sebei - mind a láthatatlanok, mind a láthatók -, egy kihívást hordoznak a számunkra: hogy mi is készek legyünk sebeket hordozni! Mi is, Assisi Szent Ferenchez hasonlóan, legyünk készek olyan utakon járni, ahol sebeket fogunk kapni, ahol csalódások érnek bennünket, ahol mások megbántanak minket és megsebzik lelkünket. Olyan utakra, amelyeken testi, fizikai fájdalmak érnek minket, és sebeket fogunk kapni. Hordozzuk ezeket önként, készségesen, a Jézusnak, az Isten ártatlan Bárányának való odaszánásban, Aki miérettünk engedte, hogy sebek borítsák be Őt. Mi, bűnösök, megérdemeljük a szenvedést és a sebeket. Így tehát, hordozzuk azokat alázatosan, mint ahogy ez illendő is, hiszen - mekkora kiváltság - a Jézussal, a Fájdalmak Férfijával való szeretetközösségben tehetjük ezt!

    Igen, tanuljunk Szent Ferenctől, és sebeinket a Jézus iránti szeretetből viseljük, hálákat adva azért, hogy méltókká tétettünk arra, hogy Jézussal együtt testünkben, lelkünkben, szívünkben fájdalmakat szenvedhetünk, és sebeket hordozhatunk. Ha a Jézus iránti szeretetből szenvedjük el azokat, tisztelet hozó jelekké válnak számunkra. És akkor életünkön keresztül győzelem, erő és áldás sugárzik át a környezetünkre. Ha rövid földi életünkben helyes módon viseljük sebeinket, akkor meg fogjuk ízlelni azt az áldást is, amely a sebek hordozásából fakad. Így abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy osztozhatunk a Jézus útjában, a szenvedés útjában, és így egy napon majd részesülhetünk abban a kimondhatatlanul nagy dicsőségben, amely ott fenn a Mennyben lesz nyilvánvalóvá a számunkra.

Mondjuk tehát:

Legdrágább Uram!

    Feltártad előttem a sebek erejét, azt, hogy a vérző sebek milyen mélyreható áldások hordozói, milyen gazdag gyümölcsöt teremtenek.

    Ezért kész vagyok én is sebeket viselni, egyre jobban vágyakozva utánuk.

    Egy napon majd vég nélküli dicséretet hozok Teeléd érettük, óh, Uram, amikor mindaz a gyötrelem, és fájdalom, amelyeket ezek a szenvedések hoztak a számomra, dicsőségre változnak, és azok a sebek, amelyeket Veled együtt hordoztam, a tisztelet jeleiként, a legdrágább ékszerekként ékesítenek majd!

    És ott, a Mennyben majd csodálatos fény ragyoghat az én életemből is.

    Amennyi fájdalom és gyötrelem égette sebet kellett itt lenn hordoznom, olyan nagy ragyogással töltöd majd be életemet ott fenn.

    Sebei minél inkább egyesítettek Veled itt lenn, a legtisztább szeretetben, annál inkább egy leszek Veled, óh, Legdrágább Úr, ott fenn, a Mennyben.

A sebek titka!
Jézussal együtt sebeket hordozni, ebben a megtiszteltetésben lehetett része Szent Ferencnek,
sebeket, amelyek dicsőséggel teljesek,
sebeket, melyek a szeretet jelei,
az Ő szenvedésében való részesülés jelét,
sebeket, melyekből isteni élet áradt az egész világra.
Kérlek, vonj be engem is a Te szenvedésedben való részesedés közösségébe, óh, én Uram Jézus!

IMÁDSÁG

Köszönjük Neked, Urunk Jézus,

    hogy itt, ezen a helyen újra a mi Megváltónkként jelentetted ki Magadat, megmutatva számunkra, hogy Te, a mi örök üdvösségünkért hordozod a sebeket, és hogy arra vágytál, hogy szenvedéseid jelei, a legnagyobb tisztesség megnyilvánulási formái azt a lelket is ékesítsék, aki Téged szeret.

    Segíts nekünk, hogy - Szent Ferenchez hasonlóan - azokon az ösvényeken járjunk, amelyek Isten jótetszése megtapasztalásához vezetnek - azokon az ösvényeken, amelyeken megbocsátó szeretet árad ki az életünkből, és amelyeken megbékélünk azokkal, akik megsebeztek bennünket, ahol elfogadjuk a megaláztatásokat, készen állva meghajolni Isten és ember előtt, és bocsánatukért esdekelni: a teljes lemondás és az áldozathozatal útjain.

    Kérünk, mutass rá bűneinkre, és taníts arra, hogy, Szent Ferenchez hasonlóan, megsirathassuk azokat a sebeket, amelyeket mi ejtettünk Rajtad, Úr Jézus. Ezen az úton, készíts fel bennünket, hogy elfogadhassuk azokat a sebeket, amelyeket a Te fenyítéseid ejtenek rajtunk. Kérünk, vigyél be bennünket a Te szenvedéseidben való részesülésünkbe. Add meg kegyelmed által, hogy a mi, Irántad való szeretetből hordozott szenvedéseinkből is, gazdag áldás harmatozhasson.

Ámen."

/M. Basilea Schlink: Szent Ferenc világa c. könyvből/

2012. április 22., vasárnap

Szent Ferenc

Szegénység volt szíve vágya,
Itt e földön nem volt párja,
Szegénységet szeretni.
Legszegényebb akart lenni,
Nem kín: öröm volt ez neki:
Jézust forrón szerette.

Szent Ferenc az Úr Lovagja,
Istentől való hatalma,
Kardja csupán szeretet.
Szavát egész vidék hallja,
Szíveket lángra lobbantja,
Felébresztve lelkeket.

Egyszerűség volt ruhája,
Lett az Istennek "bolondja",
Hogy szent Szavát meghallja.
Gyermek-lelke átölelte,
Mind, mi Isten teremtménye:
Testvérének szólítva.

Szerelmének nem volt gátja,
Mindüket keblére vonta,
Velük Jézust dicsérte.
Kicsinységét ki csak látta,
A világ sok hatalmasa,
Megalázta önmagát.

Mennybe ment a dicsőségbe,
Ott ragyog rá Krisztus fénye,
Orcája ezt tükrözi.
- Kövessük hát a példáját:
Szegénységét, alázatát:
Szeretetből, Jézusért!

/M. Basilea Schlink/

Jézus útján

    "A szegény Ferenc élete, aki Jézus követéséért mindenről lemondott, számunkra is kihívást jelent még most, napjainkban is, talán jobban, mint bármikor előtte: aki a Jézus útját választja, lemondva saját igényeiről, kiváltságairól és kívánságairól, vagyonáról és előjogairól, az tovább él az emberek között. A Jézussal együtt élt élet áldást hoz az emberekre, és életpéldájával megváltoztatja a világot. Egy ilyen ember "halhatatlan", mert "isteni életet" élt  - a Jézus életét, Aki halhatatlan - és így újra és újra gyümölcsöt terem az örökkévalóságra. Az ilyen életben olyan nagy erő rejlik, hogy segítségével valóságos javulás áll be a társadalom elesett állapotában. Ma is láthatjuk például, hogy a kábítószer rabjaivá vált, lesüllyedt fiatalok helyzete abban a szempillantásban gyökeresen megváltozik, amint a Jézus útját választják.

IMÁDSÁG

Uram Jézus,
    szeretném, ha életem nem suhanna tova árnyékként, hanem itt a Földön gyümölcsöt hozna, akkor is, ha már meghaltam. Szent Ferenchez hasonlóan, én sem a földi javakat, hanem a kereszthordozást, a szegénységet, az igényekről való lemondás útját szeretném választani, Veled együtt. Add, hogy életem ezen az úton gazdag gyümölcsöket teremjen, melyeket aztán odaát learathatok. Hassanak ezek a gyümölcsök áldásként környezetemre már itt a Földön, és hozzanak javulást gyötrő helyzetekben.
    Irántad érzett szeretetből fel akarok áldozni minden múlandó gazdagságot és elismerést, hogy örök kincseket nyerhessek, melyek az eljövendő időben sokakat meggazdagítanak."

Ámen.

/M. Basilea Schlink: Szent Ferenc világa c. könyvből/

Téged követve


    "Ferenc belső eltökéltséggel állt a Jézus oldalára, szíve érte égett, érte dobogott, lénye minden rezdülésével Őt szerette. És a Jézus útja vajon nem a megszégyenítés és a szenvedés útja volt? Most Ferenc szíve vágya csak ez volt: követni Őt ezen az úton, az Ő oldalán maradva. Így szívbéli ujjongással töltötte el a boldog tudat, hogy a szégyen és a fájdalmak közepette egy kicsit hasonlóvá válhatott Urához. Ez a tudat a keserűt édessé változtatta számára.

    Szent Ferencnek ez az életpéldája a következőkre világít rá a számunkra:
A Jézusért való szenvedés, az Érte elviselt szidalmak, legjobb barátainktól, szeretteinktől való elválásunk, a tőlük kapott sebek kimondhatatlan, számunkra eddig ismeretlen örömmel töltenek el bennünket, amely öröm nem ebből a világból való. Ekkor megnyugszik rajtunk az Isten dicsősége. Ez a végtelen öröm sugárzott Ferencből is.
    Szent Ferenc példája felteszi a kérdést:
"Hol vannak a sebek az életedből? Azok a sebek, amelyeket akkor kaptál, amikor Jézusért emberektől, bizonyos dolgoktól kellett elszakadnod? Jézus a sebeket keresi az életünkön. Ugyanis éppen a sebek erősítik meg a Számára, hogy mindenekfelett szeretjük Őt, és hogy készek vagyunk Érte szenvedni. Iránta való szeretetünk kifejeződési formái, ha Érte kapunk sebeket az Ő követésének útján. Ezért mennyei öröm, és az Isten dicsősége sugárzik majd belőlünk, mely sokaknak jelent majd segítséget.
     Kik ruháztatnak fel hatalommal ahhoz, hogy gyógyulást hozzanak belülről bomlandó, széthulló társadalmunknak? Nem az erőszakos forradalmárok, hanem Jézus igaz tanítványai, azok, akik az Ő követésében sebeket hordoznak. A szenvedés az a talaj, melyből egy új világ szökken szárba - erre tanít bennünket Ferenc testvér élete.

IMÁDSÁG

Uram Jézus,
    segíts meg, hogy készségesen elfogadhassam az otthonomban, hivatásom gyakorlásában, vagy bárhol máshol ért bántást és megvetést, csak mert a Te oldaladon állok, és őszintén követlek Téged. Köszönetet szeretnék mondani azért, hogy ekkor abban a kegyelemben részesülök, hogy elkísérhetlek utadon, és egy kicsit hasonlíthatok Rád, és így áldássá válhatok a környezetem számára. Szívemből magasztaló ének száll feléd, amiért örök jutalmat és dicsőséget ígértél azoknak, akik a Te utadon járnak. Hiszem, hogy már itt a földön örök élettel ajándékozol meg engem, azaz túláradó örömmel töltöd meg szívemet, és kegyelmet adsz arra, hogy még buzgóbban szerethesselek Téged, és embertársaimat. Mily kimondhatatlan boldogság az, ha Érted szenvedhetek. Tudom, hogy Te fogod a keserűt édessé tenni a számomra. Szent Ferenc életében is megcselekedted ezt, és ezért nekem is megadhatod, ha hittel, és bizodalommal várom Tőled."

/M. Basilea Schlink: Szent Ferenc világa c. könyvből/




2012. április 16., hétfő

A Motkány

I Can Only Imagine

You Raise Me Up

Shout to the Lord

Ki vagyok?

Oh! Ezek a meghatározások. Az ember úgy kapaszkodik bele, mint dzsungelben az indába, ha Tarzanként az egyik fáról a másikra veti magát. Még csak nem is arról van szó, hogy öntudatlanul kapaszkodunk, hanem tudatosan tesszük. Nekem fáj. Mindig is fájt. Soha nem akartam meghatározni magam, aszerint ahogy a világ meghatározna engem. Oh! Ha ezt tenném, micsoda bolond lennék. Voltam én már minden, egyidőben egyszerre.
Mintha tengeren hánykolódnék mások kénye-kedve szerint. Ők mondják meg nekem, ki vagyok?

Jó! Határozzuk meg magamat, de csak úgy, mint egy kis Szeretet-darabka.
Szeretném a névjegyemre ezt írni. Szeretet-darabka. Istenből, Istenért, Istenhez.
Nem, nem szervízvezető, vagy személyi segítő, vagy intézményvezető, vagy feleség, vagy gyerek, vagy kurva, vagy bolond. Hanem valami, ami Istenből jött és megy, és marad.
Ugyebár, azt belátjuk hogy velem mindig ez a baj. Sosem tudtam magamat meghatározni, annak aminek éppen mások meg akartak. Felettébb idegesítő azok számára, akik meg akarnak határozni.

Pedig olyan egyszerű lenne - energiatakarékos - azt mondani: te munkanélküli vagy.
Vagy: te most egy háztartásbeli feleség vagy. Vagy: te most beteg vagy.


Mondta már azt valaki rám, hogy ember? Ember vagyok.

Szerintem, az emberek nem tudják mi az, hogy ember! Hiányzik a lexikonjukból. Aztán felettébb büszkék magukra, hogy valami kis nevet csak magukra tudtak ragasztani. Járják a szemétdombot, hátha akad rajta valami, aztán, mint Motkány viszik, rohannak boldogan. Brrrrr.

De én csak ember vagyok.

Sétálgatott Isten az ősszülőkkel a teremtés kezdetén.
Boldogak voltak, amíg nem, egy nap jött a kígyó.
- Ember! - mondja. - Szereted az Istent, ugye?
Az ember, hevesen bólogat.
- Na figyelj ide Ember, ha még jobban akarod szeretni az Istent, legyél olyan, mint Ő! Teljesen egyek lesztek, egyformák.
- Hogyan? Ez lehetséges? - kérdi az ember kis bután.
- Hát persze, hogy lehetséges, megmutatom neked. - válaszol a kígyó nagy bölcsen.

Amikor az Isten látta, mivé lett minden, megszomorodott lelkében.
Mit tehet? Ha az ember ember maradt, de elszakítva Tőle?
Szerelmes válasza csak egy lehetett:

Ő is ember lesz.

Krisztusban az Isten az emberarcú Isten lett. Emberformájú Lélekkel.

Az Isten emberré lett.

Oly titok ez!
Meg az is,  hogy Lelke is emberformát vett fel, amely teljesen kompatibilis az emberi testtel.
Jézus amikor végleg felment az Atyához, maga helyett Szent Lelkét küldte el hozzánk, hogy bennünk lakjon. Vigasztaljon.
"Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk." 1Kor 2,11-12
Akik pedig befogadták - Jézust és az Ő Szent Lelkét - Isten gyermekei lettek. Vagyis Istenek.

Tehát
Isten és ember összefonódott, 
bennünk is összefonódott, de még bennünk, kívülről nem lett látható.

Ami eddig nyilvánvalóan láthatóvá lett, hogy az Isten Jézus Krisztusban, emberré lett.

Eljön az idő,
amikor majd az ember, Isten lesz! 
Múlhatatlan Örök és Teljes Szeretet!
Mert az Isten, Szeretet.
Többé semmi nem választ el minket.

Akkor megismerjük Krisztusnak a minden ismeretet meghaladó szerelmét. Ef 3,19

Hisz, amit vetünk azt aratunk, ha lelkünkbe Istent fogadjuk, Istenné leszünk.
Amiképpen Isten befogadta az embert, és emberré lett.
Így leszünk kegyelméből mi is Istenek.
"Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." - mondja a feltámadott Istenember. Lk 24,39

Teljes és tökéletes egyesülés ez.

Mert az Isten vágya mindig az ember.

Felfokozott szerelemmel szerelmes.

"Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten."  1 Kor 13,11-12
Tudom, hogy meggyőztelek:

Légy ember!
Teljesen!
Felejtsd a cégek által adományozott címeket, 
amelyek ideig óráig jelölnek meg.
Ne kapaszkodj bele.
Lényed örök.
Eltörölhetetlen.
Ha másért nem, értem,
a legkisebb emberért:
Te a barátom vagy.
A Testvérem!

No lásd, vannak, akik nevetnek! És nem értenek semmit!
Mert hiszik, idejük örök. Boldogan építik váraikat, címeikkel.

És hogy ne nevessenek, mondom még egyszer:

Légy Isten!
Mert Ő mondta:
Istenek vagytok!
Vedd az Ő Szent Lelkét!
S dobálj ki mindent, mi bántja a szemét.

2012. április 15., vasárnap

Hithősökről

Ha a tettekre kerül a sor mindannyiunknak vannak kifogásai. Ezentúl minden alkalommal, ha azt mondod: "Jézus, én nem vagyok..." emlékezz arra, hogy Jézus 7x mondta: "Én vagyok".
A következõ alkalommal, ha arra gondolsz, hogy lenne egy kifogásod, hogy Isten miért nem tud téged használni, gondold át a következőket:


Nóé iszákos volt
Ábrahám túl öreg volt
Sára meddő volt
Izsák egy álmodozó volt
Jákob hazudós volt
Lea csúnya volt
Józsefet bántalmazták
Mózes gyilkos volt (Dávid és Pál szintén)
Mózes ezen kivül még dadogott is, legeltette a bárányokat
Debóra nő volt
Gedeon félénk volt
Sámsonnak hosszú haja volt
Jefte anyja parázna nő volt
Hóseásnak a felesége volt parázna
Ráháb pedig maga volt parázna
Dávid túl fiatal volt (Jeremiás és Timótheus szintén)
Dávidnak idegösszeroppanása volt, és egy afférja
Illés hajlamos volt az öngyilkosságra
Jeremiás depresszív típus volt
Ézsaiás szidalmazott és meztelenül prédikált
Dánielt az oroszlánok vermébe dobták
Jónás elfutott a szolgálat elől
Naomi özvegy volt
Jób elvesztette vagyonát, egészségét és gyermekeit
Keresztelő János sáskát evett
Péternek dühkitörései voltak, megtagadta Jézust
János önigazult volt
a tanítványok elaludtak
Máté tolvaj volt
Simon fanatikus volt
Nathanael cinikus volt
Márta folyton aggodalmaskodott
Mária lusta volt
Mária Magdaléna démoni megszállás alatt volt
a kisfiúnak csak 5 kenyere és 2 hala volt
a szamaritánusnak sok szeretője volt
Zákeus túl kicsi volt
a csikó, amin Jézus bevonult csak egy szamár volt
Simon, a Rufusz fia csak egy járókelő volt
Pál fogoly volt, rossz szónok
Fülöp hírtelen eltünt
Márk mindennel felhagyott
Timótheusnak gyomorfekélye volt
Lázár... Lázár halott volt.

Tehát... mi a te kifogásod?!

Isten nem az alapján használ minket, hogy mik vagyunk, hanem annak ellenére, hogy mik vagyunk "...hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt" 1Kor 1:29


Írta: sylverfox

Pajkos játékos kis vers

Szerelmes vagyok
Sokan lopva néznek rám
Neked
Bús dalom is szépen lobog.

Emelkedem és sóhajtok
Titkos szeretőim megcsalom
Neked
Mindent elmondok.

Nevetem a nagy világot
Hogy rohannak utánam
Veled
Vidáman futok

El nem érhetnek kezek
Csak pajkosan nevetek
Veled
Biztonságban vagyok.

Monor, 2012. 04. 14.


Ökumenikus kitekintés

Bocsánatot kértek az evangélikusok a baptistáktól:

"A januári Aliansz-ökumenikus imahetek időszakában, amikor más felekezetek tagjaival is kerestük a közösséget, utólag is érdemes visszaidézni azt a nyári történelmi jelentőségű eseményt, miszerint evangélikus hittestvéreink egy eddig példátlan lépésre szánták el magukat. Ország-világ nyilvánossága előtt kértek ugyanis bocsánatot a baptisták szellemi előfutárainak számító anabaptista/mennonita keresztyén közösségektől. Erről az eseményről a Magyarországi Evangélikus Egyház országos hetilapjában dr. Hafenscher Károly teológiai professzor számolt be „A Lutheránus Világszövetség nyitott a szabadegyházak felé” címmel."

Ima

Uram Jézus,
szeretném most Neked - Mária Magdolnához hasonlóan - pazarló módon megmutatni szeretetemet. Szeretnélek Téged megörvendeztetni és vigasztalni, mint ahogy vőlegényét vigasztalja jegyese. Mit akarsz Uram, hogy tegyek? Felszólítasz engem, mint annak idején tanítványaidat: "Maradjatok velem és virrasszatok". Vágyódsz szeretetem után, amely részt vesz abban, ami foglalkoztatja szívedet: szenvedésedben azokért a lelkekért, akik még nem fogadják el megváltásodat; a tieid bűnterheiben - akik pedig ismerik megváltó Nevedet. Fáj a szíved tested megosztottságáért, Egyházadért, amely vitázik és harcban áll, pedig Téged, az örök Szeretetet kellene, hogy megtestesítse; népedért, Izráelért, amelyből születtél, és amely mégsem ismer el Téged Megváltójának.

   Nyilatkoztasd ki számomra a Szentlélek által szívedet, amely telve van szeretettel, és fájdalommal is mindazok miatt, akiket megváltottál véreddel és akik mégsem akarnak Hozzád térni. Hadd szenvedjek együtt Veled, ó Úr Jézus, mint tested igaz tagja, és hadd vegyek részt vágyódásodban Gyülekezeted beteljesedéséért. Szeretnék Neked szeretetet és hálát adni azzal, hogy engedem, hogy életem búzamagként a földbe hulljon. Tiszteletem, jogaim, igényeim, emberek és javak, egész életem legyen a Tiéd, hogy benne jó gyümölcsöt találj, és szeretetednek országa általam is épüljön örömödre és vigasztalásodra.

/M. Basilea Schlink/

2012. április 14., szombat

Ismétlések 2.

Igazán nem értem, hogy mi a baj.
De most, tegnap először tudtam érted imádkozni.

Ami a kérdéseidet illeti, akartam részletesebben is válaszolni, de férjem éppen haza jött. Aztán le is feküdtem és rögtön elaludtam. Később felkeltem, és még sokáig tudtam imádkozni.

Ez a "rászedtél Uram" nagyon ismerős nekem.
Én is sokáig így éreztem magam, pl. sokáig a katolikus templomban.
Év eleje óta viszont se nem lázadok úgy, se nem sírok.
Elfogadtam. A keresztem.
És szeretettel, lágyan ölelem magamhoz azt. Ahogy te tanítottál engem, keresztetvetni.

Nincs más utad. Vagy engedsz Isten hívásának, vagy ...
egész életedre a világban maradsz.
Isten nagyon erősen hív téged.
Pió atyának mondta egyszer Jézus miután elfogadta a küldetését:
"hányszor elhagytál volna engem, fiam, ha nem feszítelek keresztre. A kereszt alatt az ember megtanul szeretni /a keresztet/, nem adom meg mindenkinek, csak azoknak a lelkeknek, akik a legkedvesebbek nekem."

Én is így érzem magam. És szerintem, te most itt tartasz. Kijelentette neked az Úr előre hova hív, milyen fájdalmaid lesznek, mit kell viselned (minthogy nekem is kijelentette a sajátomat) aztán döntened kell, elfogadod vagy nem.
Nekem is döntenem kellett. Ezért pontosan tudom min mész át.
De ez meghívattatás, nagy kegyelem. A testi részed, nemet mond rá. De lelked ujjong. Ez a kettőség okozza a frusztrációid. Szeretnél a magad feje után menni, vagy úgy szolgáni Őt ahogy neked kellemes, de erre Ő valami egész mást akar. Ez is a hit próbája.
És benned ezer kérdés felmerül.

Mit is mondhatnék.
Megéri-e igent mondani az Úrnak??
Ha igent mondasz, meg fog tisztítani. egészen. És tűzzel. Majd mérhetetlen mély szeretetet ad az emberek felé, és saját maga felé. Az elején szabadulni akarsz ettől a tűztől, mert szétégeti a bensőt.
Aztán elfogadod.
Hirtelen majd észreveszed, hogy azok a bűnök, melyek eddig lenyomtak, problémát okoztak, megszünnek. Szabad leszel.
De megmaradnak a személyiséged hibái. De csak azok.
Ezen fognak csodálkozni az emberek is, akik majd látják rajtad, hogy szent vagy, de látják, hogy gyarló esendő ember is. Nem bűnös. Hanem esendő.
Többé nem fognak saját dolgaid foglalkoztatni. Egy csomó időd, energiád felszabadul. És ezt mind szeretet formájában tudod majd az emberekre önteni.
Az Úr sok kedvességgel fog visszajelezni és érezni fogod, hogy szeret. ... (ez mély, nagyon mély érzés) de többé nem fogod kívánni hogy visszajelezzen, sőt minden megnyilatkozása az Istennek fájni fog.
Soha nem lesz szeretete felől kétséged. Semilyen körülmények között.
Olyan kapcsolatod lesz vele, mint a legjobb barátoddal. ... ( Ő a legjobb Barátod!)

Hogy a küldetésed elfogad, azt a Sátán nagyon nem akarja.
Mindent megtesz, és főképp MEGFÉLEMLÍT. Semmi máshoz nem ért csak ehhez.
Elkezd riogatni a veszteségekkel, hogy bajt okozol, ha úgy teszed, ahogy Isten mondja. Hogy hálátlan, hűtlen vagy a családodhoz. Ez a legelső. Elhiteti veled: embereket ölsz meg.
De ez mind nem igaz. Ő hazug kezedtől fogva, és embergyilkos.
Én ezt kétszer jártam meg. Egyszer saját szüleimmel, aztán a férjem gyerekem vonalán. Mondhatni ezt a legnehezebb átadni az Úrnak.

Aztán elkéri az életedet. Mindent benne. De vannak benned elképzelések, a szolgálatról. Az úgy lesz, de nem úgy, ahogy te elképzeled. Ezt azért adta neked, hogy megszégyenülj Ő előtte. Van egy kép benned, de a valóság sokkal sokkal szebb lesz. Emelkedettebb. Most nem tudod a leendő valóságot mégcsak elképzelni se.
Ha képzelsz valamit a jövődről akkor tedd hozzá az ezerszeresét. kb. az fogja a valóságot súrolni.
Úgy fogod érezni magad mintha álmodnál.
Be fogja bizonyítani neked Isten, hogy az Ő útjai magasabbak, mint a tied. Hogy Ő Isten. Te pedig csak ember vagy.

Ha hamar megadod magad Neki, akkor az Út kevésbé lesz fájdalmas. Hiszen nem fogod érezni az ostort, és a kötelet amin húz. Minél inkább átadod magad Neki, és annak az Útnak, amire hív annál inkább jobban használsz a többieknek, és egyre könnyebb lesz az életed.

Majd szép lassan rájössz, hogy még amik vannak, saját elképzelések, saját magad, azokat jobb minél gyorsabban átadni, mert emberek veszhetnek el az engedetlenséged miatt.!!! (ez nekem fájdalmas tanítás volt)
Az Isten munkatársának hívott el. Ő embereket akar megmenteni általad. Nem holnap. Hanem ma. Szüksége van rád.

Saját emberi tested keresztrefeszítése, a végére egész jól fog menni. És többé emlékezni se fogsz, a múltadra.
Se a jókra, amikre azt hitted jók voltak, se rosszakra.
Minden a helyére kerül. Az Út részeként.
A hála fog eltölteni.
A békesség, és a ráhagyatkozás. Mivel egészen mélyen fogod érezni a sejteidben, hogy Ő vigyáz rád. Érteni se fogod miért nem engedtél hamarabb Neki.

De ahogy írtad, addig még völgyek és dombok.
Segíteni fog neked!

És én? Rám miért írtál kérdéseket? Nem hiszem, hogy bármi szerepem lehetne. Ez kettőtök ügye az Úrral. Én "csak" egy barát vagyok. Testvéred. ...

Bármi is a kérdésed, nem fogok megbotránkozni.
Tudod, amikor már mindent kiéget belőled az Úr, akkor nem botránkozol meg. Nem ítélkezel. Már nem is létezel.

Minden érzés ami benned van, természetes. Mindegyik.
Vedd végig magadban, és bátran kimondhatod, igen ez is ez is természetes. Nem hiba, nem bűn. Természetes.
A lázadástól kezdve minden. A felém feltett kérdésekig.
Az Úr tudja ezt. Nem ítél el téged. Szeret. Tudja milyen nehéz meghozni a döntést. De majd, .... hogy fogod bánni, hogy ilyen sok kétséged volt. Hogy nem bíztál benne. Ez is természetes érzés.
Aztán amikor végre lenyugszik lelked, lelked tele lesz vízzel, és a víz nyugodtan fog állni. Semmi nem fogja felkavarni. És jönni fognak és isznak belőle. Az Úr pedig gyönyörködni fog benned.
És te pedig hálát adsz majd.
Egyetlen egy bűn, testednek kedvezés nem ér fel, azzal ha az Úrnak engedelmeskedsz. Majd meglátod. Az Úrral lenni, élni, szolgálni csodálatos.

...
Azt hiszed nem fogom bírni melletted? ... ilyen fel se merült bennem, mert amire te gondolsz én azzal nem törödök. Én csak téged látlak. Hu! De még milyen szép Lelket.
Ha az ember megy az utcán és megpillant egy pompásan illatozó virágot, nem fogom biológiailag alávetni hogy megmagyarázzam. Gyönyörködni fogok benne. Élvezni fogom, mert tudom Isten
nekem ültette.

hát mit mondjak még?
Új nap. A tegnapi dolgaim eltűntek. ...
Új nap. Új szolgálat, minden új.


Ne félj!!! Testvérem.

bogi

Kórkép

Már este is oly gondolatokkal feküdtem le: a világ végleg megromlott.
Jobban jár ki becstelen, ki gyáva, és gaz utakon jár.
Nem csak az lop, csal, hazudik, aki megteheti, mert magasan trónol és fekszik.
Kihunyt e hazából, hogy csak dolgozni lehetne tisztán, mint hangya az erdő mélyén.
Hanem az is csal, lop, hazudik szükségből, hogy éhségét csillapítsa, aki alant a völgyben botladozik.
Szétnézek a nagy világba, s remélném van valahol hol tiszteletben tartják a munka
Becsületét
Az ember tiszteletét
Az igazságos döntést!

Oh jaj, de nem!
Szép függönyök takarják, mocsok tartalom nélküliség, vijjogó démonaikkal.
Hová menekülhetnék?


"Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba."


S ha menekülnék
Saját jóságom rejtekébe bújnék.
Érzem velem ezer testvérem sírja, ríja, s írja dalom.

"Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma"

S újra kezdem dalom, ma reggel folytatom holt költő sírja:

"Milyen csonka ma a Hold."

Sírva ordítom:

"Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött."

Hol keresnék szállást magamnak, hogy ne mondhatnám már:

"Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér."

Mégis vigasz vagy számomra.
Éjjel Bibliám után nyúltam.
Szívemre tettem melegét,
gyógyítsa szívem sebét.

Halkan vettem levegőt,
s nem reméltem, hogy jön erő.
Mely csillapítsa lángoló tetemem.
Csak a sejtés adott erőt:
Istenem!
Te  mindig gyönyörködsz bennem.

Halkan mormogtam feléd:


"Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben."

Segíts meg engem Istenem!

(Idézetek József Attila: Nem emel föl! és Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában c. versekből)

2012. április 11., szerda

József Attila: Nagyon fáj

Hobo Blues Band tolmácsolásában:


József Attila:
Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

1936. október-november

József Attila: Ülni, állni, ölni, halni

 Hobo Blues Band tolmácsolásában:



József Attila:
Ülni, állni, ölni, halni

Ezt a széket odább tolni,
vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni,
zsákomat a völgybe rázni,
vén pókomnak méhet adni,
öregasszonyt cirógatni,
jóízű bablevest enni,
sár van, lábujjhegyen menni,
kalapom a sínre tenni,
a tavat csak megkerülni,
fenekén ruhástul ülni,
csengő habok közt pirulni,
napraforgók közt virulni -
vagy csak szépet sóhajtani,
csak egy legyet elhajtani,
poros könyvem letörülni, -
tükröm közepébe köpni,
elleneimmel békülni,
hosszú késsel mind megölni,
vizsgálni, a vér, hogy csordul,
nézni, hogy egy kislány fordul -
vagy csak így megülni veszteg -
fölgyújtani Budapestet,
morzsámra madarat várni,
rossz kenyerem földhöz vágni,
jó szeretőm megríkatni,
kicsi húgát ölbe kapni
s ha a világ a számadásom,
úgy itt hagyni, sose lásson -

Ó köttető, oldoztató,
most e verset megírató,
nevettető, zokogtató,
életem, te választó!


1926 nyara

József Attila: Isten

Láttam, Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész az ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szívükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha
         esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyu-
         galomban
Ott állsz az útjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

1925 ősze

József Attila: Isten

Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
Ö sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss széllel arcuk pirosítja.

Ö vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.

Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.

Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem -
tetten értem az én szívemben.

József Attila: Istenem

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítenék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítenék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebben nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarját
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

József Attila: Ars poetica

Elgondoltam, ami verse csak eszembejut ezen a mai napon, mind felteszem a blogomra. Következő kedvencem.


József Attila:
ARS POETICA

Németh Andornak

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

1937. február-március

Kedvenc versem

József Attila legkedvesebb költőm. Sok versét kívülről megtanultam. Ezt itt alul is.
Gyönyörű ez a vers, mindig aktuális.
Remélem a költő szobra visszakerül méltó helyére, a parlament elé.


József Attila:
LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. november 21.