"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2010. november 20., szombat

Fénykép egy még meg nem született kis kézről

Ez az egyik legfantasztikusabb fénykép, amit az ismert Univerzumban valaha is készítettek.
Egy amerikai fényképész készítette egy operáció alatt, amin egy súlyos gerinc-rendellenességet próbáltak helyrehozni egy magzaton az anyaméhen belül a terhesség 23. hetében.
A fényképész akkor még nem gondolta, hogy élete egyik legfontosabb képe lesz ez, hiszen a cél csupán a méhen belüli gerincműtét fényképeken is történő dokumentálása volt.
Miközben Paul Harris fotós az Egyesült Államok-beli Tenesse állam Nashville városának Vanderbilt egyetemén a sebészeti klinika műtőjében fényképeket készített a műtét folyamatáról, megörökítette azt a pillanatot is, amikor a baba az anyai méhből kiemelte a kis kezét, és az őt operáló orvos ujját megfogta.Ez a hihetetlen fénykép a Föld rengeteg újságjában megjelent, és pl. Írországban az egyik "legerősebb zászlója" lett az abortusz legalizációja ellen küzdőknek.
Az ici-pici kéz, ami meghódította a Világot, Samuel Alexanderé, aki tavaly december 28-án megszületett (amikor a fénykép készült, alig több, mint 5 hónapja volt a mama hasában).
Ha komolyabban elgondolkodunk, megértjük, hogy az élet tényleg csak egy hajszálon múlik.
Az orvosok biztosak voltak benne, hogy nem tudták volna életben tartani a kisfiút a méhen kívül, így a méhen belül műtéttel kellett megoldani azt a rendellenességet, amit nem tudott volna túlélni.
A méhet bevarrták, hogy a baba normálisan fejlődhessen tovább.image
















Ezért is ezt a képet nyilvánítják napjaink egyik legfontosabb orvosi felvételének.
Samuel a legfiatalabb páciens, aki ilyen operáción túlesett.
Valószínű, hogy Samuel Alexander egyszer majd megszoríthatja a műtétet végző Dr. Brunner sebészprofesszor kezét - most már az anyai méhen kívül.
Justine McCarthy televíziós műsorvezető megjegyezte, hogy képtelenség nem elérzékenyülni a pici kéz hatalmas erejét látva, amint az őt operáló sebész ujját szorítja, és lehetetlenség nem elgondolkodni azon, hogyan tud egy kéz életet menteni...!
Dénes Ottó közéleti blogjáról:
http://denesotto.blogspot.com/ 

Nincsenek megjegyzések: