"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. szeptember 1., csütörtök

Pál apostol a keresztényekhez

     Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban.

     Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor "távol" voltatok, "közel" kerültetek a Krisztus vére által.

     Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.

     Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, és "békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek". Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.

     Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által.

Efezus 2,11-22


     Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

     Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek

könyörületes szívet,

jóságot,

alázatot,

szelídséget,

türelmet.

Viseljétek el egymást,

és bocsássatok meg egymásnak,

ha valakinek panasza volna valaki ellen:
ahogyan az Úr is megbocsátott nektek,
úgy tegyetek ti is.

Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet,
mert az tökéletesen összefog mindent.

És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben,
hiszen erre vagytok elhíva az egy testben.

És legyetek háládatosak.

A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy,
hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel,
és intsétek egymást zsoltárokkal,
dicséretekkel, lelkiénekekkel;
hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.

Amit pedig szóltok vagy cselekesztek,
mind az Úr Jézus nevében tegyétek,
hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kolossé 3,5-17

Nincsenek megjegyzések: