"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. december 13., kedd

Lábadozásom 6. napja

    Ma egész jól vagyok. Érdekes a lábam csak akkor fáj, ha felpolcolom. Egyébként járás közben, ha már bemelegedett egészen jó. No persze enyhén sántikálok és lassan megyek. Ma már nem esett nehezemre, hogy elmosogassak. Tegnap is mosogattam, de akkor nehezemre esett.  Vasaltam is egy kicsit. Örülve felvillanyozódtam, hogy már ilyenre is képes vagyok, rég nem látott barátomként üdvözöltem a vasalót és a vasalódeszkát.

Tegnap este fel kellett hívnom a műtő kezelőorvosomat, mert a házi orvos megkért, hogy kérdezzek rá, tényleg nem kell szednem véralvadásgátlót?

Hogy ez az orvos mennyit dolgozik!! Alig bírtam elérni, mire végül este hét környékén. Háromszor kérdeztem rá, hogy tényleg nem kell szednem véralvadásgátlót, vagy szúrnom magamat? Ő többször megerősítette, hogy nem, nem szükséges, nem kell.

Szeretem az orvosokat. Egyiket a másikkal.  Teljes mértékben meg vagyok nyugodva. A műtő orvosom csak tudja, miket merre, hova vágott, varrt rajtam. Bízok benne. Úgyhogy hagyjuk a véralvadásgátlást, rohangálok én eleget, és a fásli is ezért van a lábamon éjjel-nappal.

Nem is gondolkozok rajta többet. Honnan tudnám én megítélni, mit miért dönt úgy az orvos?

Úgy szeretném már látni a lábamat a kötés alatt.

Írom ezeket a bejegyzéseket, hátha valakit érdekel. Sorstársaimnak, akik rossz vénákkal rendelkeznek, esetleg félnek a műtétől, de személyes megnyugtató beszámolót keveset találnak az interneten.

Leírom mit végeztek rajtam a műtét során, ez állt a zárón: Crossectomia+Stripping+tágult vénák

    Crossectomia
    A felületes vénatörzsnek a mélyvénába történő beömlése helyén végzett megszakítása.

    Stripping
    A bőr alatt futó felületes vénatörzs teljes vagy részleges eltávolítása.

    Tágult, látható visszerek eltávolítása.

Oh, jaj és mindezt rajtam!

Most mivel combtőig be vagyok tekercselve csak azt látom, hogy egészen fönt a bikini hajlatban van egy körülbelül 7 cm-es vágás. Sterilen van kötve, de szoktam fertőtleníteni, ezért látom, hogy milyen szépen gyógyul, szerintem nem lesz látható később.

Egyébiránt érzem a vágások helyét:
Egyet fent a combom tetején, egyet combközepén, egyet a térdem alatt. Pontosan ott, ahol a legbetegebb volt az erem. Ez a vágás, mintha nagyobb lenne, látatlanba úgy érzem akár 10 cm-es is lehet, tud fájni, de semmiképpen se vészes. Nem kell fájdalomcsillapítót szednem, és nem azért, mert jól bírom a fájdalmat.
'Sok száz' tűszúrást a vádlimban, és végül a belső bokám környéke.

Amikor a pólyát cseréljük a steril kötés mellett lehet látni véraláfutásokat. A bokám kissé meg van dagadva.
Átkötni, naponta egyszer, a barátnőm szokta. Erre most én alkalmatlan vagyok.

Hát most ennyi.
Lassan elkezdem folytatni Babilont, és Jakab levelét.

üdvözletem mindenkinek,
bogi

UI: hogy én mennyire vágyom pecázni!!! Ki a szabad levegőre.

Nincsenek megjegyzések: