Lehet, hogy nem lehet mindig szépet írni. Haza jöttem és végül megtaláltam a helyem. Istenre gondoltam, és azokra a gondozottaimra, akik meghaltak. Sírtam Isten előtt. Tudod nem értem én ezt, Isten egészen mélyen merít a halálba. Érzem ahogy kezek emelkednek felém, és kérik segítsek. Gondozottaim? Nem. Elsősorban nem ők, hanem a családtagok kérik. Bármilyen furcsa. Így van ez. Azt hiszem sosem a gondozottaimnak segítek, hanem a családtagoknak... még akkor is ha a gondozottam egyedül él. Nincsenek egyedülélő emberek. Mi mindannyian összetartozunk.
Arra gondoltam, csak azért is leírom, amit gondolok, megpróbálom még ha nehéz is megfogalmazni.
Mintha ezer szállal kötődnének az emberek hozzám. Értem lényüket. Enyémek lesznek. Közbenjárok értük Istennél. Tehát nem csak a gondozottakért... egy-egy temetésen látni, ahogy felém fordulnak a rokonok... Oh hála? Tudod, hogyan lehetne meghálálni a szeretetet? És kell-e? A szeretetet csak elfogadni lehet. Nem meghálálni akarják a családtagok, amit értük, helyettük, mellettük tettem, csak ... valami mély érzés fonál alakul ki, ami erősen összeköt minket... Olyan mintha a csillagos égben járnék, magabiztosan...
Már nem futok a feladat elől. Vállalom. Teljes sötétség mi a világban körülvesz... Isten elhív, hogy pusztító háborúban egészen közel menjek az emberekhez, megöleljem őket, szeressem. Nézd, alig kevesen tudják, hogy már dúl a háború. ... Pedig már csak nagyon kevés idő van hátra.
És tudom azt is, azt a nagyszerű dolgot, hogy azért vagyok erős... mert nem látok csodákat. Nem látok vigasságot, nincsen gazdagságom... és még Isten se hajol már reám, hogy megvigasztaljon... és nézd, mégis, még így is, teljesen szegényen, üldözötten, Isten nélkül is, csak tovább szeretek. És ha csak kúszva fogok tudni eljutni, az emberekhez, hogy elvigyem Isten szeretetét, akkor is meg fogom tenni. Akkor is ha fáj, akkor is, ha minden haláleset után, sírni fogok... mert minden egyes halál, bemutatja nekem Ádám és Éva tragédiáját. A kitörölhetetlen valóságot: meg kell halnunk. Vétkeztünk.
És amikor bejárom a Világmindességet ennek gondolatával Lélekben elém jön Jézus, ... testét jobban érzem magam mellett, mint bárkiét. Ölelésében vesznék el.... De még várnom kell.... Még harcolnom kell a sötétség ellen. Elmennem az emberekhez, segítve, szolgálva, szeretve.
Nézd! Hol van Illés? Itt áll előtted. A halálvölgyében jár... ragyogó tűzben. Istennel.
És hiszem, még hétezer lélek is elrejtve.
Istennél, a halálnak is rendelt ideje van. A könnyeimnek is. A tekinteteknek is.
Talán mégis elmegyek a temetésre...
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése