"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. december 15., csütörtök

5. fejezet 3. rész

    "Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme, a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dözsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján" (3b-5).

Nem ésszerű dolog az utolsó napokban kincseket gyűjteni. Mit csinálunk azokkal a kincsekkel, amelyeket az Úrtól kaptunk? Azt, amit a Lukács 16,1-3-beli sáfár tett? Utánoznunk kell őt, nem ugyan a hamisságában, hanem a bölcsességében. A végső időben azok a hűségesek, akik szüntelenül és kitartóan várják az Úr közeli visszajövetelét. Minél inkább várjuk az Urat, annál kevesebbet jelentenek e világ dolgai a számunkra, és annál kevésbé fáradozunk azon, hogy az utolsó napokban földi kincseket gyűjtsünk. Így hűséges sáfárai leszünk mindannak, amit az Úr reánk bízott.

Rád nem bízott semmit? Nem vagyunk-e mindnyájan sáfárok? Nincs-e egészségünk, szabad időnk, pénzünk, otthonunk és autónk? Mindezt az Úr rendelkezésére bocsáthatjuk. S ha kérjük Őt, megmutatja, miként tehetjük meg ezt. Ilyen sáfárok vagyunk?

    Hogyan lehetünk jó sáfárok? Úgy, ha szemünket az örök hajlékokra függesztjük, arra nézünk, ami jön, és nem arra, ami most van. Aki erre néz, csalódni fog, mert ez a világ elmúlik, mint a pára (4,14).
A hűséges sáfár a jövendőre tekint, az örök hajlékokra. Úgy sáfárkodik a reá bízott földi kincsekkel, hogy azok mások számára áldásul legyenek, és nem úgy, hogy visszatartja a munkások bérét.

W.J.O.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Önmagamhoz szólok hozzá.
Hányszor láttam, hogy a kialkudott bért, az elvégzett munka után, nem kapták meg a munkavállalók. Hányszor éltem át én is ezt a megalázó helyzetet. És mivel az ember ki van szolgáltatva, kevés helyre mehet dolgozni, újra és újra ugyanahhoz a munkaadóhoz ment, aki minden lelkiismeretfurdalás nélkül újra megtette, hogy hetekig, hónapokig, sőt akár évekig (vagy soha) nem fizette ki a jogosan járó bért. Sose felejtem el, az ilyen munkaadók pökhendi, undorító arcát, ahogyan ezt mondják: nincs pénz. - De azért magának érdekes módon meg tudta venni az új terepjáróját. Megalázó kicsi fizetésekért dolgozni... éppen tengődve, és könyörögni egy undorító, tenyérbe mászó képnek.
Húsz éve ezt látom Magyaroszágon, Nagy üzemben. Az emberek tényleg szótlanul tűrtek, mint a rabszolga sorsba taszított jobbágyok. Mélységesen és mélységesen sajnálom az embereket, akik tisztességesen dolgoznak, dolgoztak és ilyen idegőrlő bánásmódban minden elismerés nélkül, vagy hazug szavak elismerével (elégedj meg a szavakkal) dolgoznak kirablóiknak.