E régi kedves ismerősöm, jegyezte meg, ahogy soroltam örömeimet: "a sajátjaidnak érzed".
Ebben a megszólalásában volt valami él, ami nem hiszem, hogy bántásból eredt - naná, hogy nem - de megütött engemet.
Hordozgattam magamban egész nap: "sajátjaidnak érzed"
"Sajátjaimnak érzem mások örömeit, szomorúságait, vívódásait? Igen, ez igaz. De ... kedves bogi ez így nem jó!" - vitatkoztam magamban. Mint valami zablát úgy használtam, ezt a gondolatot, mely megregulázza féktelen csapongó érzéseimet. Fogaim között morzsolgattam: "sajátjaimnak érzem!
Oh nem! Van ő, és vagyok én." - így erőltettem magam ma.
Milyen gyerekes, ugye! Milyen pihent agyam lehet, hogy ezeken tudok gondolkodni! Belátom és elfogadom, valóban gyerekes lehet.
Haza jöttem.
Na, akkor most, vessünk számot örömeimmel! Elkezdtem kutatni a saját örömeim után!
- sóhaj! - Bizonyosan tele vagyok egyéni örömökkel is, nem szorulok rá, másokéra. :)
Meglepetésemre azonban, nem találtam saját örömöt magamban, egyet se. Barátnőim örömei is messzire úsztak, már azoknak se örültem hirtelenjében. Hát egészen megüresített az Isten, még az örömeimet is elvette tőlem?!
Amikor szombaton a lelkigyakorlaton beszéltem arról, hogy Isten megüresített, és nincsen se apám, se anyám, se testvérem, se házam, se vágyam, ... egészen mindent elkért tőlem az Isten, azt hittem mindenki érti, miről beszélek. ... Oh jaj, de nem értette senki.
Mit jelent megüresítve lenni? Mit jelent, amikor az Isten elkér mindent tőled, ami számodra az élet értelmét jelenti? Mit jelent, amikor árván kiüresedve állok Őelőtte, hogy már csak ahhoz ragaszkodjam, ami nem is az enyém: szeretni végtelenségig?! Mert már csak ehhez ragaszkodtam Isten előtt, és végül, ezt is elkérte. Mit jelent az, hogy Isten elkéri tőlem, hogy többé ne szeressek?
Ezek olyan kérdések, amelyekre a válaszom, biztosan érdeklődésre tarthat számot másoknál is.
Ámde, nem tudom, sem elmagyarázni, sem elmondani, mit jelent Istennek végleg és valóságosan átadni dolgainkat, és hogy ez az átadás milyen kínokkal - és később milyen Isteni örömökkel - járt! Átadni a családom, a barátaimat, - mindazt, ami már az enyém volt - majd a vágyaimat, a hitemet és végül a szeretetemet - mindazt, ami az enyém lehetett volna. Szóval mindent, hogy Isten maga tanítson meg jól kérni, jól elfogadni, hogy Neki egyedül adjam mindenért a dicsőséget.
Ez most nem nagyzolás, bár annak hangozhat! Igen, én is azt hittem, hogy ez nagyzolás és kérkedés; csupán ügyes játék, szenteskedés mások előtt.
Furcsa dolog volt azonban rádöbbenni, mások által, hogy nem az, mert Isten műveli ezt bennem, nem rólam szól. Önmagamhoz is becsületes vagyok! Nem érné meg, ebben világban a szentet játszani.
Milyen jó érzés, hogy azok, akik személyesen ismernek, maguk mondhatják, nem nagyképűségből beszélek nagy dolgokat, hogy mindent elkért tőlem az Isten, hanem ők maguk is tudják, külön-külön megharcoltam ezeket.
Isten előtt állok szüntelen. Nem ügyesen szenteskedem, hanem valóban élem a hitemet. Nem beképzeltség ez, vagy valami nagyot mondás, amikor azt mondom, minden mögött kemény munka áll. De nem szeretem ezt a szót, hogy kemény munka, mert hiszen valójában rendkívül jót szórakozom, önmagam, Isten által való megmunkálásán.
Isten örömet ad. Igen! Most értünk el az én örömeimhez. A saját örömeimhez, amely már nem is az enyém. Az, hogy az ÚR rajtam és bennem dolgozik, azzal másoknak ad örömet. Nekem pedig életet.
Szóval én élek. Egyszerűen, boldogan, kérdések nélkül. Próbálok jót tenni, szeretni, - kiüresedve - Istentől kérve ehhez mindennap az erőt, a hitet, és a szeretetet, mert hiszen nekem már sajátom nincsen.
És mindeközben felkapom a fejemet, egy-egy józan emberi szólásra: hát bogi! nem veszed észre, nem is te élsz! Valaki más örömének örülsz már megint! (vagy) más baján sírsz! - és akkor ilyenkor, mint micimackó, csapkodom a fejem: jaj, jaj tényleg, a fenébe, gondol-gondol-gondol. - Végül úgyse jutok semmire, és minden marad a régiben.
Nekem az élet játék, amelyet az ÚR játszik velem.
Ebből a társasjátékból nem bírok felébredni, mert nem is akarok, mert hiszen, élvezem.
Így haladtam előre gondolataimban, amikor eljutottam ismét valamire. Jézus halk hangja szólt hozzám, bensőmben: Az én örömöm legyen bennetek, hogy örömötök teljes legyen.
Oh! Állj - kaptam rajta magamat - biztos nincsen ilyen ige, már megint csak magamat vigasztalom. Ezért jöttem ide a számítógéphez, hogy ha van a Bibliában, megkeressem.
"Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen." János evangéliuma 15,11
Így jártam. Hát még se lesz saját örömöm. Nem is baj, mivel, hogy nem találtam egyet se magamban. Maradok barátaim öröménél, és Jézus, a Legfőbb barátom öröménél. Az Ő öröme lesz bennem! Mert hiszen nincs is más örömöm; valóban az Ő öröme, tesz teljessé engemet, betölt, erőt ad, felüdít.
("... minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." 2Korintusbeliekhez írt levél 7,4)
Sírok a sírókkal, és örülök az örülőkkel. Ahogyan Ő, együtt sírt, és örült az emberekkel.
Tudod mi az érdekes? hogy nekem ezt nem kell erőltetni; egyszerűen megy magától. :) és valóban örömmel teszem.
Mindezeket pedig leírtam ide, nem neked kedves TestVérem, mert te ezeket már mind jól tudod, hanem magamnak. Mert én viszont, holnapra elfelejtem, és kezdődik az egész elölről.
Ezért, ha majd később elolvasom, megnyugszom, mert majd holnap is rájövök, semmi rendkívüli nem történt velem, még mindig a régi vagyok, a világ számára, boldog álmodozó! Egy, Istennel álmodó.
bogi
Jézus mondta:
"Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok,
hogy örömötök teljes legyen."
János evangéliuma 16,24
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése